Tükröm

 

 

Szeretném azt gondolni magamról, hogy rendes vagyok,

nem a saját vágyaim, érzéseim dominálnak,

hanem hallgatok a lelkiismeretem szavára,

így nem teszek olyant, mivel mást gondolatban bántok.

 

Nem számít, hogy tud-e róla, vagy még csak nem is sejti,

a saját tükrömbe szeretnék nyíltan belenézni,

és abban becsületes, őszinte embert szemlélni,

hiszen a lelkem nem az ő gondolata enyhíti.

 

Ki ebben, ki abban bűnös, tudjuk nincs igaz egy sem,

ezzel helytelen cselekedet nem igazolható,

akkor sem, hogyha a bűn sohasem bizonyítható,

ki kell seperni onnan, tükröm csak így szemlélhetem.

Tóth Lászlóné Rita
Author: Tóth Lászlóné Rita

Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.

0
Megosztás
Megosztás

4 Responses

  1. Kedves Rita!
    Fontos dologról szól a versed.:tudjunk belenézni a tükörbe. Lelkiismeretünk maradjon tiszta. Tetszéssel olvastam.
    Szeretettel
    Tonió

  2. mert „a szem a lélek tükre”,
    azzal nézzünk szemtől szembe,
    nézünk, vagy tán látunk is?
    nézzünk, s közben lássunk is…

    Gábor

  3. Kedves Gábor!

    Köszönöm az olvasást és tetszett a verses hozzászólásod is. Igen, nem mindegy, hogy nézünk, vagy látunk is, és az a jó, hogy mindkettő működik.

    Szeretettel: Rita

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Isten hozott November!

  Most kezdtük el az évet és csak úgy szalad, Hogy Novembernek emelkedett a kalap. Isten hozott komor és hűvös November, Örömében csak úgy remeg

Teljes bejegyzés »

Boldogságvirágok

Ujjaimmal boldogságvirágokat rajzolok szívem párás ablakára. Lelkem egyetlen metszete, a Mindenség legszebb darabkája. Tudja Isten, hová visz az utam… Félnem nincs mitől, Ő vezeti szívem

Teljes bejegyzés »

Örök Fények

Jártál-e már ott, ahol a Fények örökké ragyognak? Ott, hol az egek és földek mind egybe folynak? Tudod-e, hogyan juthatsz el újra oda, ahol a

Teljes bejegyzés »

Táncunk

A mosolyod, a mosolyom. Kezem a kezedben. A világ monoton robajában mi ketten lelkünk dallamát dúdoltuk halkan, egymásnak suttogván, hogy halljunk a zajban. Éreztük zenéjét

Teljes bejegyzés »

A küszöbön állva

A küszöbön állva   Volt egyszer egy asszony, aki különös kapcsolatban állt a Karácsonnyal. Nem csupán az ünnepet szerette, hanem mindazt, ami köré épült. A

Teljes bejegyzés »

November egy , vasárnap

Edit Szabó : November egy, vasárnap November egy, Mindenszentek, ma a  temetőbe  nem  mentem, napsütéses, szeles napon a konyhában dolgozgatom. Szűk rokonság, a sógornőm, hiányosan

Teljes bejegyzés »