—Dirknek—
Az éjszaka sötétjében, furcsa, gyötrő érzés kezd a hatalmába keríteni.
Egy hűvös fájdalom, ami nyomasztó, bűnös és reménytelen.
Nincs különösebb oka. Én ilyen vagyok. Mindig is hordoztam magamban egy mély, komor csendet. A múltam öröksége, számomra ez a sötétség nem félelmetes – ez az az ismerős közeg, amiben már hosszú idő óta otthonosan mozgok.
A tekintetem ide-oda cikáz, körülnézek, de nem látok senkit. Egyedül vagyok. A pajzsom, amit minden reggel felveszek, berepedezik, és egy szempillantás alatt darabonként hullik a rideg aszfaltra. A sötétség nem szűnik meg, sőt szinte elemeimre tép.
A végtagjaim feladják a szolgálatot. Mozdulatlan testtel állok az út közepén. A látásom elhomályosodik, érzem a forró könnyáradatot az arcomon végigfolyni. Nincs okom tovább színlelni, nincs értelme titkolózni, de ki hinne nekem? Folyamatosan az ellentétes gondolatok sorozata, gyötör nap mint nap. Miért hinne valaki pont ma nekem? Mitől olyan különleges ez a mai nap? Túl sok a kérdés, persze válasz az nincs. Nem mozdulok, hiába igyekszem minden erőmet összeszedni – egyedül vagyok. A örökös nyugtalanság a fáradtság a kétségbeesés, a folyamatos bizonyítási vágy hogy elismerjenek, hogy igenis értékes ember vagyok a társadalomban. Csak egyszer az életben érezhessem hogy igen is számítok!
A mozdulatlanságot lassan felváltja a hidegrázás, remegés az iszony. Az önkéntelen torokhang, mely az elfojtott éveket jelöli. A titkot.
A bordáim nem engednek, kapkodva, sűrűn, pánikba esve igyekszem levegőhöz jutni, de a mellkasom mintha kővé dermedt volna.
A némaság lesz a vesztem, ami megfojt itt helyben. De nem érdekel, csak a szívszorító fájdalom szűnjön már meg.
Eddig elviseltem mindent, egyszerűen továbbmentem, kitartottam, de most hogyan tovább? Nem adhatok fel mindent, itt és most nem lehet, a fiam vár rám otthon. Miatta nem adhatom fel soha, ő az én reménysugaram.
Hihetetlen, de a lábaim felengednek, lassú, erőtlen cammogással elindulok az üresen árválkodó padhoz. Egy a fiamért, kettő a fiamért, három a fiamért… és így jutok el lépésről lépésre oda, ahol megpihenek egy kicsit. Kimerülve, ernyedt testtel zuhanok a fadeszkákra, az idő megáll, dideregve előre-hátra dülöngélve, kétségbeesetten várok.
Várok a lecsendesedésre. Nem tudom, mennyi idő telt el, de a könnyeim nem apadnak el, a remegés még mindig uralja a testem, a szívemet mintha valaki a két kezével ellentétes irányba csavarná – ez elviselhetetlen.
A nyugtalanság és kétségbeesés közepette a te neved villan be. Egy utolsó esély. A legnehezebb mégsem a fájdalom, hanem a szégyenérzés leküzdése. Az a dermesztő érzés, hogy ennyi év után először lát valaki gyengének, elveszettnek a pajzsom nélkül. Remegő ujjakkal szorítom a telefont, és minden porcikám tiltakozik a gondolat ellen, hogy segítséget kérjek. Mégis megteszem. Legyőzöm a szégyent, mely a sárba tipor, mert tudom, hogy egyedül már kevés vagyok. Megnyomom a zöld gombot, abban a pillanatban már meg is bánom, viszont nem bontom a hívást, kivárok. A szívem a torkomban dobog, és amikor meghallom a hangodat a vonal túlsó végén, tudom azonnal, hogy a megfelelő embertől kértem segítséget. Eleinte összefüggéstelenül ejtem ki a szavakat, bocsánatért esedezem, hogy a gondjaimmal ilyen későn zavarok. De te lágy, türelmes hangon nyugalomra intesz. Megtöröm a csendet. A hangom elcsuklik, és abban a pillanatban minden titkom láthatóvá válik. Lehull a lepel, már nem tudok és nem is akarok színlelni. A szavaimon keresztül egészen a lelkem mélyéig látsz – pontosan tudod, ki vagyok a pajzs mögött. És ez a megkönnyebbülés mindent megváltoztatott.
Novanykal Black
Author: Novanykal Black
Novanykal Black vagyok, Németországban élek. Az érzelmek feldolgozása céljából ragadtam tollat a kezembe. Nem gondolkoztam, csak írtam, nem voltak terveim… Nap végén az írás olyan menedéket nyújt nekem, amit soha nem kaptam meg, a sötét szoba küzdelmes mélyén engedem a fájdalmat feltörni, mely hatására megszületett az első novellám, de az éjszaka közepén szárnyalok tovább és remélhetőleg, valamikor megjelenhet az első önálló regényem is. Utóírat: Az első novellám, Nova Black-ként jelent meg, az Irodalmi Rádió gondozásában.

