Július végén a családommal Horvátországban nyaraltam. Az ott töltött feledhetetlen napokról útinapló készült, amelyet technikai okok miatt (nem volt internetünk) csak most, így utólag tudok megosztani az érdeklődőkkel:
1.rész
2025. 07. 24. csütörtök – Nulladik nap
Gyorsan elrepült az elmúlt egy év, és mi ismét nyaralni indulunk.
Idén is jó előre elterveztük, hogy hová szeretnénk menni, aztán végül annyi fordulatot vett a projektünk, akár egy mexikói szappanopera. A tervek között először Erdélyi körutazás szerepelt, amelyre június elején került volna sor. De, mint mondom, csak került volna, mert a végén teljesen másképp alakultak a dolgok.
Húsvétkor már biztossá vált, hogy idén is a tengerpart győzedelmeskedett, és Horvátországba megyünk. Ráadásul nem is június elején, hanem július végén!
Elfogadva kedves rokonaink meghívását, holnap tehát Horvátországba, Korčula szigetére indulunk a szokásos négyesünkkel. Már nagyon izgatottak vagyunk, hiszen bő 700 kilométeres út vár ránk szárazon és vízen délre, Dalmáciába.
Mint „rutinos utazók” a mai napon viszonylag gyorsan le is tudjuk a készülődést, és szokás szerint ismételten sikerül néhány dolgot otthon felejtenünk. De ezek részben nélkülözhetők, illetve utólag is beszerezhetők, így nem sokat aggodalmaskodunk miattuk.
- 07. 25. péntek – Utazás kisebb megpróbáltatásokkal
Elérkezett végre a várva várt indulás napja! Korán kelünk, mert tudjuk, hosszú út áll előttünk, és ráadásul időhöz is vagyunk kötve: el kell érnünk a hajót, ami 10:45-kor indul majd Split kikötőjéből a szigetre. Itt jegyzem meg, hogy érdemes jó előre lefoglalni a hajójegyet, mert ha ezt nem tesszük meg, már nem biztos, hogy kapni fogunk arra a napra, amikor menni szeretnénk.
Hajnali háromkor tehát gyorsan és kapkodva bepakolunk a kocsiba, és negyed négykor már útra is kelünk. Nagykanizsa csak pár kilométerre van a határtól, így amire felocsúdok egy kicsit, már javában benn járunk Horvátország közepén. Addigra eszembe jutnak az otthon felejtett dolgok is, de nem akarom ezzel stresszelni magam, inkább igyekszem gyorsan elfelejteni őket.
Öcsém magabiztosan ül a volánnál, és a közepes forgalomnak köszönhetően jó ütemben is haladunk délkelet felé, a Dinári-hegységen keresztül. Az autópályán a beléptető kapuknál sem kell sorba állnunk az előre bérelt ENC jóvoltából. Ez az okos kis készülék mindenhol lehetővé teszi számunkra a gyors áthaladást, és ennek köszönhetően még a dugókat is sikerül elkerülnünk.
Közben hegyek-völgyek, alagutak váltják egymást, kevés lakott települést látni. A táj itt közel sem annyira változatos, mint a szlovén vagy osztrák Alpokban. Zágráb után, körülbelül félúton egy benzinkútnál beiktatunk egy rövid pihenőt, aztán már robogunk is tovább. Kiérkezve az unalmas hegyek sokaságából végre megpillantjuk Split városát, amely a tengerpartra épült. Lélegzetelállítóan szép látvány!
A városon keresztülhajtva nagy nehezen kijutunk a hajóállomásra, és azonnal megpróbáljuk megtalálni a mólót, ahonnan majd a komphajó indulni fog. Ez csak másodszorra sikerül, mert először nem vesszük észre a jelzőtáblát, és rossz helyen kanyarodunk be. A mólón beállunk a beszállásra várakozó kocsik sorába. Mivel van még egy bő óránk az indulásig, szétnézünk kicsit a hajóállomás környékén. Bemegyünk egy üzletbe is, és az itt vásárolt jégkrémet még kényelmesen elfogyasztjuk.
