Ősz

Ősz, az évszakok közül talán a legszebb,

többnyire szép és nyugodt,

de lehet más is, nem ilyen kellemes.

Olykor nem várt meglepetésekkel teli, s szeszélyes,

de mégis, négyük közül mindenképp a legszínesebb.

Ha egy adott évben szép, a róla őrzött emlék is kedves,

sőt akár lehet felejthetetlen.

Ha megkérdeznéd tőlem, ez a szó, hogy ősz

valójában mit jelent,

mily jellemző dolgokat tudnék elmondani róla,

elmondanám, hogy az ősz a megnyugvás, béke,

a csendes napok elhozója, követője,

de egyben felváltója az előző évszaknak

a sok kalandot, változást,

s izgalmat tartogatott forró nyárnak.

 

Ősszel még kellően melegek a nappalok,

a nap még melegen süt fent az égen,

de ha arcod a nap felé fordítod, s így tartod

sugarai ahogy bőröd érik, már nem égetnek,

simogatják helyette,

s az érzés mit benned keltenek

felettébb kellemes.

És most ezek után ha megállnék s

befejezném, amit az őszről elmondani kívántam

bizony hibáznék, és nem is kicsit, de jó nagyot.

Amit eddig elmondtam róla azért az mind igaz,

de mindez oly kevés, oly szegényes.

Az ősz ennél sokkal több, és sokkal többet érdemel

Számomra az ősz egy lassú elnyújtott pillantás

majd egy elkapott mozdulat, egy szemvillanás,

a megragadott, tetten ért idő

egy napfényes délelőtt.

Séta a parkban egy hétfőn.

Csend és nyugalom, s az ezt követő,

távolról felerősödő léptek kopogása

künn az utcán.

Merengés, nosztalgia, a kertben,

egy napsütötte délután.

Váratlanul előbukkanó emlékek sora.

Kellemes borzongások.

Találka a nagy tölgy alatt.

Szemed sarkában megbújó félő mosoly.

A tegnapok nyomát feledtető

másnapi dérlepte parki padok.

Bohó álmok, s romantikus álmodozások.

Nyáron tett ígéreteket követő kijózanodások.

Az ágakról lecsüngő súlyos, érett körték

szálló illata a légben,

s körülöttük éhes darazsak zsongása, keringése.

Duzzadt aranyló szőlőszemek csillogása

a napsugarak fényében.

Lusta, tétlen semmittevés,

elterülve a napozóágy öblében.

Falusi temető nyugalma, sír mellett

békésen álomba merült anyókával.

A felszálló, fokozatosan fogyó reggeli köd halála,

az erősödő napsugarak felette aratott győzelmének

néhányperces drámája.

Hulló, kerengő, forgó levelek hizlalta vastagodó avartakaró.

Színes, tarka, ünnepi ruhát öltött fák, növények,

készülődése a búcsúra, a télre, a halálra.

A néma csendben hirtelen felberregő iskolacsengő,

Az életre kelt iskolai folyosó átható,

monoton zsongása,

majd az újra bezárult ajtók mögötti mormogás,

és felcsattanó nevetés kiszűrődő tompa zaja.

 

Ezek azok a napok, mikor az ősz arca

kellemes oldalát mutatja,

de már adódnak mások is,

mikor már nappal is, hideg szelek fújnak.

A kék ég elborul, fekete felhők jönnek, vad viharral.

S ha az eső egyszer elered,

bizony, az hosszasan fog esni.

Ez már nem afféle könnyű,

nyári gyorsan múló zápor,

de hűvös kitartó, mindent átható, őszi eső,

ablakok üvegtábláin monotonon kopogó,

búskedvet árasztó, megváltozott,

immár jellegzetes őszi makacs,

lehangoló eső.

Mikor már e hosszantartó esők jönnek,

s kopognak ajtón, ablakon,  mint didergő

fáradt vándor is kopog alamizsnát várva,

az ősz fele már eltelt, és elsuhan hamar,

hogy észre sem veszed, a megmaradt másik is,

s utána már az utolsó évszak

a havat, jeget hozó tél az mi még következik,

de ez is el fog hamar telni,

és eljő az utolsó nap is

a búcsúzás ideje a régitől,

s egyben köszöntése az utána következő újnak.

És, ha ismét, mint eddig mindig itt az új év

s, újra kezdődik minden az elejéről

telnek gyorsan a napok, majd hónapok,

és észre sem veszed, de máris ismét eljő

a kellemesen meleg, gyümölcsérlelő

megszokottan szép, nyugodt,

sokak által várt évszak, az ősz.