Az ördög maga

Mélyen aludtam. Az idilli álomképek egymást váltották, majd váratlanul átcsaptak egy valódi rémálomba.

Valami erősen megragadta a karom, éles karmai a húsomba mélyedtek, kiserkent a vérem is. Az a valami vonszolni kezdett, majd magával rántott a feneketlen mélységbe. Zuhanás közben kénes füst csapta meg az arcomat, ami marta a torkom és a szemem. Amikor földet értünk a gomolygó füst már bekúszott a bőröm alá, és belülről égetett. Az idegen vasmarokkal szorított, és hurcolt ismeretlen célja felé. A fertelmes bűz mindent átjárt, a forróság egyre elviselhetetlenebb volt. Távolról mintha sikolyokat és nyögéseket hallottam volna, de lehet, hogy csak a képzeletem játszott velem.

A sűrű füstben lépkedve próbáltam kivenni elrablóm alakját, de csak egy halvány sziluettet láttam. Aztán különös hang ütötte meg a fülemet, mint amikor lovak patái dobognak egy régi macskaköves úton.

Kipp-kopp, kipp-kopp, visszahangzott a fejemben.

A füstköd oszlani kezdett, és akkor megláttam.

Szőrös, izmos lábai patában végződtek, hátsóján fura farok ringott léptei ritmusára. Felsőteste inkább emberszerű, de a bőre fekete, pikkelyes volt, akár egy hüllőé. Nyaka vastag és erős volt, fülei hegyesek.

Hirtelen megállt és felém fordult. Egyenesen a szemembe nézett.

Levegő után kapkodtam. A látványtól fuldokolni kezdtem és hánytam. Az elviselhetetlen forróság ellenére vacogni kezdtem.

Vérvörös szeme az enyémbe fúródott, pengevékony fekete szája torz mosolyra húzódott.

Nem más állt előttem, mint a kínzások halhatatlan mestere, a kénköves pokol ura.

Maga az ördög.

Lehetetlen! – elmém őrjöngve tombolt.

Elájultam.

Amikor magamhoz tértem, egy forró, véres lével telt kondérban lebegtem. Kinyitottam a szemem és körbenéztem.

Ameddig a szemem ellátott, mindenhol fortyogó üstökben emberi torzók vonaglottak. Bőrük aszott volt és hófehér, csontsoványra fogyva, kétségbeesetten próbáltak menekülni az örök kárhozat állította csapdából. De nem volt menekvés. Senkinek sem. Tudták ők is, mégis rendületlenül próbálkoztak, hasztalan.

Mégis mivel érdemeltem ezt ki? – zakatolt agyam. – Milyen bűnt követhettem el?! Vagy lehet az apró bűnök összeadódtak? Lehet, megérdemelten várom a végső ítéletet? – gondolataim ide-oda csapongtak.

Az önmarcangolás mocsarából a közeli üstben haláltusáját vívó, valaha emberi lény maradékának egyre hangosabb vonyítása zökkentett ki. Csontos ujjával rám mutogatott, tébolyult szemében fény csillant.

Aztán meghallottam a többieket is. Mindenfelől sikoltások, nyüszítések kórusa vett körbe, és az alvilág halhatatlanságra ítélt kényszerbérlői furán tekergőzve fordultak felém.

Nem értettem.

Aztán végignéztem magamon. Ázott ruhám alatt a bőröm valami természetfeletti, éteri fényben úszott. A belőlem feltörő világosság először megtorpant a gomolygó füstköd előtt, majd egy újabb rohammal áttörve azt, elárasztotta ennek a különleges világnak minden zugát.

A sikolyok és kiáltások kaotikus ostroma egyre távolabbinak tűnt, a zajban ismerős hang kúszott a fülembe.

Kipp-kopp, kipp-kopp.

Tudtam, hogy Ő jön. Hozzám. Értem.

Megállt előttem és kíváncsian forgatta a fejét.

Tekintete különösen bizarr volt. A mindent átható gonoszság mellé, mintha bizonytalanság fészkelte volna be magát.

Közelebb lépett és beszélni kezdett. A szája nem mozdult, mégis rekedt, reszelős, sziszegő hangja visszhangként pattogott tekervényes elmém kusza folyosóin.