Amire ezzel végzünk, már ülhetünk is vissza az autóba, mert megérkezett a járatunk, és megkezdődik a beszállás. A hatalmas komphajón több szinten is parkolnak autók, és mi pechünkre a legalsó szintre, ráadásul legbelülre kerülünk. Így már most sejtjük, hogy a végállomáson majd mi leszünk az utolsók, akik elhagyhatják a hajót. A forró, levegőtlen parkolóból felsietünk az utastérbe, ahol a klímának köszönhetően kellemes hűvös fogad bennünket. Talán túlságosan is hűvös. Nem ártott volna egy felsőt felvinni magunkkal, de hát erre nem gondoltunk. Így inkább vállaljuk a vacogást, aztán amikor már nem bírjuk, felmegyünk a nyitott felső szintre „megmelegedni”. Közben gyönyörködünk a kilátásban, és élvezzük, ahogy a szél bele-belekap a hajunkba. A tenger csodálatos kék víztükre szikrázva szórja vissza a fejünk felett ragyogó nap sugarait. Menet közben fel-felbukkan egy-egy üde zöld vagy éppen kopár sziklás sziget is. Lenyűgöző a látvány.
A komp kényelmesen, 29 km/h sebességgel zötyög velünk a szigetek felé. A háromórás út számomra viszonylag gyorsan eltelik. Ugyanis a Dedalon-nak „hála”, amit indulás előtt egy órával vettem be, az utastérben sikerül elbóbiskolnom egy jó félórára. Amikor ismét a fedélzetre megyünk, a szigetek között már láthatóvá válnak Vela Luca rózsaszín házai és a hajókikötő is. Leszálláskor – ahogy azt sejteni is lehetett-, mi gurulunk ki a kocsival utolsóként a komphajó gyomrából.
Ezután még egy kb. félórás út következik Prižba-ba, és már meg is érkezünk szálláshelyünkre, a „földi paradicsomba”. A háromszintes villa felső két szintjén már várnak bennünket kedves rokonaink, akik már egy hete javában élvezik itt a nyaralást. Örömmel üdvözöljük egymást, majd elfoglaljuk a számunkra fenntartott szobákat. A házat, amely egy szikla oldalába és közvetlenül a tengerpartra épült, pazar, többszintes kert veszi körül, tele egzotikus növényekkel, úszómedencével, kerti grillel, pihenőhellyel. Finom tavaszi zöldséglevest kapunk ebédre, majd a közös grillezés után sültkolbász, sülthús és krumpli kerül az asztalra.
Utána persze többször van megmártózás a tengerben és a medencében is, este pedig közös vacsorával és játékkal zárjuk a napot.
- 07. 26. szombat – Lazulás és vihar
Ma reggel vagy ezer kabóca zümmögésére ébredünk. Miután mindenki felkelt, közös reggelivel indul a nap. Az asztalt jelenleg nyolcan üljük körül. Mi négyen, és kedves rokonaink is ugyan ennyien. Holnap még ketten csatlakoznak majd hozzánk, így összesen tízen leszünk a házban a nyaralás végéig.
Reggeli után kihasználva még a kellemes időt fürdünk egy kicsit. Sajnos, itt a sziklaoldalban elég mély a tenger, így mi a férjemmel nem merünk belemenni, ezért inkább a medence vizét választjuk. Az melegebb is, ráadásul biztonságosabb is számunkra.
A mai napra csak a környék és a helybeli lehetőségek megismerését terveztük be, és ezt mindjárt egy bevásárlással kezdjük az egyetlen helyi kisboltban, amelynek árukészlete meglepően széles skálán mozog. Úgy is mondhatnám, hogy szinte minden alapvető dolog kapható itt, amire egy nyaralónak szüksége lehet. Kivéve talán a nálunk megszokott szénsavas ásványvizet. Az üzletben csak valami zöld üveges „sós vizet” árulnak ezzel a címszóval, de ez szobahőmérsékleten szinte ihatatlan. Hűtve vagy szörppel keverve viszont egészen vállalható az íze.
Ebédre a maradék leves mellé zöldbabfőzelék készül finom fasírttal. Ez utóbbit lefagyasztva még Miskolcról hozták vendéglátóink, és most csak át kell melegíteni. A bőséges ebéd után mindenki elpilled egy kicsit, többen lepihennek, sőt, el is alszanak. Még én is!
