Őszinteség

Teri és Bori már az általános iskolától kezdve jó barátnők voltak. Apró kis titkaikat egymással beszélték meg, csak oda mentek, ahová mindkettőjüket elengedték a szüleik. Még az esküvőjükön is egymás tanúi voltak.

A házasságkötés révén más-más településre kerültek, a család, a munkahelyi munka egyre messzebbre sodorta őket egymástól. Időközben a levélváltásaik is ritkultak és valójában már alig tudtak egymásról valamit.

Teltek az évek, általánossá vált az internet használat, melyet mindketten elsősorban a gyermekeik miatt vásároltak meg, de ha már megvolt, idővel belekóstoltak ők is a technika eme vívmányába és beleszerettek.

A szülők meghaltak, a gyerekek felnőttek, és bármennyire is úgy tűnt korábban, hogy sohasem érkezik el, bizony beköszöntöttek a nyugdíjas évek is. Teri férje tíz év házasság után elhagyta őket, Bori párja pedig nemrégiben vállalt el egy jól fizető külföldi munkát, így aztán a két barátnő nyakába szakadt a napnak mind a huszonnégy órája, legalábbis Teri ezt gondolta.

Teri, hogy segíteni tudja a felnőtt gyerekeit, eladta a családi házat és egy kis garzonba költözött, a különbözetet pedig egyenlő arányban osztotta szét fia és lánya között. Szűkös kis nyugdíjából utazásokra, pénzes programokra nem futotta. Rendszeresen eljárt a helyi könyvtárba, nézte a tv-műsorokat, de egy idő után úgy érezte, neki is szüksége van arra, hogy valami hasznosat csináljon. Igen, de mit?

A sok évtizedes hajtás elszívta a fizikai erejét, így a nehéz munka már szóba se jöhetett, viszont varrni, kézimunkázni se tudott.

Hosszas gondolkodás után úgy döntött, hogy emlékeit csokorba szedi és versikékbe, novellákba illeszti. Az interneten talált is egy olyan fórumot, ahová lehetősége lenne feltölteni és a többiek műveit olvasni, de egyelőre csak ez utóbbit merte meglépni. Nem értek hozzá, hogy amit írok, az egyáltalán megüt-e legalább egy alapszintet. Jó lenne, ha azokat egy kívül álló véleményezné, segítő, jobbító szándékkal. Igen, de ki? Ó, hogy előbb nem gondoltam erre, hiszen ott a gyermekkori barátnőm, Bori, aki ismer, aki őszinte és reális, az ő véleményét fogom kikérni. Ötletétől felbuzdulva át is küldött néhány verset és novellát Borinak

Izgatottan kapcsolta be reggelente a gépet. Az E-mailek között csakis egyre, a Boriéra koncentrálva.

Teltek, múltak a napok, hiába. Talán elkerülte a figyelmét, ismét továbbítom – gondolta.

Bori elnézést kért, persze, hogy megkapta már korábban is, de annyi a programja, hogy eddig nem fért bele. Nem akarlak untatni Terikém, de tudod, ha nem nézek rá a bejárónőre, elnagyolja a takarítást. Felszedtem egy pár kilót, ezért naponta járok úszni, és hetente kétszer konditerembe, aztán pedikűr-manikűr, fodrász, masszőr, etcetera. Tudod, hogy van ez? Neked mondjam, hogy egy nőnek ebben a korban már mindent meg kell tennie, hogy valahogy kinézzen? – hisz egyidősek vagyunk drágám.

Egyébként meg ne aggódj, a verseid csodálatosak és a novella is, nyugodtan beküldheted.

Teri megörült a kedves válasznak és azonnal továbbította műveit a közösségi oldalra.

Egy hét múlva Teri ismét Borihoz fordult:

• megtennéd, hogy rendszeresen átnézed az írásaim?

• Igen, nagyon szívesen, de ne haragudj drágám, ha esetenként néhány napos késéssel válaszolok.

• Te ne haragudj, hogy sürgettelek, ígérem, hogy türelmes leszek. Borikám kérlek, ne hallgasd el a negatív véleményed sem, hiszen azokból lehet igazán tanulni és fejlődni!

• Így lesz, az csak természetes, számíthatsz az őszinteségemre, hiszen barátnők vagyunk.

• Bocsáss meg, hogy ilyen sok szívességet kérek tőled, de szeretném, ha egyenként értékelnéd a verseim és novelláim.

