A diófa láda.
Írta: Egyed-Husti Boglárka
A nagypapa nagy gondossággal ment ki a kertjébe, hogy a háború utáni hazatérésének emlékére elültetett egy diófát.
Mikor a diófa már szép nagy és terebélyes volt, gyakran kiültek nagymamával azárnyékába és nézték a fa felett a kék égboltot.
„Olyan kicsiny az ember, tele rengeteg vággyal”-mondta nagymama.
„Mi a te vágyad?”-kérdezte nagypapa.
„Egy láda”-felelte a nagymama.
„Egy láda?” -csodálkozott nagypapa.
„Igen, egy ládára vágyom, ami a diófából készül majd el. A láda legyen tele leveses motívumokkal és a ládába fogunk emlékeket tenni”.
„Milyen emlékekre gondolsz?” -faggatta tovább nagyapa.
„A mi közös életünk emlékeire, ruhákra, képekre, újságokra”.
„És kié lesz a láda?”
„A kisunokánké, aki majd esetleg gyerek ruhákat is fog beletenni.”
A nagyapa egyik reggelen kivágta a diófát.
Hetekig készítette nagy aprólékossággal el a ládát a szeretett asszony számára.
Mire a láda elkészült nagymama meghalt.
Eltelt sok év azóta.
A láda most itt van mellettem érezni lehet, amikor kinyitja az ember a diófa illatát. Tele van képekkel, újságcikkekkel, versekkel és rajzokkal. Az egyik fakó régi fényképen egy fiatal férfi és egy nő áll díszes esküvői ruhában, a nagyszüleim azok. A nagymamám, akit soha nem ismerhettem meg és a nagypapám, aki a ládát készítette.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.