Arra ébredek, hogy kopog az eső a tetőn, megérkezett a vihar. Sajnos, a tervezett kirándulást ezért most el kell halasztanunk. Helyette közös játékba kezdünk: először kockapókerezünk, majd HITSTER-ezünk. Szerencsére a viharnak nagyobb volt a szele, mint az ereje, és inkább a tenger felett tombolja ki magát. Minket csak a széle kapott el, de játék közben a teraszról láthatjuk a hatalmas villámokat, amelyek időnként bevilágítják a sötét eget és a tengert. Félelmetes, ám lenyűgöző látvány!
Sógornőm közben isteni finom pogácsát készít, azt ropogtatjuk el vacsorára. Ma korán megyünk aludni, hisz az eső kicsit kedvünket szegi, és csak remélni merjük, hogy másnap reggel már vidám napsütésre ébredhetünk.
- 07. 27. vasárnap – Ismerkedés Prižba-val
Éjszaka aztán megérkezik hozzánk is a vihar, és órákon át velünk is marad. Ennek köszönhetően én alig alszom valamit, hallgatom a szél zúgását, a tenger morajlását és a mennydörgést. A villámok folyamatosan bevilágítják az eget és még a szobánkat is.
A késői elalvás ellenére korán ébredünk ma reggel is. Örülünk, hogy már nem esik az eső, bár a szél még mindig nagyon erősen fúj. Amire mindenki felkel, és megterítünk a felső szint teraszán a reggelihez, már a nap is kiragyog a fejünk felett.
Reggeli után kocsival átugrunk Vela Lucába, ahol a kikötő mellett egy hatalmas Hypermarketben bevásárolunk. Annak ellenére (vagy talán éppen azért?), hogy vasárnap van rengeteg a vevő az üzletben. Hiába tudjuk le a vásárlást viszonylag gyorsan, a pénztárnál hosszú perceket töltünk a sorban állassal. Visszatérve a szállásra, nekiállunk az ebédnek. „Nemzetközi” gyümölcsleves készül győrszentiváni szederből, barackból, fügéből és csurgói szilvából, amit horvát citrommal ízesítünk. Ezen kívül a két nappal korábbi zöldséglevest és az előző napi zöldbabfőzeléket is újra hasznosítjuk, és zöldbablevessé főzzük össze. Isteni finomra sikerül ez is, az is. A levesek után bolognai spagetti lesz a második fogás, ami mellé természetesen reszelt sajt is dukál.
Közben még két új családtag is csatlakozik hozzánk, akik utánunk egy nappal érkeznek a szigetre vonattal illetve hajóval, így most már tíz tagúra bővül a társaság. A közös ebéd után a többség mit sem törődve a szeles idővel és a vad hullámokkal, megmártózik a tengerben. Én inkább a mosogatást választom, majd kicsit lepihenek a szobában.
Hat óra felé kettesben a férjemmel elindulunk gyalog felfedezni Prižbat és környékét. Készítünk néhány távoli képet a tengerről, majd lemegyünk az öbölbe is. Itt végre megtaláljuk a kiépített strandot, ahol apró kavicsos a part, és nem olyan hirtelen mélyül a víz. Ennek nagyon megörülünk, mert ha majd jobbra fordul az idő, mi is szeretnénk megmártózni a tengerben, ha már eljöttünk ilyen messzire, hogy közelről is láthassuk. Ma azonban nem volt igazán jó idő, és egész nap fújt a szél, ezért csak kiülünk egy padra a parton, és gyönyörködünk a látványban.
Útközben visszafelé a szállásra megállapítjuk, hogy idén is csodálatos helyet találtunk a pihenésre, és boldogok vagyunk, hogy itt lehetünk. Visszatérve könnyű vacsorával és egy kis borozgatással zárjuk a napot, majd időben lefekszünk, hogy kipihenhessük az előző éjszaka izgalmait és fáradalmait.
- 07. 28. – Végre fürdés a tengerben!
