Kivégzés.
Írta: Egyed-Husti Boglárka
Éreztem, ahogy a hóhér a nyakam köré akasztotta a finom kötelet. Puha és nyirkos érzés suhant át a testemen. Valamiért mégsem féltem. Amikor kis gyerek voltam emlékszem, hogy az egyik rokon átjött hozzánk és minden este mesélt nekünk. Anyám bár a meséit nem szerette, de megtűrte, mert foglalkozott velük így neki addig se volt nyűgje és mehetett vedelni a kocsmába.
Az egyik ilyen mese épp egy halálra ítélt utolsó óráiról szólt. Emlékszem, hogy akkor éjjel nem tudtam aludni. Nem a félelemtől. Sose féltem a haláltól. Teljesen természetes dolog volt akkoriban. Elég sok temetést látunk, nem laktunk messze a temetőtől sem így a halál korán az életem részévé vált. Sokféle formában köszöntött be az ember életébe, de a vége egy volt mindig. Nem volt más csak az üres tekintett.
Emlékszem, hogy azért voltam ébren, mert nem hagyott nyugodni egy gondolat. A mesében ugyanis a halálra ítélt utolsó óráiban miután bevallotta a bűneit megbocsájtást kért és a halála után állítólag a lelke megbocsájtást nyert. Ezen gondolkoztam azon az éjszakán. Gyerekfejjel nem értettem ugyanis ez hogyan és miképp lehetséges.
Aztán valahogy itt mikor én vártam az utolsó perceimet talán kezdtem megérteni, felfogni. A bűnt, amit elkövettem tulajdonképpen nem is magam ellen követtem el, hanem a társadalom ellen. Én csak ennek estem áldozatul. Járulékos veszteség voltam.
Amikor kimondták az ítéletet, hogy kötél általi halál tudtam a kínpadon, ha nem folyt meg a kötél akkor a hóhér bárdja fog kivégezni.
A fejem le fog esni a testéről és behullik egy láda szerű tartályba.
Nem tudtam eldönteni, hogy melyik a jobb halál számomra.
Aztán mikor ott voltam és meggyóntam a bűneimet és most rajtam van a kötél és még veszem a levegőt szinte már könyörgők azért a bardért. A hóhér ezt látja rajtam és az esküdtszék is.
Talán az emberek is, akik kijöttek a térre megnézni ezt az egészet.
Végül a bárd győzőt. A fejem hatalmas puffanással esett le a testemről, hangtalanul suhant ki rajta a lelkem és végre életembe először szabadnak éreztem magam.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.
