Félelmek és köszönet

Félelmek és köszönet

A levegő önmagától fuldoklik
A napból mintha
kártékony tűzcsóvák fakadnának
A Hold körül szellemek hordája nyüzsögne:
háborúk, háborúk , elérkezett a világ vége?
Az Úr megelégelte az ember háborús tetteit ,
a sátán munkálkodásának átkos üzelmeit?
Félő, hogy cserben hagyhatja szeretteit,
De bízzál Krisztus ígéretében
a végső órában magához öleli gyermekeit
De féltem családom, gyermekeim
kikre építettem megálmodott terveim
Hazánkban is néhány agyafurt démon
közénk furakodva agymosásba kezdett,
ám azt kapja majd ,amit megérdemelt
Addig agyafúrt mimikrit gyakorol
míg egy új szél tisztára nem söpri
a lelkek beszemetelt útjait ,
hogy megvalósíthassuk maradék vágyaink
Mert idáig még sértetlenül eljutottunk,
hálaadásra kulcsoljuk mindkét kezünk,
Úr Napján ezzel az imával reménykedjünk

Hutás Mihály
Author: Hutás Mihály

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100 éves születésnapjára írtam életrajzi kisregényt, de más prózai művekkel is kacérkodtam. Évekkel ezelőtt egy novellámmal pályázatot nyertem. Aktív orvosi munkám: jelenleg reumatológusként három munkahelyen, nagy családom adta feladatok ellátása, nomeg a klasszikus zene (sajnos már nem művelése) hanem hallgatása, a polyphonia tanulmányozása (pl.Bach fugák) időm nagy részét lekötötték. Talán egy kis lökést kapok szerény sikereimért.   Művészportré a szerzővel:

0
Megosztás
Megosztás

Egy válasz

  1. „Mert idáig még sértetlenül eljutottunk,
    hálaadásra kulcsoljuk mindkét kezünk,
    Úr Napján ezzel az imával reménykedjünk”

    Igen, nekünk van miért hálásnak lennünk.

    Szeretettel: Rita

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Fogj ecsetet

Fogj egy ecsetet, s mártsd bele szivárvány színeibe, fesd be vele szívedet, s szívemet színesre. Szürkeség ne fedje be napjainkat, homályos tükörkép lelkünket ne eméssze.

Teljes bejegyzés »

Negyed század

Sűrű és érzelmekkel terhelt időszak az október vége, november eleje. A Negyed század című vers alámerülés a hiányba, aminek megélése hozzátartozik a teljességhez. Mély levegő…!

Teljes bejegyzés »

És majd!

És majd, ha megkérdezed egyszer, hogy hogy vagyok, Én csak annyit mondok, megvagyok. De mosollyal az arcomon belül hidd el tombolok! Mert hiányzik egy részem,

Teljes bejegyzés »

Gergely István: Tókirály legendája

Gergely István szerzőnk Tókirály legendája című megzenésített verseket tartalmazó audio CD-je 2025 végén jelent meg. A kiadványon Karády István megzenésítésében és előadásában hallgatható meg a

Teljes bejegyzés »