A balek

Miklóst egy tiszta fiúosztályba vették fel és ez a tizenöt éves tininek nagy csalódást jelentett. Nem a felvétellel volt neki baja, hanem a lányok hiányával, mivel egyre inkább érdeklődött irántuk. Ezt a hiányosságot pótlandó, nagyon várta az órák közti szüneteket, hogy a folyosón bóklászva szemrevételezze a másik nem képviselőit.

Nyilván nem ő volt az egyetlen, akinek érdeklődési köre a tanuláson kívül kiegészült még a lányok iránti vonzalommal, és az ezzel járó randikkal, találkozásokkal. Iskolájukban a srácok igyekeztek újabb ismeretségekre szert tenni, több-kevesebb sikerrel. Az ismeretség megszerzése ebben a korban nem egy bonyolult dolog, ebből kifolyólag sok kapcsolat köttetett meg és természetesen az úgynevezett diákszerelem sem ment ritkaságszámba.

Miklóst harmadik osztályos korában érte utol a szerelem. Vali másodikba járt, tehát egy évvel volt csak fiatalabb Mikinél. Cserfes, csinos szőke lány, bár arcra nem volt igazán elbűvölő. Miklós osztálytársa nehezményezte is bimbódzó kapcsolatukat.

– Mit eszel ezen a lányon? Olyan lángosképű, hogy elmehetne egy lángossütő reklámarcának a Balcsira.

– Szerintem neked az a bajod, hogy ő miatta kevesebbet lógok veled, de hát ilyen a szerelem barátom! Rájössz majd te is, ha rátalálsz az igazira, csak türelem!

– Nem Mikikém, nekem az a bajom, hogy ez a lány mindenkivel kacérkodik, aki számára szemrevaló, csak te nem veszed észre!

– Kacérkodik? Könyörgöm, tizenhat éves, nem bámulhat csak engem egyfolytában! Pláne a suliban! A tanárok nem nagyon örülnek az ilyen kapcsolatoknak. Előző héten is a kémia tanárnő  keményen rászólt egy párra, akik egymást átkarolva mentek a folyosón, hogy „azonnal engedjék el egymást! Mit képzelnek? Ez nem házasságkötő terem!”. Én pedig amúgy sem vagyok az osztályfőnökűnk liblingje, enyhén szólva.

Valival egyre többet találkozott szünetekben, sőt egy idő után szinte már minden nap megvárta őt iskola után és hazakísérte. Pontosabban nem egészen hazáig – azt Vali nem akarta – hanem csak a sarokig. Ott beszélgettek még egy darabig, majd egy csókkal váltak el egymástól. „Egy csók, és más semmi”, ahogy valamelyik régi slágerben énekelték, hát valahogy így alakult, kezdődött a kapcsolatuk. Pár hónap múlva már elengedhetetlenné vált, hogy Miki bemutatkozzon a lányos szülőknek. Akkor derült ki, hogy Valiék nem egy emeleti kétszobás, összkomfortos lakásban élnek – amit eddig mesélt udvarlójának – hanem egy körfolyosós, földszintes, egy szoba-konyhásban, ahol az a bizonyos mellékhelyiség kint várta látogatóit az udvar végén. Amikor számonkérte Miklós, hogy miért kellett ekkorát hazudnia, Vali csak elkacagta a dolgot, mondván, hogy – Nem tudhattam, hogy köztünk ilyen szoros kapcsolat fog kialakulni! Akkor pedig nem mindegy?

Egyszer Miklós azzal a gondolattal rukkolt elő, hogy vegyenek jegygyűrűt, és jegyezzék el egymást. Vali megint csak kacarászott

– Aztán miből vegyük meg azokat a gyűrűket?

– Én ezüst gyűrűre gondoltam és tulajdonképpen már meg is spóroltam az árát.

– Na és mit mondunk majd a szülőknek?

– Ez az Valikám! Szerintem még jobban hozzuk össze őket! Végül is a bemutatkozások mindkét részről megtörténtek, elfogadtak minket és egymást is, most már ideje szorosabbra kötni a kapcsolatainkat!

