Jöttél.
Csak úgy.
Kicsit kopottan,
kicsit foltosan,
picit sután,
kócosan.
Rám néztél,
s a szemedben az a fény.
A fény.
Ami úgy hatolt át rajtam,
úgy rázta fel lelkem,
beleremegett a test,
remegett a föld,
kavargott az ég.
És én,
úgy estem beléd.
Szólni akartam,
de nem maradt már hangom.
Csak nyújtottam kezem,
és ahogy tartom,
üresen a markom.
Te jöttél,
s kezembe olyat tettél,
mit csak egy lélek tud,
s mit csak a szív remél.
Author: Vallyon Miklós
1975-ben születtem Szolnokon, Egy kis faluban nőttem fel, majd innen sodort az élet az ország szinte minden irányába. Egy időre külföld is részese volt az életemnek. Jelenleg is Szolnok mellett élek. Az irodalom, az írás, a versek mondhatni mindig körülöttem forogtak. A versek írása igazán a 90-es évek második felében indult nálam, majd valamiért ez a folyamat megszakadt. Az utóbbi években kezdtem újra írni, és írok szinte folyamatosan.
2 Responses
„Te jöttél,
s kezembe olyat tettél,
mit csak egy lélek tud,
s mit csak a szív remél.”
Meghatóan szép sorok. Tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita
Köszönöm 🙂