Reggel

Reggel.

Írta: Egyed-Husti Boglárka

„Reggel. Álom ittasan kelek fel. Kávé kérlek ébressz fel…”az ébresztő rádióból szól ez a szám. Azelőtt még sose hallottam. Olyan jó kedvem lesz tőle és még a fürdőben is ezt dudorászom, holott a számot most hallottam először.

Aztán felöltözőm, veszem a kocsi kulcsot indítok és bekapcsolom a rádiót és megint szól.

„Reggel. Álom ittasan kelek fel. Kávé kérlek ébressz fel. Álom száj ki szépen az ágyból. Ébredj fel”.

Egy nő énekli, kicsit sanzon jellegű fülbemászó hangjával, hogy tényleg azon kapom magam, hogy a szám tetszik, pedig nem szeretek számokat hallgatni, de ez kifejezetten tetszik.

A bemondó srác közli, hogy ezt a számot Anna írta és, hogy ez az első száma és már most sláger gyanús.

Mivel nem nagyon követem a zenei trendeket így felütőm az Instát, hogy ki is ez az Anna. És akkor meglátok a képeit. Egy gyönyörű nő. Hosszú hajú, őzike szemű, kifejezetten tetszik.

Aztán le parkolok és tovább olvasom a CV-jét. Kiderül, hogy kis korától kezdve énekel, táncol, zongorázik és hegedűl. 3 nyelven beszél folyékonyan és 16 éves korától modellkedik is. Hobbija az éneklés és szeret írogatni.

Azonnal hívom Tamás, hogy ezt a lányt mi szerződtessük le, ha még nincs producere.

Tamás intézkedik és egy fél óra múlva már a stúdiókban van Anna.

Mikor meglátom még jobban tetszik. Kedves, mosolygós arc, szolid megjelenés.

A szerződést átolvassa majd meg is kötjük azt.

A kiadóm innentől Anna karrierjét egyengeti. A Reggel című szám sláger lesz a YouTube és a Spotify is.

A legtöbbet hallgatott magyar dal, az emberek imádják, kezdjük szervezni a koncerteket és a különböző fellépéseket, turnékat.

Közben titokban összejövök Annával. Nem akarok a tehetségének útjába állni, hiába Anna más szeretne. Ő velem akar lenni, azt akarja, hogy feleségül vegyem, de ő még nem tudja milyen ember vagyok igazán és ez maradjon is így.

Fél év múlva Anna teljesen más lett. Kizsigerelte a pop szakma, kiégett, kókós nő lett.

Persze időközben rájött, hogy milyen ember vagyok. Azt mondta, hogy undorodik tőlem. Igaza van.

Nem is álltam le vele vitázni. A számait már nem játszák, a rajongók is eltávolodtak tőle, amikor kábitózni kezdett. Mondták neki, hogy álljon le. Én nem mondtam. Anna nagy lány azt csinál a saját életével amit akar.

Rá 4 hónap múlva egy hotel fürdőszobájában találtak rá túlöve.

Vége

 

 

Egyed-Husti Boglárka
Author: Egyed-Husti Boglárka

Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Versek
Ivántsy Gábor

hajnalban, hajnal előtt*…

  a vadász ül, hosszú, méla lesben**, szeme előtt távcső, abba néz nagyon: mert, mint múltkor, éjjel, ott lent, a kis patak medrében, megint ott

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Szirmok

Rózsa Iván: Szirmok (hat haiku) szirmok hullanak Sakura ünnep után – ilyen az élet rügyből lesz szirom, embrióból nagy lakli – csodás a világ! tavasz

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Bumeránghatás

Rózsa Iván: Bumeránghatás Az ausztrál bennszülötteknek kétféle bumerángjuk volt évezredek óta. A visszatérő bumerángot főként arra használták, hogy az adott területet feltérképezzék; és felriasszák, kicsalogassák

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Egyedül a Paradicsomban

Rózsa Iván. Egyedül a Paradicsomban Egyedül hánykolódni a Paradicsomban, Tenger hullámai közt kis csónakban, Nincsen rosszabb érzés a magánynál: Nem volt senki magányosabb József Attilánál.

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Ezerszer inkább!

Rózsa Iván: Ezerszer inkább! Inkább vagyok ezerszer a kölcsönös szeretet jegyében született, az igazság fényében fürdő, az igazság tüzében olykor elégő, ám főnixmadárként újra és

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Szélvész

Rózsa Iván: Szélvész (három haiku) „szép, új” világunk szélvészként pusztít mindent – mi útjában áll új pók sző hálót: szélvészként terjedt a hír – legyes

Teljes bejegyzés »