Lélek hang

Nézek ki a tájra, bele a nagyvilágba, 

Látom a szép magas fákat, s a távolban egy modern házat.

Ó hogy irigylem őt, 

kinek megvan minden ablaka, s büszkén áll az összes fala.

Kéménye is oly pöffeszkedő,

füstöt ontó, melengető.

Ó, hogy utálom őt, 

Kinek este csillogva világít minden ablaka, s

sötétben sem vesz nyoma. 

Egykoron én is büszkélkedtem, az utcában a legszebb lettem. 

Kerítésem elegáns lett, 

égbe törő,

de ezt mára, már megette az idő.

Ó, hogy szerettem épülni,

hajdanán szép legények keze közt szépülni.

Sokan jöttek, építgettek, a téglámhoz maltert tettek.

Kaptam sok szép gerendát, s fejemre cserépkoronát.

Az égigérő kéményemen nagy füstkarikát eregettem. 

S mikor végleg elkészültem, 

csodás örömben részesültem.

Kaptam két szerető bentlakót, majd két kis apró kalandort.

Falaim közt nevetgéltek, tornácomon heverésztek.   

De volt olyan is mikor elbújtattam őket,

Anyának, Apának feladva a fejtörőket.

Aztán elhagytak.

S én egyedül maradtam, lakatlan.

Nem volt már ki gondomat viselje, 

se ki elmozdult cserepem helyére illessze.

Többet új ruhát senki sem adott,

s most látják milyen szétesett vagyok.

Néha valaki megáll s nézi a hajdanon büszke udvarom.

S én ordítok.

Ajtóm csapkodom.

Gyertek, gyertek itt vagyok, én meleg otthont adhatok! 

De hiába is kiabálok, 

új gazdára nem találok.

Ó, mily magányos is ez,

elmúlni így, hogy az idő megesz.

Törött szemeim vakon néznek a napsugárba,

fénye végigfut a magányos konyhába,

átsuhan a nappalin és

sötétben hagy a kisszobába. 

Nézek ki a tájra, bele a nagyvilágba, 

látom a szép magas fákat, s a távolban repülő vadkacsákat.

 

Gyurkó Mónika

Gyurkó Mónika
Author: Gyurkó Mónika

Gyurkó Mónika vagyok, nincs írói múltam, bár a szépirodalomhoz mindig is vonzódtam. Márai Sándor, Szabó Magda, Milan Kundera és Gabriel Garcia Márquez könyveken nőttem fel. Fél éve, egyszerűen kifakadt belőlem egy regény, amin jelenleg is dolgozom. Így kerültem kapcsolatba a vers és novella írással, melyekre gyakorlatként tekintettem, néhány hónap alatt, több novellám és versem jelent meg, köztük díjazott is lettem, így a siker és szavak szabadsága megrészegített és a szenvedélyemmé vált, ezek a csendbe burkolózott szavak varázsa pezsdítik és hozzák felszínre a bennem élő írót. Remélem, hogy soraim egy csepp érzést adnak át a gyors halálból vagy épp a felemelő csodás boldogságból. Köszönöm, hogy velem tartotok ezen az utazáson a szavak birodalmában.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Uncategorized
Bencze Margit

Rózsaszín muskátli

Nagyon szeretem a virágokat. A rajongásomat irántuk drága édesanyámnak köszönhetem, aki talán még nálam is jobban imádta őket. Hajdanán vidéki családi házunk virágoskertje a legszebb

Teljes bejegyzés »

A NŐ

Kislány, anya, hölgy vagy mama. Egy szóval a nagybetűs NŐ. Gyengéd lélek, kedves mosoly. A föld felett, hopp, libbenő. Nélkülük hát lenne élet? Vigaszt férfi

Teljes bejegyzés »
Versek
Ivántsy Gábor

hajnalban, hajnal előtt*…

  a vadász ül, hosszú, méla lesben**, szeme előtt távcső, abba néz nagyon: mert, mint múltkor, éjjel, ott lent, a kis patak medrében, megint ott

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Szirmok

Rózsa Iván: Szirmok (hat haiku) szirmok hullanak Sakura ünnep után – ilyen az élet rügyből lesz szirom, embrióból nagy lakli – csodás a világ! tavasz

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Bumeránghatás

Rózsa Iván: Bumeránghatás Az ausztrál bennszülötteknek kétféle bumerángjuk volt évezredek óta. A visszatérő bumerángot főként arra használták, hogy az adott területet feltérképezzék; és felriasszák, kicsalogassák

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Egyedül a Paradicsomban

Rózsa Iván. Egyedül a Paradicsomban Egyedül hánykolódni a Paradicsomban, Tenger hullámai közt kis csónakban, Nincsen rosszabb érzés a magánynál: Nem volt senki magányosabb József Attilánál.

Teljes bejegyzés »