– Te Miklós minden rendben van, még az a gyűrű is, de azt, hogy eljegyezzük egymást, az maradjon egyelőre kizárólag a kettőnk titka! A gyűrűt meg csak úgy vásároltuk, és kész. Azt mondjuk majd, hogy szülinapra vettük egymásnak, végül is mindketten májusiak vagyunk, csak pár nap eltéréssel.

Ebben maradtak.

– Eljegyzés? – kérdezte Mikitől a barátja – te nem vagy észnél! Az a lány csak kihasznál téged, mikor veszed már észre? Az a lángosképű úgy forgolódik a fiúk után, mint én a lányok után kisapám! A saját szememmel látom nap, mint nap!

– Ne merészeld még egyszer lángosképűnek nevezni, mert megjárod! Belőled csak az irigység beszél kisapám! Na, szia!

Miklóst annyira megkedvelte szerelmének apja, hogy egyszer-kétszer meghívta őt egy vasárnapi ebédre is. Olyankor mindenféle téma szóba jött, és Vali apja több alkalommal is kisebb szónoklatot tartott arról, hogy nagyon szép dolog, hogy ők ennyire szeretik egymást, de Valika még túl fiatal ahhoz, hogy egyetlen fiúval kösse le a szabadidejét. – Jó dolog, szép dolog – mondta – de szórakoznia kell másokkal is, és ez rád is vonatkozik Miklóskám! Ezért aztán az eljegyzés, mint szertartás, hősünk részéről szóba sem került.

– Ne lógasd az orrod fiam – én csak jót akarok! Benned megbízom, és Valikámat bármikor elengedem veled sétálni, szórakozni.

Ami azt illeti, valóban nyugodtan megbízhatott Károly bácsi Mikiben, mert már több alkalommal is elöfordult, hogy kettesben maradtak a lakásban, de az ifjú udvarló sohasem élt vissza, vagyis sosem használta ki a helyzetet. Tette ezt annak ellenére, hogy Valéria elég kacéran viselkedett vele. Tudják, „egy csók és más semmi”! Ő ezt tisztességnek nevezte, de akadnak olyanok is, akik inkább mulyaságnak. Döntse ezt el mindenki saját maga!

Vali egyszer csak elkezdett otthon panaszkodni, hogy a mateknál olyan részhez értek, ami neki nagyon nehezen megy a fejébe, jól jönne egy kis segítség, mert nem akarja rontani a jegyeit. – Majd Miklós segít neked lányom, egy évvel idősebb nálad, és ő már tavaly megtanulta ezeket a „nehéz részeket”.

– Miklós? Ugyan már apu, ő félévkor mindig kettes, év végén pedig hármas ebből a tantárgyból. Gyengébb matekból, mint én.

– Nem is hittem volna. Akkor viszont fogadunk egy matektanárt lányom!

– Fölöslegesen ne költsétek a pénzt apukám. Az osztálytársnőm Klári, tiszta ötös volt mindig matekból és fizikából. Matematika a kedvenc tartárgya és mindent ért, egy valóságos zseni! Én már beszéltem is vele erről és örömmel vállalná a korrepetálásomat délutánonként. Kétszer egy héten.

– Elég rossz környéken laknak, ráadásul télen korán sötétedik. – aggodalmaskodott kissé az apja.

– Ó, majd Miklóska elkísér és értem is jön, azután pedig hazakísér.

– Hát ha ezt a kis udvarlód megtenné, akkor nem bánom. Benne megbízom.

Miklós megtette. Egy héten egyszer vagy kétszer elkísérte barátnőjét Kláriékhoz, csak sajnos nem mehetett be, mert „mit szólnának a szülei?” mondta már első alkalommal kissé mérgesen Valéria. Jobb híján ezért céltalanul kint sétálgatott, kiment a főútra is nézegetni a kirakatokat, de a megbeszélt időpontban másfél-két óra múlva pontosan ott termett Kláriék kapujánál. Amikor kimondottan rosszra fordult az idő, megkérdezte szerelmét, hogy – Nem mehetnék be? Csak nem harapják le az orromat a szülei, és jó lesz nekem az előszobában is!

