Glamour-napok

Glamour-napok

A nyári Glamour-napokat már hónapokkal előre beírtam a naptárba. Ez afféle szertartás lett nálunk: anya-lánya nap. Kis csavargás, nagy nevetések, néhány új ruhadarab és az elmaradhatatlan pizza ebére.

Napokkal előtte már izgalommal vártuk, aznap reggel mégis valami furcsa nyugalom volt bennem. Talán a hűvös reggel, vagy csak a reggeli kávé mellé hallgatott jóleső csend? Olyannyira belemerültem ebbe a jó érzésbe, hogy teljesen elfeledkeztem róla: a nővérem kislányát is visszük magunkkal ma. Dóri és Kíra amúgy is olyanok voltak, mint a testvérek.  Két év volt ugyan köztük, de mintha ikrek lettek volna. Mindkettő gyönyörű szőke kiskamasz volt, nagy kék szemekkel. Ahogy rájuk néztem az előtérbe megtelt a szívem hálával. Milyen helyesek igy együtt-gondoltam, aztán indulót fújtam. Ma igazi szuper csajos napunk lesz- erősítettem meg magamban, s az sem tudott feldühíteni, hogy késve indultunk, így a plázánál már nem volt hely, messzebb, a régi temető mögött tudtam csak parkolni. Innen indultunk levágva az utat, át a sírkerten a bevásárlóközpontba. Nem szerettem ilyenkor erre járni, de most a lányok viháncoltak, tervezgettek, megállás nélkül csacsogtak. szinte tavaszi mezővé varázsolták a kőtengert. Mindig az itt nyugvó nagymamám jutott eszembe, s olykor elfogott a bűntudat, mert nagyon ritkán járok hozzá. Igyekeztem a nagymamám emlékét egy lelki befőttesüvegbe jól elzárni. Olykor elővettem, megnéztem, de sosem bontotam ki. Igyekeztem a jelenben élni.

A temető bejárata mellett egy idős asszony állt.  Sűrű ősz haja kontyba fogva simult hátra, ami mégjobban kiemelte mélyen barázdált arcát. Előtte a földön fonott kosárában csokrok voltak. Nem díszesek, nem különlegesek. Egyszerű kerti virágok, amiket nagymamám kertjében is láttam gyerekként. Mellette a fal tövében egy kopott kis kézikocsi pihent. A csokrok tetején egy kartonlapon tollal megvastagítva ez állt: 1000 Ft/ csokor. Aztán egy hirtelen vezérelt ötlettől odanyomtam a lányok kezébe egy-egy ezrest és odaküldtem őket, hogy vegyenek virágot. A néni fürge mozdulatokkal szolgálta ki a lányokat, s hálával pillantott felém. Keveset szólt. Szavai helyett tekintete mesélt.

Aztán a pénztárcámba nyúltam és két újabb bankjegyet vettem elő. Egyiket a másikba csavarva, mintha csak egy lenne. Aztán közelebb léptem én is a nénihez és mosolyt erőltetve az arcomra, kértem egy csokrot. Gyorsan átnyújtottam a pénzt és már irányítottam is vissza a lányokat a temető felé.

Vigyük vissza dédi sírjára ezeket a virágokat-mondtam jó hangosan, hogy elnyomjam a mögülem érkező rekedt kis hangot.

-Anya, a néni neked szól-rántott meg Dóri.

Erre én ismét intettem a néninek és hangosan megjegyeztem:

-Szerintem ez a csokor otthon is jól mutatna a vázában, mit gondoltok?

A lányok helyeseltek. A sírnál csendben álltunk. Kíra és Dóri ügyesen, komolyan rendezték el a csokrokat a vázákban. Aztán szépen lassan jöttek a kérdések. Tudtam, hogy eljön az idő, amikor kérdezni fognak, mivel sosem hoztam ki őket ide és sohasem meséltem  nekik a dédiékről. Mindig csak annyi szó esett róluk, amennyi nagyon muszáj volt. A halk, őszinte kérdésekre először nehezen, aztán egyre könnyebben tudtam válaszolni. Csak álltak, mint akik ösztönösen érzik, hogy itt most nincs helye a viháncolásnak.

Én közben csak néztem őket, és a gondolataim messzire vittek. Emlékeztem. Nagymamám hangjára, a kertre, a nyarakra, azokra a reggelekre, amikor még minden más volt. Azokra az időkre, amikor még nem volt Glamour-nap.

Most kivételesen mi sem siettünk, csak álltunk és meséltem nekik. Aztán a távolból harangszó hallatszott, először egy aztán követte a többi is. Dél volt, a Nap is magasan járt már az égen, s mi elindultunk kifelé a sírok közt bóklászva.

-Szerintem ma csak ebédelni menjünk-javasolta Kíra.

Dórival egyetértően bólintottunk és irányba vettük a  szokásos  Glamour-napos pizzázót.

Ebéd közben Dóri felnevetett:
– Azt hiszem ez volt a világ legfurább Glamour-napja!

Nevettünk mi is. De valahogy könnyebb lett minden. A pénztárcám épp úgy üres volt, mint egy vásárlós nap végén, viszont a szívem kivirágzott és megtelt hálával.

Otthon a csokrot vízbe tettem. Egyszerű, kerti virágok. Pipacs, nefelejcs, szarkaláb. A szirmok lassan bontakoztak ki a melegben. Bennük volt minden. A jelen és a múlt is.
Ahogy néztem, eszembe jutott: ma mindent megkaptunk, amire igazán szükségünk volt.

Author: Csatlós Melinda

1990 Luca-napján születtem. Gyermekkoromat a festői Bakonyjákón töltöttem. A természet közelsége, a falusi élet csendje meghatározó volt számomra. Gyerekként még megtapasztalhattam egy eltünőben lévő világ apró csodáit. Már gyerekként is vonzódtam az irodalomhoz és a művészetekhez – szerettem figyelni az embereket, hallgatni a történeteiket. Középiskolai éveimet egy zeneművészeti szakközépiskolában töltöttem, ahol klasszikus és népi klarinétot tanultam. Itt ismerkedtem meg a magyar népzene és néprajz mélyebb világával, ami később nagy hatással volt írásaimra. így születtek meg első történeteim. A néprajz iránti lelkesedésem arra ösztönzött, hogy mélyebben megismerjem szülőfalum hagyományait. Népi vallásosság és szakrális emlékek témában végeztem gyűjtést Bakonyjákón, amelyet később országos versenyen is díjaztak. 2012-ben jelent meg „Egy tucat bakonyi betyármese” című mesekönyvem. 2013-ban pedig a felnőtteket szólitottam meg: ,,Történetek a faluból’’ cimű, néprajzi témájú novelláskötetemmel. A pedagógia mindig közel állt hozzám, így tanítói és tanári diplomát szereztem. A néprajz és a tanítás iránti szeretetem később találkozott, és ennek eredményeként született meg a „Több tucat feladat bakonyi betyármesékhez” című szövegértési gyűjteményem. Életem során több nagyvárosban is éltem, mégis mindig hazahúzott a szívem. 2024-ben férjemmel és két kisfiunkkal visszatértünk Bakonyjákóra, ahol végre igazán otthonra találtunk. Hosszú évek után itt tudtam újra irni. Mindig is lenyűgözött a teremtett világ szépsége, a természet változásai...