Tamara a szegény
Egyed-Husti Boglárka
Tamara 12 éves került át hozzánk egy másik iskolából. Csendes, visszahúzódó típusú lány volt. Nem igazán barátkozott senkivel. Inkább leült a pad leghátsó sorába és olvasott, vagy csak nézett fel.
Így senkit se zavart és mi a többi lány se vettünk róla tudomást. El voltunk amúgy is foglalva a szerelmi pletykákkal és egyéb, más jellegű intrikákkal. Imádtam a Klubhoz tartozni. Mi voltunk a legnépszerűbb csajok. Mindenki velünk akart jóba lenni, de mi megfogadtuk, hogy senki és semmi sem állhat közünk.
Ott volt Niki, a gyönyörű szőke hajú lány. Aztán Emma, aki kedves frufrujával mindenkivel tudott bájcsevegni, de amit elfordultál tőle, már máshogy mondta vissza a dolgokat. Aztán még a klubhoz tartozott Zoé, a maga titokzatos kisugárzásával. Vékony volt és magas, sokat röplabdázott és sok modell ügynökség hívta. Szép jövőt jósoltak neki a modell szakmába. Aztán én is itt vagyok persze. Én, aki bár kicsi vagyok a többi lányhoz képest, de szerencsére sok ésszel áldott meg a Teremtő így mindent el tudok intézni és ezt rendszerin ki is használom. Ügyvéd szeretnék lenne. Mert jól keresnek és mert szeretek szemétkedni. Az ügyvéd az én szemembe a rossz zsaru.
Így voltunk mi a legjobb barátnők és a Klubunk virágzott. Mi gyártottunk igazolást, minden pletyka tőlünk eredt, minden fiú a mi kegyeinkért versengett és mi voltunk a röplabdások szurkolói.
Így Tamaráról is terjesztettünk persze bizalmatlan infókat, nem csináltunk belőle nagy titkot. Tamara is tudta, de láthatólag nem zavarta, vagy csak próbált úgy tenni és belátom ez bosszantott. Nem kicsit, nagyon. Nem tudtam a csajt hová tenni.
Aztán egyik nap minden megváltozott.
Azt a napot egyikünk sem felejti el.
A nagy szünetben történt. Ültünk a tornateremben a padokon, vártuk, hogy mikor kezdik a röplabda mérkőzés, hogy mehessünk szurkolni, amikor a női WC sírás hangok jöttek ki.
Tamara volt az. Benyitottam hozzá, mérgesen.
„Mit sírsz itt”? „Mindjárt mennünk kell szurkolni”.
Aztán lenéztem és láttam, hogy miért sír. Megjött neki.
„Nem nagy cucc, mondtam”-anno anyám is ezt mondta, így nekem ez volt a természetes.
„Nem ez a bajom”-mondta Tamara alig hallható hangon.
„Hanem mi?”-kérdeztem vissza.
„Nincs vattám”- válaszolta.
„Hogy mid nincs”?
Hirtelen nem értettem miért kell neki vatta. Hiszen ott van a betét vagy a tampon.
Mondtam is neki.
Erre még jobban sírt. Erre még jobban értetlenkedtem.
Aztán végül nagy nehezen megszólalt: „Nincs rá pénzünk, szegények vagyunk”. „Csak vattára tudok félre tenni”.
Ekkor tudtam meg, hogy Tamara mélyszegénységben élt. Elmesélte, hogy nincs fűtésük, nincs vizük és a testvéreivel egy takarón osztozkodnak.
Erre az összes lány beleértve engem is szégyen futotta át az arcunkat. Gyorsan mindenki benyúlt a táskájába és keresni kezdett betétet, illetve tampont.
Aztán nálam volt mind a kettő. Erre Tamara megszorította a kezem és halkan maga felé húzott ennyit mondva: „nem tudom hogyan kell felhelyezni”.
Becsuktam a női WC ajtaját gyorsan megmutattam neki és már mentünk is ki a terembe.
Ezután lett Tamara a szegény lány a Klub tagja.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.
