A nyár napjait majdnem magába nyelte a bennem burjánzó feszültség. Lélekben már igazgatóként éltem a nyári szünetben is. Olyan igazgatóként, aki nem tudja, hogy mit kell csinálnia, és gyanítja, hogy az igazgatóságról sokkal kevesebbet tud, mint amit képzelt róla. Azt azért tudja, milyen egy iskola, ha jól működik. De hogyan kezdjen hozzá?!
Először is megkaparintottam az igazgatói irodában porosodó, elfekvő Magyar Közlönyt, amiben a Bányászati törvény előtt kb. kétszáz oldal terjedelemben megjelent a 1993-as Közoktatási törvény. Amit még soha nem olvastam. Hiába voltam tanár huszonöt éven át, az oktatási bizottság tagja Bányavár önkormányzatában, és szereztem pedagógus szakvizsgát, és még három diplomát a tanításhoz.
Úgy olvastam a törvényt, mint valami izgalmas ponyvaregényt, vagy a Nők Lapja legújabb számát. Más pedagógusok bezzeg nem töltik a drága idejüket nyakatekert megfogalmazásokkal, értelmetlen törvény böngészéssel, miközben a fő döntéshozók, mondjuk az önkormányzati képviselők sem ismerik a törvényt, ahogy én sem ismertem.
Az én kedves kollégáim ilyentájt, tudom jól, s helyeslem is, recepteket cserélnek, gyógytornára járnak, filozofálnak, pletykálnak. Egyszóval élnek, ahogy tudnak. Az igazgatói pályázat eljárása során mégis döntenek arról, ki felel meg nekik a következő öt évre főnöknek.
Szóval a nyári szabadság alatt kiolvastam, aláhúzogattam, kijegyzeteltem a törvényt, éjszaka pedig rémálmokban vergődtem, s alig aludtam három órákat. Délelőtt hideg és ellenszenves verítékben vánszorogtam, ólmos és titkolnivaló kedvetlenségben. Egyszerűen féltem.
Aztán váratlanul indult minden. Augusztus elsején véget ért a szabadság. Visszatértem a nyaralóhelyről, Bányavár utcái kissé idegennek tűntek, s mikor elmentem a boltba vagy a gyógyszertárba vagy épp a postára csekkeket föladni, akkor legszívesebben álruhát öltöttem volna. Mert már azt képzeltem, hogy úgy néznek rám az emberek, mintha máris igazgató lennék, és gyanakvóan méregetnek, óvakodnak attól, hogy őszinték legyenek. Kíváncsiságból elegyednek beszédbe velem, s igyekeznek kiszedni belőlem a bennfentes infókat, megtudni, miben töröm a fejem.
Bemegyek Bányavár polgármesteri hivatalába. A polgármestert keresem, nincs a helyén, a titkárnő a jegyzői titkárságra küld, onnan a személyzetishez irányítanak. Ágotához, aki a nyugdíjba menetele óta már ki tudja hány éve tovább dolgozik. Agota kegyesen elkészíti a megbízási szerződésemet. Időközben a jegyző is szabadságra megy. Augusztus van, ilyenkor csak csordogál az élet a hivatalban, nincsenek aláírók, alig születnek döntések. Szerencsére testületi ülések is csak augusztus végén lesznek.
Pánikolok, mert még nincs aláírva a szerződésem. Erre Ágota másnap az irathalmazai alól kikapar egy szürke iratot, ezen van az én igazgatói megbízásom, valahogy aláíratták mégis a polgármesterrel. Régi típusú munkaszerződési nyomtatvány, nem túl szép kézírással kitöltve. Rámeredek a fizetés végösszegét tartalmazó sorra. Ágota vigyorog: Látod, mindent figyelembe vettem, amit csak lehetett, mindent megadtam neked, a százalékos illetménykiegészítést is, amit talán nem is kellett volna. Bruttó negyven ezer forint az igazgatói pótlék.
Ennyiért dúlom fel az életem?! Ennyiért játszom meg magam, és teszek úgy, mintha méltányolnék mindenkit, aki az utamba keveredik.
A polgármester aláírása ugyan megvan, de a fickó kezet sem fogott velem, örüljek neki, hogy előző este aláírta a papírt nekem, és végre dolgozhatok. Átvehetem végre az iskola kulcsait is.
Ahogy az igazgatói kinevezésemmel a kezemben belépek az iskola épületébe, máris mondják nekem, hogy az elődöm már kora reggel itt járt, tovább kellett mennie, a páncélszekrény kulcsát nem hagyta itt. Pedig a jegyzőkönyv aláírásakor megígérte, hogy leadja. Haragra gerjedek, s szégyellem is magam, miféle dolog ez, egy igazgató, akinél az iskolatitkárnak nagyobb mozgástere van, és többet is tud az iskola működéséről.
Messze még a tanévkezdés. Csak összehozom addig a tantárgyfelosztást. Készítek beosztásokat, a tantermeket kijelölöm az osztályoknak, reagálok a leltári nyilvántartás mellé adott belső ellenőrzési észrevételekre.
