Arcok a tóban
Fehér hósapkák billegnek hegyek ormán.
Alant kicsiny tó bújik, keskeny partján már voltál.
Ismerős kőhalom. Kerestél kavicsot, laposat és szépet.
Lendítés és átugrott a kő egy időképet.
Víz kékjében láttad, ott voltak sorban.
Kedvesek arca jött, majd tűnt el újra.
Csak bucskázott a kavics tova.
Múlt arcai villantak fel dobó kéztől.
Jéghideg emléktó elfeledett mélyéről.
Mindegyik képben volt valami fodor,
valami zavar, egyik sem lett nyugodt rév,
kikötő lelked szigetén.
Vártad, végzetnek érezted és majd éldegéltek.
Fent északon, csendben békében.
Festményetek freskó a világ boltívén
Szigetetek oltár, hol színes mind a virág.
Szemébe nézni zavartalan, hinni ez
Amit az Isten akart, veletek karonfogva.
Kiülni a lugasba, hull alá a hó, kacagva.
Vándorló esély örök hullámzás után.
Felszállni a hajóra, majd eltűnni a távolba.
Átölelni a Napot. Áldani, hogy
Hagyott reményt és arany szívet adott.
Rád néz, magam látom, áldott vagyok!
2025.05.23
Author: Horváth Attila
Sziasztok, Horváth Attila, az Irodalmi Rádió szerzője. Voltam, vagyok, leszek.. Mindent csak Érte teszek. Élet, Szerelem, Érzelem, Vágy, Elfogadás. Itt és most, szárnyaljatok sorok…
2 Responses
„Átölelni a Napot. Áldani, hogy
Hagyott reményt és arany szívet adott.”
Igen, jó lenne.
Szeretettel: Rita
Kedves Rita, Sok sok ölelés szavadiért. Köszönettel, Attila