Napfényes délután volt. A fény bearanyozta a kerti fákat, az asztalt, az öreg széket. Megérintette a teraszon nyújtózkodó virágokat, majd megállt a kútkáván és elidőzött a benne kuporgó víz felett. Megcsodálta tükörképét, majd az árnyakat elhessentve utat talált a kis kapu felé és elhagyta a kertet.
Az idős asszony a szobából nézte, ahogy közeledik a vihar. Kitette növényeit a beszökkenő őszbe és otthagyta a szemerkélő esőben is, a gomolygó felhők alatt. A víz türelmesen fürdette a leveleket. Az égbolt szinte ráhasalt a földre és látszott, amint a pára a völgybe száll. A növénykezek még néhányszor nyújtózkodtak, majd megérkezett az északi szél. Egyre erősebben cibálta a leveleket. Mielőtt megfáznának, az asszony behozta őket a szobába úgy, ahogyan voltak. Vizesen.
A virágok összebújtak a szoba melegében. Az asszony melléjük kuporodott a padlóra és az ablakon át nézte, hogyan ráncolja homlokát a természet. A hideg, tépázó szél megmaradt. Az asszony lassan felkelt. Egyesével megtörölte a növények cserepeit, majd az alátéteket is szárazra dörzsölte. Helyükön gondosan felitatta a vízfoltokat.
A virágokat visszatette a két kisablakba. Sorban az ébredő fény felé forgatta őket. Tizenketten voltak. Az első hatot úgy rendezte el, hogy a szebbek, a színesebbek középre kerüljenek. A második ablakba az egyszerű zöldeket tette. Látszott, ahogy örültek a törődésnek és hálásan nézelődtek kifelé.
Az asszony kitotyogott a konyha hűvösébe. Lassan leguggolt. Kinyitotta a kisszekrény ajtaját. Lisztet és tojást vett elő. Élesztőt keresett még, és köménymagot, vajat. A sót majdnem elfelejtette. A gyúródeszka, és a nyújtófa is előkerült. Emlékek ébredtek. Mint akkor, régen, most is pogácsát sütött. Hátha meglátogatja a fia. Régóta nem látta már. Ilyenkor szombaton, dél körül jött legutóbb. Fél évvel ezelőtt.
Ahogy pirult a vendégváró, egyre finomabb illatok keringőztek. Egészen az ablakig szálltak. Körbevették a virágokat, akik érezték a változást. Az asszony felé fordultak. Vártak. Újra kisütött a nap. Egyre melegebben ölelgette az öreg gyümölcsfákat.
A sütő lassan kihűlt. Az asszony mélytányért, szalvétát vett elő. Megágyazott a pogácsáknak, majd a kert felé fordult. Gyakran kinyitotta az ajtót és a kapuig tipegett. Áthajolt a fáradt fakerítésen és az utca végét kémlelte. Hátha eljön a várt látogató.
Lassan besötétedett. Az asszony leült a szoba sarkában. Lefelé nézett. A karjára tapadt lisztszemeket figyelte, ahogy bebújtak előle két dolgos keze ráncai közé. Gyertyát gyújtott. Elővette az imakönyvet. A megsárgult lapok maguktól kinyíltak a közepén.
Nehezen olvasott. Összefolytak a betűk a szemei előtt. Az ablakban a virágok a sötétbe meredtek. Ágaikat szomorúan leengedték maguk mellé.
Author: Bujdosó Miklós Gábor
Bujdosó Miklós Gábor vagyok. A „Tél és Karácsony 2022.” c. pályázatra küldött írásom óta nagy örömömre az Irodalmi Rádió állandó szerzője lehetek. Gyermekkorom óta olvasok, mesélek. Prózákat, verseket írok. Emlékeket kaptam idős emberektől, frisseket gyűjtöttem fiataloktól. Dolgoztam szállodákban, voltam kertész, fotográfus, éttermi vezető, hivatásomként evezős edző. Igaz és kitalált történetekkel igyekszem meglepni az érdeklődőket. Önálló mesekönyvem 2007-ben jelent meg. 2024 Könyvünnepére megszületett a Lírában kapható új novellás kötetem „Szökés a felhők fölé” címmel. Antológiákban is fellelhetőek gondolataim. Írásaimhoz kívánok egy kényelmes fotelt és benne örömteli időtöltést minden kedves Olvasómnak! Bujdosó Miklós Gábor https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/szokes-a-felhok-fole
