Én már csak az emlékekbe
Tudok kapaszkodni.
Bár fáj, nyilall, nincs szándékom
Többé panaszkodni.
Mintha a nap csak is nekünk
Sziporkázott volna.
A sugara, mintha tényleg
Engem átkarolna.
Önfeledten kacarásztunk.
Miénk ám a világ.
Értünk nyílik, illatozik,
Bimbózik a virág.
Bukdácsoltunk sziklák között,
Nyújtottad a kezed.
Biztonságban éreztem én,
Igen, magam veled.
Hemperegtünk, gurultunk mi
Le a lejtős réten.
Csakis együtt képzeltem el
A jövőm, a létem.
Hold fényében csavarogtunk.
Napunk nem ért véget.
Én örökre rögzítettem
Ez idilli képet.
Előkotrom néhanapján,
Ha hasít a szívem.
Hangulatom aranyra vált,
Mosolygós lesz színem.
Author: Wágner Judit
Wágner Judit vagyok. 59 éves budapesti lakos. Családi állapotom: 34 éve férjnél, 3 már felnőtt fiú gyermek édesanyja. Közgazdasági egyetemet végeztem, de a szakmámban nagyon rövid ideig dolgoztam. A tradicionális családi modellnél maradva, én a gyermekeim mellett itthon maradtam. Ma már, mivel a fiúk kirepültek, a háztartás maradt, és a hobbi. Az egyik a tenisz, melyet, gyerekkorom óta űzök. A sport életem mindennapos része. Szenior versenyeken, csapatbajnokságon veszek részt. Ami a másik kedvenc időtöltésem, és ami miatt valójában önöknek bemutatkozom, az a versírás. Nagyon érdekesen kezdődött. 5-6 évvel ezelőtt egy családi karácsonyozást rendhagyó módon terveztük megrendezni. Úgy, hogy mindenki adjon valamit elő a többiek előtt. Ez lehetett éneklés, hangszeres előadás, színház, mese olvasás. Mindenki kedve szerint választhatott. Én, mivel nem nagyon szeretek szerepelni, a vers írást választottam. A családról írtam rímbe szedve. Hát innentől kezdve, születésnapokra, más családi eseményekre, ballagásra az én ajándékom mindig egy személyes vers volt. Aztán már nem csak alkalmakra írtam, hanem csak úgy. A természetről, évszakokról, érzéseimről. Elkezdtem böngészni az irodalmi pályázatokat. Neki bátorkodtam beküldeni verseket a megadott témákra. Önökre is így találtam rá. Sorakoznak is a könyvek, melyekben verseim megjelentek önöknek hála. Valahogy rákeveredtem a poet.hu oldalra is, ahol már több ,mint 250 versemet töltöttem...
Egy válasz
„Előkotrom néhanapján,
Ha hasít a szívem.
Hangulatom aranyra vált,
Mosolygós lesz színem.”
Meghatóan szép sorok. Nem könnyű, ha már csak az emlékek élnek.
Szeretettel: Rita