Szellőrózsa a szélben,
Őszi napsütésben,
Szirmain a holdfény sárga fénye,
Zegzugos, barázdált szépsége.
Eső után száradva,
Illata szívemet megnyitja.
Színes kis virágait bámulva bambulom,
Száradó szirmait szájtátva csodálom.
Ránézve felvidítja napomat,
Százféle színével mosolyra fakasztja arcomat.
S mint aki tudja, a tél majd alvásra késztet,
Még előtte kiontja magából az összes szépséget.
Tüskéket, ha keresel, nem találsz rajta,
Ő nem az a kemény kérgű, szúrós fajta.
Szirmaival arcodat lágyan simogatja,
Csendes csókjaival lelkedet babusgatja.
Az ősz számára hatalmas ajándék,
Szétárasztja magából végtelen szépségét.
Lehet vihar, zápor, zord tél és szél,
A természet hercegnője semmitől sem fél.
A házsártos csipkebokor is elhajlik előtte,
Lila, kék mosolyától lángra gyúl szíve.
Látványával szívedbe megérkezve,
Érzed, már nem tudsz élni nélküle.
Az Irodalmi Rádió 2026. évi „Hűs hajnalok lehelete” című őszi antológiájában megjelent.
Author: Hajnal Cs. Krisztina
Köszönöm szépen az Irodalmi Rádiónak, hogy bemutathatom alkotásaimat, és ezáltal része lehetek én is az alkotói közösségnek. Esztergomban születtem, 1980-ban. Ének-zene tagozatos általános iskolába, zeneiskolába jártam, ezáltal a zene szeretete, zenélés (hobbyként) is része az életemnek. Az irodalom, a versek gyerekkorom óta közel álltak hozzám, gyerekként a könyvekkel valahogy mindig jobban megtaláltam a „közös hangot”, mint kortársaimmal. Bár próbálkoztam versírással kiskamasz koromban is, akkor még nem igazán sikerült…. Az áttörés 2024 őszén következett be, amit ma is egy csodaként élek meg, ahogy megszületett az első versem. Azóta az ihlet sűrűn megtalál, valamikor éjjel ébreszt fel egy kedves kis „rím”. Hajnal Cs. Krisztina néven alkotok. Ha verseim olvasása másoknak örömet okoz, vagy esetleg ezáltal könnyebben átél egy-egy nehezebb időszakot az életében az olvasó, nekem már megérte- hisz az érzéseink, érzelmeink akár fájdalomról, szeretetről szólnak, közösek. „Az élet életet nemz. Az energia energiát teremt. Azáltal leszünk gazdagok, hogy adunk magunkból.” – Sarah Bernhardt
