Vállfa
Írta: Egyed-Husti Boglárka
Az építkezésen, ahol már csak a fű nőtt, ott árválkodott egy női vállfa. Vastag ceruzával ráírva viselőjének nevét: Erzsébet Jánosné. A vállfa megkopott, látszott rajta, hogy régóta álhatott ott a homok buckák között. Senkinek sem tűnt fel, hiszen apró volt. Nekem ma mégis feltűnt. A ceruza írások. Ahogy a nevet belevésték a vállfába.
Gondolatomban elképzeltem a vállfa tulajdonosát. Egy idős nénit, aki ül a konyhába. Épp dagasztja a kenyeret. Majd miután végzett a dagasztással. Kezébe veszi a rózsafűzért és a Bibliát. Megáldja a kenyeret. Majd a vállfára akasztja a ruháját. A ruhás szekrényében az öregek ruhákra jellemző illat árad szét. Minden ruha fekete, egyszerű. Erzsébet Jánosné szerény, idős asszony. A faluban, ahol él mindenki ismeri és szereti őt.
A vállfa évek óta az ővé. Édesapjától kapta akkor mikor apuka hazajött a nagy harcokról. Akkor még Erzsébet Jánosné kislány volt, mindenki csak Évikének hívta. Évike a piros pozsgás kislány, aki melegen szerette inni a tejet mézzel és cukorral.
Évikének nagyon hiányzott apuka és bár fogalma sem volt az akkor 6 éves kislánynak mi az a nagy háború, de örült, hogy apuka onnét hazatért és Jézuskával Karácsonykor hazahozta őt a vállfával.
A vállfát alufóliába tekerve csomagolta be és úgy tette a kis kredences szekrény tetejére.
Meggyógyítottak egy gyertyát és énekeltek éjfélig.
Amikor Évike, aki később már érett nő lett minden karácsonykor meg gyújtott egy gyertyát és énekelt. A vállfába akkor kerültek be a ceruza írások, amikor Évike Összeházasodott 16 évesen Erzsébet Jánossal. János 20 éves, magas kedves arcú fiú volt. A bálon találkoztak, ahogy falun mondják szerelem volt első látásra.
A házasságuk után a földeken a gazdaságba dolgoztak, Évike gyorsan teherbe esett. 3 gyerekkel ajándékozta meg az Ő Jánosát. Volt egy Jánosuk, egy Julcsikájuk és egy Évájuk. A kis Évike viszont meghalt, betegségben így már csak Jancsika és Juliska maradt. Így éltek tovább négyesben.
Majd, amikor a gyerekek felnőttek és szeretett Jánosa is meghalt, Éva néni egyedül maradt.
Itt ül most a konyha padon rózsafüzérrel a kezében és reggelre már ő sincs többé.
Csak ez a vállfa őrzi az emlékét, amit kidobtak ide az út menti építkezésre.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.

