Fájdalmas búcsú
Írta: Egyed-Husti Boglárka
Tudtam, hogy el fog menni. Láttam a szemébe. Éreztem. Nem tudtam elengedni. Még nem.
Nem érhet így végett? Ezzel a mondattal keltem és feküdtem. A napokból hetek aztán hónapok lettek végül 1 év után elment.
Fogtam egy szelencét abba bezártam és utána elégettem.
Viszlát Bogi-mondta.
Majd jött az új Bogi.
Aztán néhány év múlva ismét megtartottam a szokásos szeánszomat. Most a Dunába folytattam a régi Bogit. Aztán megint egy másik Bogi lettem. Így ment ezt 22 évig.
Sose tudtam milyen lesz az új Bogi. Humoros? Pimasz? Esetleg könyörtelen? Erőszakos? Agresszív? Vagy csak úgy lesz?
Mindig felépítettem a vázamat, mint a csigák a tengerben. Mészkőből. Erős vázam, tudtam, a pillérek gyengék, de a fal el fogja bírni. Muszáj neki. Mindig belehaltam a régi Bogi elvesztésébe.
Szia Bogi, hopp. Mint a nyuszi a varázsló kalapjából.
A végén már nem tudtam ki vagyok. Annyian voltak a fejemben. Sokan. Ültek és vártak, hogy kapjanak egy kis fényt. Ültek és vártak. Sokáig.
Nem akarok többet búcsúzkodni.
Egy Bogi szerettem volna lenni. Az a Bogi, aki mindig is akartam lenni. A Főnix madár. A szárny nélküli, a megtörhetetlen.
Aztán most ismét búcsúznom kell. Kellene, de nem tudtam hogyan. Annyit adtam már fel. Annyit veszítettem. Most ezt is elkell engednem? Miért? Nem tudom hogyan kell.
A hangok egyre erősebbek a fejembe, egyre többet akarnak a fényből. Egyre többen vannak. Egyre hullik le a máz, mint vakolatról a festék.
Ki vagyok én? Hol vagy Bogi?
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.
