Arcok a tóban

Arcok a tóban

 

Fehér hósapkák billegnek hegyek ormán.

Alant kicsiny tó bújik, keskeny partján már voltál.

Ismerős kőhalom. Kerestél kavicsot, laposat és szépet.

Lendítés és átugrott a kő egy időképet.

 

Víz kékjében láttad, ott voltak sorban.

Kedvesek arca jött, majd tűnt el újra.

Csak bucskázott a kavics tova.

Múlt arcai villantak fel dobó kéztől.

 

Jéghideg emléktó elfeledett mélyéről.

Mindegyik képben volt valami fodor,

valami zavar, egyik sem lett nyugodt rév,

kikötő lelked szigetén.

 

Vártad, végzetnek érezted és majd éldegéltek.

Fent északon, csendben békében.

Festményetek freskó a világ boltívén

Szigetetek oltár, hol színes mind a virág.

 

Szemébe nézni zavartalan, hinni ez

Amit az Isten akart, veletek karonfogva.

Kiülni a lugasba, hull alá a hó, kacagva.

Vándorló esély örök hullámzás után.

 

Felszállni a hajóra, majd eltűnni a távolba.

Átölelni a Napot. Áldani, hogy

Hagyott reményt és arany szívet adott.

Rád néz, magam látom, áldott vagyok!

 

2025.05.23

Horváth Attila
Author: Horváth Attila

Sziasztok, Horváth Attila, az Irodalmi Rádió szerzője. Voltam, vagyok, leszek.. Mindent csak Érte teszek. Élet, Szerelem, Érzelem, Vágy, Elfogadás. Itt és most, szárnyaljatok sorok…

0
Megosztás
Megosztás

2 Responses

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Szerelem és szeretet

   Szerelem és szeretet   Szeretem a tiszta lelked, lázas szívem érted reszket.   Szeretem az érző szíved, boldog lelkem neked piheg.   Szeretem az

Teljes bejegyzés »

Törött tükörkép

Sokszor megállok a tükör előtt, Az arc, amit látok, gyásszal átszőtt. Rengeteget vett el belőlem ez az élet, Sok, örömteli pillanatnak vetett véget. Látom arcomon

Teljes bejegyzés »

Balatont a Balatonról

Lágyan ring a sétahajó. Siklik lassan, kecsesen. A hullámok hangjától, megnyugszik a szívem.   A Balaton a Balatonról legjobb látni, hallani. Szabadság nő az illatától,

Teljes bejegyzés »

Érzékek világa

  Érzékek világa   A világ hangjait meghallani páratlan gyönyör.   A szépet meglátni a homályban színpompás látvány.   Az élet illata  édes játék a

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Lótuszvirág helyett

Rózsa Iván: Lótuszvirág helyett Fehér tölcsérvirágok őrzik Buddha álmát; Vagy Buddha vigyázza őket odaát?! Nem tudok felmutatni kertünkben lótuszvirágot; Nincsen kistavunk, a keret biz’ rá

Teljes bejegyzés »