• Jaj, te kis csacsi! – hát, ha szeretnéd, akkor úgy lesz.

Újabb hét telt el, mikor megérkezett az „értékelés”.

• Terikém, igaz, hogy egyenként kérted, de ha egyszer mind szuper! Hihetetlen, hogy még az esőről a szélről és a ködről is tudsz írni, míg engem pusztán csak bosszant a rossz idő. Aztán az a kedves kis mese a zöldségekről, amiről nekem csak a leves vagy a köret jut eszembe. Legyél csak nyugodt, egytől-egyig fenomenálisak! Igazi írói vénával rendelkezel, szerintem nincs is szükség arra, hogy előzetesen olvassam bármelyiket is. Remélem, hogy megjelenteted mindet, mert akkor igényt tartok egy dedikált könyvre.

• Nincs nekem arra pénzem Borikám, de talán majd egyszer. Végül is igazad van, majd igyekszem egy kicsit félre tenni havonta és akkor talán jövőre összejön egy közös kiadványra való és abból az első példány a tied. Legalább valami csekélységgel meg tudom hálálni az önzetlen segítséged.

Egy nap furcsa levélre lett figyelmes. Bori írta, de nem neki, hanem a férjének, de akkor hogy került hozzá? Persze, ugrott be a gondolat, hiszen a program felkínálja a neveket, és ha azokból egyre véletlenül rákattint, máris címzettként értékeli és továbbítja. Ő is járt már így, aztán csak nevettek rajta, hogy miközben a fiától, Gergőtől akarta megérdeklődni, hogy minek örülne a menye a születésnapjára, a menyének is átment a levél.

Nem illik beleolvasni a másik levelébe, jutott eszébe a gyermekkori illemszabály, amire még drága szülei okították, de ez hozzá érkezett a technika jóvoltából akkor is, ha nem ő a címzett. Kicsit hezitált, de aztán egy szuszra elolvasta.

„Pistikém! Nem változott semmi, egyszerűen nem tudom, hogy mit csináljak Terivel. Szánalmas és ingerszegény az élete. Tudod, hogy mindig is csórók voltak, de most, hogy csak nyugdíja van, még inkább csúszik lefelé. Az a százéves internetje van, amit még a gyerekek miatt vásároltak, illetve dehogy vásároltak, – hisz akkor se volt pénzük – innen, onnan összeszedett alkatrészekből állítottak nekik szánalomból össze, és képzeld írónak képzeli magát! Talált valami oldalt, ahová beküldi az unalmas, primitív kis zöngeményeit és ettől boldog. Na, jó, éntőlem lehet, de elvárja, hogy őszintén véleményezzem az alkotásait, mert, hogy abból tudna tanulni és fejlődni. Szerinted mit írjak neki? Nem hiszed el, de olyan hétköznapi, unalmas és semmitmondó témákról farag valami kis kínrím verset, mint például az eső, a szél és a köd. Aztán megszemélyesít mindenféle zöldségeket és azokról gügyörészik, illetve azokat beszélteti. Szerintem elment az esze, de mégiscsak a barátnőm volt, még ha fényévnyi távolságra is kerültünk egymástól. Képzeld egy huszonhét négyzetméteres lyukba költözött, mert annyi pénze se volt, hogy a gyerekeit tisztességesen ki tudja házasítani. Lassan a híd alatt fog lakni, ha így halad. Nem tudom, hogy ki olvassa el egyáltalán azt a sok blődséget, amit kiizzad magából, de az biztos, hogy nekem nagyon nehezemre esik. A hallgatásból nem ért, azt hiszi, hogy nem kaptam meg a levelét és elküldi újra. Azzal, hogy utánad megyek Floridába, néhány hónapra le tudom őt rázni, de aztán nem tudom, hogyan tovább? Bocsi, drágám, hogy ezzel untattalak, de ki kellett, hogy adjam magamból, mert ez a nő már tisztára az idegeimre megy. Az egész egy agyrém, egyszerűen nem tud leszállni rólam. Puszi-puszi: Bori”.

Terinek sűrűn peregtek a könnyei. A nem neki címzett levelet többször is elolvasta, végül válaszként ennyit írt: „Kedves Bori! Őszinte leveled megkaptam. Sokat segített. Tanultam és fejlődtem általa. Érezd jól magad Floridában! Szeretettel: Teri”

Author: Tóth Lászlóné Rita

Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.