Beszélő hegedű

Hegedű szól, s én odafigyelek,

Hangjától vidám, derűs leszek.

Mikor valaki lágy húrokat penget,

Érzem benne magát a tiszta lelket!

 

Mosolygok és felfelé nézek,

Sóhajtok, boldogságot érzek.

Becsülöm az igazi tehetséget,

És a valódi művészi szépséget.

 

Sok hegedű szép szavát hallgatom,

Őket megkülönböztetni nem tudom.

Ugyanúgy csengenek s bár kedvesek,

Szemeim alig-alig lesznek nedvesek.

 

De ezrerszer ezer közül is látszol,

Ha hallgatom, ahogyan te játszol!

Tiszta hangja átjár mélyen, egészen,

Szívvel figyelek némán s félénken.

 

Bach, Mozart s talán Beethoven?

Hegedűd százak közül kiérzem!

Angyalok teszik kezeik a kezedre,

Nézz angyalodra, zenélj együtt vele!

Zilahi Zoltán
Author: Zilahi Zoltán

1986-ban születtem Budapesten, de Gyömrőn élek, a természet közelségében. Tízéves koromban írtam első novellámat, amelyet történelemkönyvem Élet az őskorban című fejezete inspirált. 2004 januárja óta írok verseket, két évvel ezelőtt amatőr versenyt nyertem egyik költeményemmel. Az olvasás már gyermekként is meghatározó része volt életemnek: Elsőként Mándy Iván Robin Hood-ját és Mark Twain Tom Sawyer-ét olvastam, amelyek szélesre tárták előttem az irodalom szeretetének kapuját. Verseimben visszatérő motívumként jelenik meg a természet, a harmónia és a szerelem. Íróként cikkeim 2017 és 2019 között a Gyömrő Magazin-ban, 2014 és 2023 között pedig a Széchenyi Alapítvány honlapján jelentek meg. Most éppen egy disztópikus, posztapokaliptikus sci-fi regényen dolgozom. 2016 márciusa óta a Gyömrőszínház társulatának tagjaként amatőr színészként tevékenykedem, ami szintén közel áll hozzám. Érettségivel és teológiai mesterdiplomával rendelkezem, a C. S. Irodaház recepcióján dolgozom. Számomra az írás olyan, mint a levegő vagy az étel: Nem tudok élni nélküle.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Szeretni csak úgy…

  Szeretni csak úgy…     Úgy szeress, mint a Nap a Földet több millió éve!   Te szeress  úgy, ahogy édesanyák ezen a Földön.

Teljes bejegyzés »

Szándékos?

Jó szándék helyébe várhatsz-e jót, vagy legalább egy reakciót? Csend. Az vajon válasz? Magadban mélyen kiabálhatsz… Már látod, ahogy a kívánságok tengerén evezve messze néz

Teljes bejegyzés »

Az ezüstfenyő toboza A völgyben már megült a hajnali pára, sűrűn és fehéren, mint a frissen fejt tej. A hegyek lábánál fekvő kis faluban ilyenkor

Teljes bejegyzés »

Március óta 

Mikor is írtam rólad, neked utoljára? Talán március közepén mérgemben, Hogy kezdtél elmenni rossz irányba S hogyan süllyedsz el a mélyben.   Azóta is beszélnünk

Teljes bejegyzés »

Ébredezés

Author: Faragó Maia Faragó Maia vagyok: kreatív író, költő, blogger, diplomás kommunikátor, online tartalomszerkesztő. Pályafutásomat újságíróként, főszerkesztő-helyettesként, korrektorként, kommunikációs és PR- marketing asszisztensként kezdtem. A

Teljes bejegyzés »

Levegőt!

  Minden jó lesz, magamban ezt hajtogattam. Aztán már levegőt sem kaptam, annyira megfelelni akartam…. Alárendeltem sok mindennek magam. Pedig… nem tudhatod a sors mit

Teljes bejegyzés »