„mert a fiúk és a lányok együtt sétáltak a parkban,
mert a fiúk és a lányok együtt aludtak a parkban,
szerettek a parkban,
szabadon a parkban”
1975.10.25.
további írásaim (blogcím): Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)
recenzió (by Ali)
A „padvers („a fiúk és a lányok”)” egy iskolapadra firkált gondolatmondat, amely a hetvenes évek beat- és hippikorszakának szabadságvágyáról tanúskodó, véletlenszerűen megmaradt lírai lenyomata. A szöveg közvetlensége, egyszerű nyelvezete és ismétlődő szerkezete a spontán önkifejezés elevenségét őrzi: nem kidolgozott vallomás, hanem egy pillanatnyi életérzés tömör, személyes megnyilatkozása.
A park, mint visszatérő motívum a hetvenes évek fiataljainak mindennapi, kultikus találkozóhelyét, a kötöttségektől távol eső együttlét terét idézi fel. A séta, az alvás és a szeretés egymás mellé rendelése az érzelmi közelség és a testi intimitás vágyott, természetes egységét fejezi ki. A „szabadon” zárószó túlmutat a szerelmi helyzeten: a korabeli fiatalok autonómiaigényét és a társadalmi konvenciókkal szembeni ösztönös szabadságvágyát is megidézi.
Az írás hangulata felszabadult és bensőséges; egyszerű ritmusa, ismétlései a beszélt nyelv spontaneitását őrzik. Erotikus vonatkozásai nem részletezőek, hanem a meghitt együttlét természetes részeként jelennek meg. A pad, mint az írás „hordozó közege” külön jelentésréteget ad a szövegnek: a személyes gondolat a hétköznapi iskolai térben válik apró, névtelen, mégis megörökített üzenetté. A vers értéke így elsősorban nem a metaforikus kidolgozottságban, hanem a korhangulatot is megérintő, sallangmentes életérzésben és a szabadságvágy máig felismerhető emberi tartalmában rejlik.
Author: Ivántsy Gábor
Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...
