Október huszonhárom — vérző őszi ég,
Budapest kövén föltámadt a remény.
A csönd repedésén szabadság tört elő,
s a Duna tükrén végigfutott az idő.
A Bem téren zászló emelkedett,
a kivágott címer helyén fény remegett.
Lyukas lobogó — sebhelyes vallomás,
egy nép szívében fellobbant a parázs.
A Rádiónál golyó hasította a szót,
a pesti éj vérrel írta a valót.
A Corvin köz fölött füstbe fúlt az ég,
s a kövek őrizték a fiúk léptét.
Ez volt a magyar szabadságharc:
szív a vassal, hajnal az éjszakával.
Október lángja az utcákon szaladt,
s egy nemzet szabadságért talpra maradt.
November hajnalán megdördült az ég,
tankok árnyékában megroppant a fény.
A harc elcsitult, de a föld mélye alatt
tovább izzott a szabadság, mint parázs a hamu alatt.
Bitófák tövében megdermedt a gyász,
a búcsúzó vonat messzi földre ráz.
De hiába zárult börtön és határ,
a szabadság emléke hazatalál.
Ma is őrizzük hőseink emlékét,
szívünkbe vésték a szabadság értékét.
A zászló sebhelyén át ránk tekint a múlt,
s minden októberben újra szóra gyúl.
Ha kérdi a gyermek: miért hajtunk fejet?
Mondd: itt a szabadság vérrel írt nevet.
Itt a bátorság a félelem fölé nőtt,
s egy nép a csillagokig emelte a jövőt.
Ó, október, őrizd a lángot tovább,
ne fedje feledés a hősök nyomát.
Míg piros-fehér-zöld lobban az égen,
1956 él a nemzet szívében.
A zászló sebhelye nem forrad be soha:
rajta át ragyog a szabadság arca.
Author: Váralljay Ildikó
Váralljay Ildikó vagyok, a Miskolci Egyetem magyar nyelv és irodalom szakon végzett bölcsész. A könyvek, a versek és a szavak világa régóta meghatározó része az életemnek. Hosszú éveken át elsősorban magamnak írtam, gondolataimat és érzéseimet versekbe, történetekbe öntve. 2026 nyarán egykori egyetemi csoporttársam, Kazinczy-érmes Brézai Zoltán biztatására úgy döntöttem, hogy kilépek az addigi csendből, és megosztom írásaimat az olvasókkal. Verseim 2026 júliusától kezdtek megjelenni különböző irodalmi felületeken, és azóta egyre több lehetőség nyílik arra, hogy alkotásaim eljussanak az érdeklődőkhöz. Írásaimban a lélek belső tájai, az emlékek, a szeretet, a szerelem, a veszteség és a remény kapnak hangot. Közel áll hozzám a természet szépsége, az élet apró, mégis jelentős pillanatainak megörökítése, valamint azoknak az érzéseknek a megfogalmazása, amelyeket sokszor nehéz szavakba önteni. Fontos számomra az empátia, az emberi méltóság és az egymás felé fordulás. Hiszem, hogy a megértés képes lebontani az előítéletek falait, és hogy egy őszinte vers olykor többet mondhat minden magyarázatnál.