– Neked itt nincs helyed. El kell menned! – utasított és ismét megragadta a karomat. Kirántott a forró léből, én pedig a kormos padlóra zuhantam.

Erős karja abroncsként fonódott körém, karmos ujjai a bőrömbe martak és csak húzott maga után, mint egy darab húst, miközben testem fénye egyre erősebben pulzált. A fényárban láttam időtlen arcának minden mély barázdáját, amik úgy szabdalták szanaszét, ahogy egy becsapódó meteor felszántja a földet.

Összetalálkozott a tekintetünk. Vörös szeme parázslott, az örökkévalóság szikrája eszelősen ragyogva izzott benne.

Patakzó könnyeimen át láttam a bűnösök hiábavaló kapálózását, ahogy próbáltak utánunk jönni. Reményvesztett, elhaló hangjuk elkísért.

Aztán éreztem a Kárhozat urának érdes tenyerét, ahogy a sötét mélységbe taszít.

Izzadságban fürödve ébredtem fel ágyamban.  A nyitott ablakon át a telihold félénken fürkészte arcomat.

Ez csak egy rossz álom volt! – vigasztaltam magam.

Felültem az ágyban, majd a karomhoz kaptam és fájdalmasan felkiáltottam. Vérző, karmolásokkal teli kezemre meredtem.

A fény ismét pulzálni kezdett.

 

 

A. J. Vale
Author: A. J. Vale

A könyvek szeretete édesapámtól származik. 2024 őszén kezdtem el komolyabban az írással foglalkozni A.J.Vale írói álnéven. Munka és család mellett igyekszem a fejemben formálódó gondolatokat, érzéseket olvasható, mások által is kedvelhető formába önteni. Sokféle műfajt kedvelek – sci-fi, fantasy, krimi, történelmi fikció. Külföldi és magyar írók is szerepelnek a kedvenceim között pl. I. Asimov, A. C. Clarke, S. Lem, A. Christie, Zsoldos Péter, Nemere István, L.L. Lawrence, Harrison Fawcett, Szélesi Sándor a teljesség igénye nélkül. Magam is többféle zsánerben próbálok alkotni, nálam jól megférnek egymás mellett. Szeretem filmszerűen bemutatni a fejemben megszülető világokat, történeteimen keresztül az emberi érzelmek mélységeit, sokszínűségét. Jelenleg a novellaírás mellett egy urban fantasy regényen dolgozom.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Prózák
A. J. Vale

A kastély

– Mindjárt itt van Halloween, csináljunk valami különlegeset! – lelkendezett Linda barátnőm a telefonban. – Kicsit félek a különleges ötleteidtől – próbáltam óvatosan fogalmazni, nehogy

Teljes bejegyzés »
Prózák
A. J. Vale

Az ördög maga

Mélyen aludtam. Az idilli álomképek egymást váltották, majd váratlanul átcsaptak egy valódi rémálomba. Valami erősen megragadta a karom, éles karmai a húsomba mélyedtek, kiserkent a

Teljes bejegyzés »

Elfojtott érzelmek

Elfojtott érzelmek Nagy volt az öröm a családban: szinte egyszerre szült a két nővér, az egyik kislányt, a másik kisfiút. A kisvárosban akkoriban még nem

Teljes bejegyzés »

Hírösszefoglaló – 2026. nov. 5.

Kedves Alkotótársunk! Ebben a posztban összegezzük elmúlt havi munkánk eredményeit. Készülnek új könyvek, vannak új hanganyagok, voltak és lesznek rendezvények is, de ami most a

Teljes bejegyzés »

Látomező

Kék tornacipőjének fűzőjén apró, fekete hangya masírozott kitartóan. Fürgén haladt a fehér cipőpertlin. Amikor a masnihoz ért, kicsit megtorpant. Úgy tűnt, gondolkodóba esett, vajon folytassa-e

Teljes bejegyzés »

A fájdalom Mennyországa

A fájdalom Mennyországa   A szerelem nem pusztán mindent elsöprő vágy és nász. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem iránti vágy. A szenvedés

Teljes bejegyzés »