Nem tudom, hogy a kényelmes ágynak, vagy az előző este elfogyasztott kevéske bornak köszönhető-e, de zavartalanul átalszom az éjszakát, és reggel kipihenten ébredek. Örömmel látom, hogy ismét szép időre virradtunk, bár férjem figyelmeztet, hogy ne „igyak előre a medve bőrére”. Vagyis, hogy ne örüljek annyira, mert ez nem fog egész nap tartani.
Ezért aztán a reggeli után nem is tétlenkedünk sokáig. Amíg a többiek a villánál lubickolnak a tengerben, addig mi is célba vesszük a strandot.
Pár lépésre a víztől lepakolunk, és bekenjük magunkat 50+-os naptejjel, aztán irány a tenger! Többször is megmártózunk, és utána napozunk. Közben arra gondolunk, hogy fürdés szempontjából már most sokkal jobban állunk, mint tavaly ilyenkor Cornigliában. Hiszen ott csak az hazaindulás előtti napon sikerült számunkra is megfelelő strandot találni, és emiatt csak egyszer tudtunk fürödni a tengerben.
Körülbelül két óra strandolás után elindulunk a boltba, ahol megvesszük az utolsó két kenyeret. Igaz, eredetileg hármat szerettünk volna, de délután egy órakor már örüljünk, hogy egyáltalán ez is van. Ide ugyanis csak naponta egyszer hoznak frissen sütött pékárut, és ha valaki nem elég élelmes, és délelőtt nem megy időben boltba, akkor bizony lehet, hogy pórul jár, és később már nem kap semmit.
Ma is finom ebédet eszünk: paradicsomlevest és rizses húst, ami még a múltkori grillezés után lefagyasztott sülthúsból készül, valamint dinszteltkáposztát. Sógornőm ebéd után még kétféle pogácsával is meglep bennünket. Aztán délutáni szieszta következik, illetve néhányan ismét a tengeri fürdést választják. De nem sokáig, mert az eső első hulláma elér bennünket.
A vihar azonban egyáltalán nem szegi kedvünket: kockapókerrel és szókirakó játékkal töltjük az estét, miközben finom pogácsát eszünk vacsorára. Kilenckor már ágyban vagyunk, és örülünk, hogy a beígért vihar helyett csak csendes esőben van részünk.
De bízunk benne, hogy talán most már vége az esős napoknak, és ezután már szép, napsütéses időben élvezhetjük tovább a nyaralást.
Folytatása következik…
Author: Bencze Margit
Nagykanizsán élő nyugdíjas pedagógus vagyok. Negyven évet töltöttem a pályán először tanítóként, majd 1987-től a zalakomári Somssich Antal Általános Iskola tanáraként. Gyermekkorom óta imádok olvasni, mindig is elbűvölt a könyvek világa. Tizenhárom éve kezdtem el írogatni, először csak a magam örömére és szórakoztatására. Elsősorban novellákat, meséket és mesenovellákat írtam eddig. Később írásaimat megosztottam a közeli ismerősökkel, barátokkal is, de még nem éreztem magam késznek arra, hogy a nyilvánosság elé lépjek. Pedig 2015-ben már egy meseíró pályázaton első helyezést értem el "Az erényfa" című mesémmel. Ezután a ’hallgatás évei következtek’, de aztán 2022-ben megmutattam írásaimat egy nagykanizsai író-költő barátomnak, aki látott bennük fantáziát, és a további alkotásra biztatott. Újra kedvet kaptam az íráshoz, és egyre-másra születtek az újabb és újabb történetek. Köszönöm az Irodalmi Rádiónak a lehetőséget, hogy alkotói sorába léphetek, és szívesen veszek részt a továbbiakban is a pályázataikon. Számomra a családomon kívül ez az alkotómunka jelenti a legnagyobb örömet, ezért szeretnék a jövőben minél több időt és energiát az írásnak szentelni. Eddig megjelent írásaim az Irodalmi Rádió antológiáiban: Egy legenda nyomában - avagy a nagykanizsai fejetlen fehér mén patkójának története - /Falvak, városok 2024./ Egy hóvirág három élete - /Mit rejt az üde függöny? 2024./ Anya csak egy van......