– Jaj isten őrizz! Te nem ismered a szüleit, annyira puritán alakok! Édesem, inkább előbb végzek, csak gyere értem, anyámék is akkor nyugodnak meg igazán, ha téged látnak! Tudod jól, hogy csak veled jöhetek-mehetek és nem szeretnék matekból rontani! Muszáj ide jönnöm korrepetálásra, és én olyan szívesen jövök ide! – cirógatta meg Miklós arcát.

Elmúlt így egy-másfél hónap. Egyszer aztán Vali barátnője, Klári – akivel Miklós még sosem beszélt, sőt szerelme is igyekezett távoltartani őket egymástól – megkérdezte tőle a folyosón, hogy – Mióta nem is jársz már Valival, egy hónapja, vagy valamivel több? Tudod csak azért kérdem, mert a hétvégén lesz egy élőzenés buli itt az iskolában, és arra gondoltam, hogy mehetnénk együtt. Persze ne érts félre, csak mégis más, ha van egy kísérőm. Remélem, hogy neked sincs ellenedre?

– Hát kísérőnek szuper vagyok, úgy látom, de te honnan veszed, hogy nem járok már Valival?

– Méghogy honnan veszem? Nem kell előttem titkolóznod, semmi értelme. Egyértelmű, hogy veled már szakított a barátnőm, hiszen minden héten egy-két alkalommal bezárkóznak a bátyám szobájába és ugye nem kell részleteznem, hogy miért?

– Ne részletezd, de ezt csinálják körülbelül egy hónapja? És neked mit mondott?

– Csak annyit, hogy ha összefutnék a szüleivel, akkor mondjam azt, hogy matekot tanítok neki hetente egy-két alkalommal.

– Nem is tudtam, hogy van egy bátyád! – sápadt el Miklós.

– Van bizony. Nagy szoknyapecér a lelkem. Mostanában Vali jár be hozzá, de ki tudja, hogy mikor unja majd meg, aztán jön egy Zsuzsa, Mari, vagy tudom is én kicsoda? Szóval eljössz velem?

– I.., igen, persze, menjünk együtt! – válaszolta kissé rekedtes hangon.

Te jó ég – gondolta magában Miklós – hogy én mekkora ökör vagyok! Ez szinte hihetetlen! Én kísértem a szeretőjéhez minden héten, a „nagy szerelmes vőlegény” aztán elémentem és átadtam a szüleinek azzal, hogy minden rendben van. Vigyáztam rá, nem éltem sosem vissza a helyzetemmel amikor kettesben voltunk, ő pedig minden lelkifurdalás nélkül megcsalt és kacarászva, hozzám simulva, mint egy macska megköszönte, hogy érte mentem. Hogy tudott ilyen ócska lenni? Sírni tudott volna.

A hétvégén Miklós elment az iskolai rendezvényre Klárival. Addigra lehiggadt és barátnőjét szóba se hozták, csak nevetgéltek és várták a zenét, hogy végre táncolhassanak. Egyszer csak váratlanul Vali jött velük szembe.

– Szervusz Miklóska! Ti hogy-hogy együtt vagytok? Klári, te nem is szóltál, és te sem Miklós! Csak nincs valami baj Mikikém? Ugye, majd hazakísérsz?

– Azt mondod, hogy Mikikém? Szégyellhetnéd magad! Én pedig nem Miki vagyok neked, hanem csak egy balek! Egy jó nagy balek! – mondta szikrázó szemekkel – , de már csak voltam! Na gyere Klárikám, kezdődik a tánc, és szorosan belekarolva elindultak a táncparkett felé! Valinak azért még hátraszólt:

– Biztos találsz majd magadnak egy másik balekot, aki hazakísér!

Author: Kónya István

Az Irodalmi Rádió szerzője. Fiatalabb koromban két kedvenc foglalkozásomat űzhettem, zenéltem és hajóztam. Később az írás vált kedvelt időtöltésemmé, így lettem a 90-es években öt éven át (sikeres pályázatom után) társadalmi tudósítója az angyalföldi Hírnöknek. Az összes számban megjelentek cikkeim, interjúim. Pár évvel ezelőtt Hollywoodi Richie álnéven adtam ki írásaimat magán- és hagyományos kiadásban is. Szeretem a humort, a rövid, pörgős írásokat melyek az én műveimre is jellemzők. Ezek után bizonyára nem meglepő, hogy egyik nagy kedvencem Rejtő Jenő.