Költségvetést viszont máris kérnek tőlem táblázatba foglalva. Azt sem tudom, hogy eszik-e vagy isszák az ilyesmit.
Összeállítom a munkaszerződéseket, szabadságolási terveket. Böngészem a KJT-t, a Munka törvénykönyvét. Feszült vagyok, úgy telnek a munkanapok, hogy nem eszem és nem is iszom, de nem is vagyok éhes, sem szomjas. Elfeledkezem a családomról, a férjemről is, alig beszélek a gyerekeimmel. Egész nap eszembe sem jutnak.
A következő napon, piros alapon mintás nyári ruhában megyek el otthonról, a karjaim még barnára sültek, nyugodt és derűs a képem. Mindenki látja, hosszú szabadság után vagyok, bár én tudom, hogy nem telt felhőtlenül. Egy napra sem feledtem, mi vár rám. A jogi kiadványokat úgy olvastam, mint más a krimiket. Éjszakánként órákon át hánykódtam, másnap égő szemekkel, nehézkesen kecmeregtem ki az ágyból.
Most mégis úgy vélem, a nyár jól telt, mert dél körülire már elmúlt az álmosság, délután napoztam, és úszkáltam a tóban, este sokáig hevertem a sötétben az udvaron felállított hintaszékben. S olyankor egészen hosszú időre megfeledkeztem az iskoláról. Csak éjjel ébredtek az ördögeim, akik azt súgták, balfék vagyok, ez nem sikerül nekem.
Szóval a három hét szabadság mégiscsak jól jött. Kisimultam, elhalványodott bennem a képviselőtestületi ülés utáni kétely, annak a június végi napnak az emléke, amikor megszületett a döntés igazgatói kinevezésemről.
Belépek az irodába. Az igazgatóhelyettes asszony és az iskolatitkár ülnek íróasztalaik mellett, képüket elárasztja valamiféle sugárzó, felhőtlen mosoly. Mindent tudnak. Sokkal többet, mint én. Amibe én ma belépek, abba ők már évtizedek óta benne élnek. Az igazgatóhelyettes, Lovas Lizi pláne. Hiszen ő tizenöt éven át iskolaigazgató volt, majd helyettes a környék iskoláiban, aztán idecsalta Savanyú B, hogy rendet teremtsen.
A Libi Sári eltávolítása utáni mélyülő káoszba. Számításai nagyjából beváltak, mert Lizi hamar jó irányba terelte az iskolát szorgalmas munkájával. Szinte mindenki csodálta a szakértelmét. Kifinomult modorával emészthetővé tette azt a laza összevisszaságot, amiben általában folyik a tanításnak nevezett valami, háromszáz gyerek és harmincöt felnőtt mindennapi élete a falak között. A Savanyú B-vel szembeni rossz érzések a tantestület részéről; haragok és ellenszenvek azonban így sem múltak, sőt rögzültek. Igazából már minden kolléga Savanyú B. igazgatóságának a végét várta. Mint kiderült, ő maga is így volt ezzel.
Lovas Lizi megmaradt igazgatóhelyettesnek. Június elején kértem erre nagyon, mert a segítségére számítottam. Azt válaszolta, beszél a döntés előtt a családjával, s majd közli a választ. Másnap közölte, szívesen marad. És amíg én a szabadságomat töltöm, augusztus elsejéig, addig ő bejön az ügyeleti napokon az iskolába. Ez szép volt tőle.
Bevezetőül rövid, kedélyes csevegést folytatunk a nyárról. Lizi dicséri a barnaságomat, kisimult arcbőrömet. Egyszer csak kicsúszik a számon. Lássunk munkához! Az iskolatitkár rögtön eszmél, a gép felé fordul, pötyög, alázatosan felém sandít, várja az utasítást. Meglepetten nézek a szemébe. Az igazgatóhelyettes változatlan mosolyog. Mivel kezdjük? Kérdezi oldalra billent fejjel. Érzem, együttérzés és szolgálatkészség áramlik felém.
Belépek a főnöki irodába, valaki előzékenyen kinyitotta már. Sivár, poros berendezést látok. Nyugtalanító, kis tetőtéri lyukat. Ordít róla, hogy elhagyta a lakója. Sebtében lekapkodta a falakról a képeket, a szekrényeket kiürítette, szinte tátongnak az ürességtől. Madzag és papír foszlányok emlékeztetnek a nem is oly rég még itt zajló életre, a papírkupacokra az asztalon, dossziék halmazaira a szekrényekben. Amiket szoktam is látni, ha bejöttem Savanyú B. irodájába. Az ablakon át nagyon dől a meleg, hiányzik a függöny is, a levegő állott. Pár percig tanácstalanul nézek farkasszemet a látvánnyal.
