Üzenem neked, hogy jól vagyok.
Kedvükre kergetőznek a napok.
Langyos szél fúj, majd a fény ragyog.
Szép ősz van, én mégis fáradt vagyok.
Lombok susogják hangodat,
napfény idézi pillantásodat,
de mire szemem elől eltakartam,
lépted koppant a színes avarban…
Szabadon cikázó véletlenek
jelezték akkor is a jöttödet.
Céltalan, egyedül bolyongtam,
se rád, se másra nem számítottam.
Tél volt akkor itt, hideg tél,
a téren, ahol magadhoz öleltél.
Akkor az sem érdekelt, ki lát,
arra az egy percre megszűnt a világ.
Egy perc volt, és újra nem jön el,
hiába vesz körül megannyi jel,
mert az idő kétséget nem hagyott:
se ajtód, se lámpásod nem vagyok.
Lényed egy darabját, bár messze jársz,
őrzöm majd, mint egy időkapszulát.
Utolsó könnyem elmorzsoltam,
az emlékeimet összepakoltam.
Ezt a levelet itt hagyom neked,
akkor is, ha soha kézbe sem veszed.
Indulnom kell, jobb, ha nem várok.
Még utoljára annyit kívánok:
ha lehet, kerüljön el a fájdalom,
egy angyal üljön mindig a válladon.
Lelked ragyogjon, mint ritka kincs.
Ne gondolj rám többé, csak előre tekints!
Author: Képíró Angéla
Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.