Hamvazó Szerda
„És az Úr harmadnap feltámad
és az Ő teste újjászületik
Vegyétek hát e kehely is igyatok az Ő véréből
Egyétek-e ostyát és egyetek az ő testéből
És újjászülettek”
Hamvazó Szerda volt
És a pernye kínozta szemem
De te ragasztottál az égetéshez
A szóráshoz
Hogy tegyük a tested be egy kemencébe
És szórjuk szét a hamvaidat
Hamvazó Szerda volt
És a szememet égette a Nap
Fodrozó sugara mely megjelent
A Duna tükrének csillogása felett
És szétszórtuk a hamvakat
Hamvazó Szerda volt
És én féltem
Életembe először
És sírtam
Némán, csendben
Hamvazó Szerda volt
És egyszer csak szétszórtuk a hamvaidat.
S a lelked ott táncolt a Víz parton és te újjászülettél.
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.

