Ahogy a felkelő nap fénye,
a hajnali harmatcseppen,
úgy csillog szemed.
A mozdulat, az a lágy,
míg ajkad óvatosan megremeg.
S emelkedik, ahogy süllyed,
a mellkas,
még sóhalytod nevem.
És én csak ott állok,
nézlek és csodállak,
vágyom érintésed,
magamba zárlak.
Körbe fon egy felhő,
velem van illatod,
Mint tomboló vihart,
úgy élem meg,
csendes lágy hangod.
Ahogy arcom simítja,
lágy tavaszi szellő,
selyem fénybe bújik,
minden bárányfelhő.
Még utánad nyúlok,
hol már csak hűlt helyed.
Még megtört szívem dobban,
addig te is itt vagy velem.
Author: Vallyon Miklós
1975-ben születtem Szolnokon, Egy kis faluban nőttem fel, majd innen sodort az élet az ország szinte minden irányába. Egy időre külföld is részese volt az életemnek. Jelenleg is Szolnok mellett élek. Az irodalom, az írás, a versek mondhatni mindig körülöttem forogtak. A versek írása igazán a 90-es évek második felében indult nálam, majd valamiért ez a folyamat megszakadt. Az utóbbi években kezdtem újra írni, és írok szinte folyamatosan.
