Ma ütközetbe indultam kezemben fegyverekkel
Tested ellen szegezett
Éles hegyes szuronyokkal
Rád Vadul rontottam.
Napsütötte bőröd selymén az általuk ejtett sebek vádolnak.
Magamtól kérdem:
Miként hogy vetemedhettem erre a gaztettre,
E véres merényletre?
Nos erre felelet nincsen, de a küzdelem hevében,
a csata végére elfáradtam kimerültem
A csatát elvesztettem.
Vereséget szenvedtem.
Tested börtöne foglyává lettem.
Most tönkreverten,
Kegyelmedért esdeklek,
Mást nem is tehetek.
Magamat megadom.
Végső menedékként
elnehezült fejem öledbe hajtom.
Vereség lett részem, bevallom, de
Édes vereség ez, melyet élvezek,
Mert a vereség egyben győzelem, hol
A vereség is jutalmat érdemel, a jutalom
Selymes bőröd bársonyának tapintása,
Egykor volt titkos óhajom és
lett immár
Tétován kalandozó, szertelen ujjaim
Álmainak beteljesült valósága.
Author: Izsó Antal
Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek... Izsó Antal.
