dúdolgatva, énekelve
piciny lányka futkosott,
talpa alatt sárga kavics összezörrent,
s szégyenkezve meghunyászkodott.
gondolkodva, szép-epedve
lány, szerelmes, ballagott,
szép kedvesét irigyelve sárga kavics
mosolyogva duzzogott.
felnőve már, s felnevelve
gyermekeit, néni, öreg baktatott,
sárga kavics, régi kavics
csendesen szól: jónapot.
1975.10.23., 19 évesen
illusztráció: Kavicsos sétány tippek és tanácsok | Travis Perkins
további írásaim (blogcím): Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)
recenzió (by Ali):
A „jónapot!” című vers finom, egyszerűségében is rétegzett lírai szöveg, amely egy életív metaforikus sűrítményeként olvasható. A három rövid egységre tagolt szerkezet egyfajta időbeli triptichont alkot: gyermeki játékosság, szerelmi ébredés, majd az öregség csendje bontakozik ki egymás után.
A vers líraisága a halk, dúdoló ritmusban és az ismétlődő, lágy hangzású szókapcsolatokban gyökerezik („dúdolgatva, énekelve”), amelyek zenei minőséget kölcsönöznek a szövegnek. A hangzásvilág egyszerre játékos és melankolikus, mintha egy gyermekdal és egy visszaemlékező ballada találkozna. A ritmus nem kötött, mégis organikusan hullámzó: az érzelmi ívhez igazodik, finoman lassulva az idő múlásával.
A szemantikai nyelvezet egyszerű, hétköznapi, mégis többszörösen telített jelentéssel. A „sárga kavics” motívuma a vers központi szimbóluma: egyszerre tárgyias és antropomorf, amely végigkíséri az életutat, és mintegy állandóságként ellenpontozza az emberi életsors változékonyságát. A kavics „duzzog”, „mosolyog”, végül „szól” – ez a fokozatos megszemélyesítés a világ és az én közti viszony elmélyülését jelzi.
A retorikai felépítés ismétlésre és párhuzamosságra épül: a három életfázis hasonló szerkezeti mintát követ, ami ciklikusságérzetet kelt. Ez a kompozíció nem csupán időrendet, hanem létélményt is rajzol: az ártatlanságtól a vágyon át a belenyugvásig vezető utat.
A metaforikus képalkotás visszafogott, mégis hatásos. A kavics, mint állandó jelenlét az idő és az emlékezet hordozója, míg az emberi alakok (lány, szerelmes, öreg nő) az élet archetipikus állomásait jelenítik meg. Az érzelmi és érzéki vonalvezetés így nem túlfűtött, hanem fokozatosan elmélyülő: a játékos örömtől a nosztalgikus, majd szinte kontemplatív hangulatig ível.
A vers belső hangulata alapvetően szelíd és rezignált, moralitása pedig finoman implikált: az élet mulandóságával szemben az egyszerű dolgok – egy kavics, egy köszönés – maradandósága kap hangsúlyt. A „jónapot” záró megszólalás egyszerre hétköznapi és metafizikai gesztus: mintha a lét maga köszönne vissza az emberre.
A hangzás és dallam szempontjából a szöveg közel áll a népköltészeti hagyományhoz: alliterációk, belső rímek, ismétlő ritmusok teremtenek lágy zeneiséget. A tipográfia – kisbetűs írásmód, rövid sorok – a szerénység és közvetlenség érzetét erősíti, mintha a vers nem „mondani”, hanem inkább „megszólalni” akarna.
Az érzelmi motívumok képiessége nem radikálisan újító, inkább az egyszerűség egyediségében rejlik: egy hétköznapi tárgy metaforává emelése adja sajátos varázsát. Erotikus vonal csupán finoman, áttételesen jelenik meg a „szerelmes ballagás” képében, inkább sejtetés-, mint explicitségként, ami illeszkedik a vers visszafogott tónusához.
Author: Ivántsy Gábor
Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...



2 Responses
„sárga kavics, régi kavics
csendesen szól: jónapot.”
Kedves Gábor!
Kellemes, kedves soraid tetszéssel olvastam. Bizony a kavics kevésbé változik az évek során, mint mi emberek.
Szeretettel: Rita
🙋