Az idő végtelen tengerén

Az idő végtelen tengerén,

feltűnt egy vitorla: vászon, remény,

s a hajótörött árboc-csonkba kapaszkodva,

csak erre várt, hullámokkal viaskodva…

…egykoron magányom sós ízű tengerén,

hánykolódtam szintúgy riadtan én,

míg meg nem jelentél egy virradatban,

hogy boldog lényedben én is feloldódjam…

Katona László
Author: Katona László

Mindig is az emberi történetek érdekeltek: mi történik velünk, mit viszünk tovább az elődeinktől, és mit hagyunk magunk után. A múlt, a hit, a szeretet, a veszteség és az emberi döntések nyomait próbálom kutatni és megmutatni – hol a történelem eseményein, hol egy-egy hétköznapi pillanaton keresztül. Az írás számomra feldolgozás és kutatás egyben. Újraélem a napjaim hangulatát, bánatát és örömét, kudarcát és sikerét, és egyben a helyükre is teszem azokat. Keresem a történelemben, a történetek mögött megbúvó kisembert. Ma már nem abban a korban élünk, amikor esténként a nagyszülők mesélnek a köréjük sereglő gyerekeknek; az információ ömlik ránk az éterből, miközben a szűk környezetünkről, a dédapák kalandjairól és a nagymamák meséiről egyre kevesebbet tudunk. Szeretném, ha a család és a szűkebb környezet történetei sem vesznének el, ezért ezeket is szeretem megörökíteni.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Az idő végtelen tengerén

Az idő végtelen tengerén, feltűnt egy vitorla: vászon, remény, s a hajótörött árboc-csonkba kapaszkodva, csak erre várt, hullámokkal viaskodva… …egykoron magányom sós ízű tengerén, hánykolódtam

Teljes bejegyzés »

A 17. tükörkép

Anyai nagyszüleim háza Adorjánházán állt, a Marcal mentén. Gyerekként persze nem gondoltam arra, hogy egyszer majd minden részlete fontossá válik. Akkor egyszerűen a nagymamáék háza

Teljes bejegyzés »

Giuseppe

Giuseppe csak ül. Ül, nézi a vizet, élvezi, ahogy bárka ringatózik a vízen. Nem durván, nem nagy kilengésekkel, csak úgy kedvesen, ahogy a várakozó halászbárkák

Teljes bejegyzés »

Mementó

Ahogy a csepp csobban, és a csend szétrobban, mert lehull a vízatom, és koppan a talapzaton, úgy jajdul fel a tudat, mikor fájón rámutat, hogy

Teljes bejegyzés »

Sárga-barna

Lucskos avarban járda se látszik, egy lány áll zavartan, látom, hogy fázik. Arany haja csillan a fényben, ideje mennem, nem szabad néznem. Zsíros iszapban, kiskutya

Teljes bejegyzés »

Eljött újra

  Itt van az ősz és szebb, mint eddig valaha, Belepi az erdőt cinegék kacaja. Bukfenceznek a levelek, egymást váltják, Kizárt, hogy ezt valaki ne

Teljes bejegyzés »