Aztán a tettek mezejére lépek. A hivatalban a belső ellenőr a kezembe nyomott egy óratervezetet az intézmény összes felhasználható órakeretéről. Sürög Zsuzsa, az oktatási referens szabadságon van, ő nem hagyott semmit nekem. Az iroda polcait, fiókjait vizslatom. Hátha találok valamit. Nincsenek előző évi beszámolók, sem dossziék a folyó ügyekről. Néhány reklámanyagot lelek, az Oktatási törvényt koszlott alakban. A számítógép is üres. Lizit kérem, hogy fabrikáljunk már együtt egy tantárgyfelosztást. Valahogy sejtem, hogy ezzel kell indítani. Mégis csak az a lényeg, hogy ki mit fog tanítani szeptember elsejétől.
Tantárgyfelosztást eddig csak olyat láttam, amit Savanyú B mutatott, és csak annyi időre, amíg megnézhettem benne a saját órabeosztásomat. Aztán nagy meglepetésemre Lizi azt állítja, hogy nem tudja, milyen a tantárgyfelosztás, mert azt Savanyú B. egyedül szokta elkészíteni. Készséggel elhiszem, de most mégis megalkotnunk egyet közösen.
Nekilátunk, csináljuk is, előkerül a titkárnő fiókjából egy Pátria nyomdás üres táblázatféle, abba irkáljuk a neveket, a hozzájuk tartozó óraszámokat. Két napon át készül a mű. Délután öt óra után, mikor már otthon vagyok, és a szokásos módon kiülök az udvarra, ahol langyosan tűz a nap, tovább böngészem a belső ellenőrtől kapott intézményi óratervet. Annyira szeretném megfejteni, mit jelentenek benne a számok.
Lassan kibomlanak az összefüggések. Lizi segítségével már azt is tudom, hogy ki mit fog tanítani. Kész a tantárgyfelosztás. Eközben az épületben is vannak megoldásra váró műszaki problémák. A lefolyórendszer eldugult, a szerelő, akit hívok, azt állítja, hogy itt olyan rettenetes nagy baj van, hogy ő itt már nem is nyúlna semmihez, mert minden olyan végtelenül rossz, hogy javíthatatlan. Itt olyan hű de nagy felújítást kéne végezni, hogy a falakat is lerombolni, a földet föltúrni, vezetékeket fektetni. De hogyan vihetné ezt végbe bárki is, hiszen senki nem tudja, hogy itt a csövek merre vezetnek. Ő aztán ilyen körülmények között nem nyúl semmihez.
Marad hát a dugulás a tetőtéri mosdókban. Ugyan felmerül bennem, hogyha ez a beképzelt hólyag most semmihez nem mer nyúlni, hogyan mert itt korábban javításokat végezni. A telefonszámát az iskolatitkár azért adta meg, mert Savanyú B. mindig őt hívta, ha dugulás volt. Találok egy másik szerelőt, egy igazán rendeset, aki megjavítja a lefolyót, s elborzadva meséli, mi mindent szedett ki a csövekből, például tornacipőt, tornagatyát, egyebekről nem is beszélve.
Az épület ugyan működőképessé válik lassacskán. Megjavulnak a zárak, a festők elvonulnak, a takarítók teremről teremre haladnak. Tisztaság illat leng a termekben. Péntek felé már bejönnek a kollégák is szétnézni. Azok, akik júniusban pezsgőt ittak velem, és enyhe gúnnyal meredtek maguk elé, mi is lesz itt. Bennem pedig lobog az elszánás, tanítás lesz, előre lépés. Munkatársakat keresek, szabadidő-szervezőt, angol tanárt, tanulószobást.
Author: Horváth Erzsébet
Horváth Erzsébet vagyok. Felváltva élek vidéken és Budapest közelében. Magyar nyelv és irodalom tanárként dolgoztam sokáig. Írásaim közül jó néhány már az 1980-as évek közepén megjelent a Tiszatáj, Mozgó Világ, Új Tükör, Tekintet folyóiratokban. 2015 óta foglalkozom újra írással. Hat évig nem is kerestem a megjelenés újbóli lehetőségét sem, hogy e szándék ne befolyásolhasson a hogyan és mit írni kérdéskörében. Eddig nyolc regénynél tartok, dolgozom a kilencediken. Novellák, regényrészletek jelentek meg tőlem az elmúlt három évben antológiákban, online felületeken. 2022 májusában Love veletek címmel megjelent az első regényem a Holnap Magazin Kiadó gondozásában. Majd 2023 őszén A Hold távolsága szintén. Közérdeklődésre számot tartó a témája és a mondanivalója. Igazán büszke vagyok rá, hogy könyvem kiadását két település; Budakalász és Szentgotthárd város önkormányzata támogatta. Egyszerű vidéki emberekről szól, a rég elporladt kilencszázhatvanas-hetvenes években, és olyan küzdelmekről, ahol a kiszolgáltatott szereplők a viszontagságokat csendben elszenvedik. Egy lányka beszéli el a történet, aki a felnőttek sorsa miatt aggódik, miközben a boldogságról szüntelen álmodozik. Szerelmi szála is van a regénynek, és persze kalandos helyzetek, mindez egy 21. századi felnőtt szemszögéből láttatva. A rossz dolgok ellenére életörömmel bemutatva azt a régi világot. Több jól sikerült könyvbemutatót is tartottam különböző helyeken. 2024 karácsonya előtt idős embereket...
