Hazafelé

Author: Primusz Tibor László

Latabár Kálmán halálának napján, 1970. január 11-én születtem, Budapesten, Óbudán. Mi, labdarúgást kedvelők sokszor fennhangon szidjuk az edzőket egy-egy elhibázott, értelmetlen cserén, amikor a mérkőzésen nagyszerűen teljesítő játékost, mesterhármast vágó csatárt lecserélik az ügyeletes botlábúra, aki ezelőtt cca. két évvel rúgott gólt, akkor is a saját kapujába. Nagyjából ilyen cserét hajtott végre a Teremtő, amikor a nagyszerű színész helyett engem küldött be az éppen az aktuális mezőnyben teljesítőkre, hogy kezdjek magammal valamit. Utólag könnyű belátni, hogy elhibázott csere voltam, de persze a Jóistenen, mint az egész világegyetem szövetségi kapitányán ezt sem lehet, szabad számon kérni. Az irodalommal, képzőművészettel, zenével egyaránt szoros kapcsolatban élek, de csak szemlélődő műélvezőként tekintek magamra, alkotóként semmiképpen sem. Létrehozok nagyritkán valamit, írok, rajzolok, festegetek, de színvonalát tekintve a létrejövő valamiket inkább mondanám kézimunkának, mintsem műalkotásnak. Bár több, kisebb-nagyobb (jó, inkább az alig észrevehetőtől a legkisebbig) díjat elnyertem már, de mindez tévedés. „Műveim” olyanok, mint egy hímzett terítő, életemben lakásomat díszíthetik, de halálomkor óhatatlanul elhajítja a hálás utókor. Jól tudom, hogy soha nem érek fel csehovi, puskini magaslatokra, nem beszélve magyar kedvenceim, Arany János, Kosztolányi Dezső költői, írói színvonalához, így nem is érdemes komolyan vennem ezt az egészet.