A tél beköszöntével Prücsök manónak fontos feladata volt. Neki kellett begyűjteni a Télapónak írt leveleket a gyerekektől. A manónak volt egy saját postaszánja, melyet Rudolf húzott. Tudniillik, ő volt a legügyesebb rénszarvas. Prücsök idei utolsó állomása egy kis falucska volt. Az egyik háznál még égett a villany. Prücsök bekukucskált, de úgy látta, hogy mindenki mélyen alszik. Óvatosan kivarázsolta az ablakba állított borítékokat, amiken „TÉLAPÓNAK” felirat szerepelt hatalmas betűkkel. Annyira koncentrált a feladatára, hogy észre sem vette a háta mögött osonó alakot. Mikor itt végzett, továbbállt a következő házhoz, majd munkája végeztével visszaindultak Lappföldre.
Télapó otthonában állandóan folyt a munka. Már csak pár nap volt hátra a várt ünnepig, és a manóknak még rengeteg csokoládét és cukorkát kellett készíteniük. Prücsök útközben kicsit eltéved, így csak másnap reggel érkezett haza. Szaladt gyorsan az utolsó adag levéllel Télapóhoz, amit lihegve átnyújtott.
– Kész vagyok Télapó! Minden levél leszállítva. – húzta ki magát büszkén a szorgos kis manó.
– Hohoho, köszönöm szépen! Bár egy kicsit előbbre vártalak – sandított Prücsökre szemüvege felett, majd odalépett a manóhoz, és átvette tőle a levelekkel megpakolt zsákot. – Úgy látom, bőven lesz olvasnivalóm– következtette a zsák méretéből. – Menj csak Prücsök, igyál egy forró kakaót! Rád fér a pihenés. Idén is remek munkát végeztél! – dicsérte meg Télapó.
Prücsök a konyhába tartott, mikor egy másik manó kétségbeesett ábrázattal futott ki onnan egyenesen Télapóhoz.
– Télapó! Egy kisgyerek csokit eszik! – kiáltotta Lóri majdnem beesve Télapó dolgozószobájának ajtaján.
– Igen Lóri. A gyerekeke általában csokoládét esznek – válaszolta Télapó fel sem nézve a levélből, melyet éppen olvasott.
– De most a mi konyhánkban eszik csokit egy kisfiú! – hadarta egyre türelmetlenebb hangon a manó.
Erre már felfigyelt Télapó. Nyomban követte Lórit a konyhába. És valóban. Egy szőke fürtös kisfiú csokoládé figurát majszolt a pultnál ülve. Ám mikor észrevette a Télapót, azonnal félredobta az édességet, és felpattant székéről.
– Szervusz Dominik! – üdvözölte mosolyogva Télapó. – Meg kell mondjam, igazán megleptél minket. Minek köszönhetjük látogatásod?
– Szerettem volna találkozni veled! És anya azt mondta, rengeteg a dolgod. Gondoltam segítek neked. – válaszolta Dominik.
– Nézzük csak! – simogatta szakállát gondolkodás közben Télapó. – Talán akad itt neked néhány feladat. De előbb szóljunk a szüleidnek, mert már biztos aggódnak érted.
Télapó bevezette Dominikot a dolgozószobájába, majd felhívta szüleit piros tárcsás telefonjáról. Miután Dominik szülei megengedték, hogy fiúk pár napot Lappföldön töltsön, Télapó így szólt:
– Mit szólnál hozzá, ha segítenél felkészülni az útra? – ajánlotta a kisfiúnak. – Holnap pedig együtt vinnénk el a csomagokat a gyerekekhez.
Dominik örömujjongásban tört ki. Legvadabb álmaiban sem gondolta, hogy egyszer majd a Télapó szánján fog utazni.
– Prücsök! – szólt Télapó a manónak, aki az ajtó előtt hallgatózott. – Gyere csak be! – a manó szemlesütve bekullogott. Világossá vált számára, hogy a kisfiú az ő szánjában bújt el.
– Van egy olyan sejtésem, hogy a leveleken kívül más is hazautazott veled. – vonta fel szemöldökét Télapó. – De ne bánkódj, Prücsök! – folytatta megenyhülve. – Legalább lett még egy segédem.
A manókkal hozatott Télapó Dominiknak vastag kabátot és csizmát, mert Lappföldön igencsak hideg van. Miután jó melegen felöltöztek, átmentek az istállóba a rénszarvasokhoz.
– Most felkészítjük a szánhúzókat a holnapi útra. – mondta Télapó, majd folytatta a teendők listájával. – Először is lekeféljük a szőrüket és ellenőrizzük a patkóikat. Aztán feltöltjük az etetőiket, és öntünk nekik friss vizet, hogy bőséges vacsorájuk legyen. Majd jöhet a szán éves karbantartása. Végül bepakoljuk a sok-sok piros csomagot.
Dominik ügyesen segédkezett. Mivel Rudolfot már ismerte a kis potyautas, ő maga tette rendbe. Az etetőket szénával, almával és ropogós répával töltötte meg. A szán körül főleg Télapó tevékenykedett, de serényen adogatta a szükséges szerszámokat. A csomagok pakolásánál megmutatta, milyen erős. Három nagyobb zsákot is kihordott a szánhoz. Télapó nagyon büszke volt rá. Munkájuk végeztével a kandalló mellett fogyasztották el vacsorájukat, mert egészen átfagytak a meleg ruha ellenére. Másnap kora reggel izgatottan ébredt Dominik. Alig várta az indulást. Az egyik manó ínycsiklandozó reggelit készített, míg egy másik, mogyorókrémes szendvicseket csomagolt nekik az útra. Bár, Télapó közölte, hogy rengeteg sütemény és többliternyi langyos tej várja őket, a gondos manókat ez cseppet sem izgatta.
– Gyere Domikám! Most befogjuk a szánba a rénszarvasokat. – hívta Télapó Dominikot.
A szán előtt felsorakozott mind a kilenc rénszarvas: Üstökös, Íjas, Csillag, Táncos, Pompás, Villám, Táltos, Ágas és természetesen a piros orrú Rudolf. Feladták rájuk a hámot, és szépen sorba befogták őket a fogatba.
– Minden indulásra kész! – állapította meg elégedetten Télapó. – Beszállás kis pajtás! – harsogta örömittasan, majd meghintette a rénszarvasokat varázsporral, megragadta a gyeplőt, és azon nyomban emelkedni kezdtek a magasba.
Varázslatos utazás vette kezdetét. Bejárták az egész világot. Átrepültek az Eiffel torony fölött, elsuhantak a piramisok mellett, még a Kínai nagy falat is látták. Mindenfelé csomagok ezreit hagyták a gondosan kipucolt csizmácskákban. Utolsó állomásuk Dominik faluja volt. Majdnem minden ajándék kiosztásra került, kivéve kettőt.
– Utunk végéhez értünk. Itthon vagy – mondta Télapó, miközben segített kiszállni Dominiknak. – Mit szólnál hozzá, ha most nem becsempésznénk az ajándékokat, hanem én magam adnám át? – Kérdezte huncut mosollyal Télapó.
– Tényleg? Lili alig fog hinni a szemének! – vigyorgott Dominik és szaladt is a csengőhöz. Dominik apukája nyitott ajtót, és meglátva a Télapót hátrakiáltott Anyának és Lilinek.
– Drágám, Lili! Nézzétek kik érkeztek meg!
– Télapó! – súgta csengő hangján Lili, ahogy megpillantotta a piros ruhás alakot.
– Hohoho! Szervusz Lili! – simogatta meg Télapó Lili buksiját. – Rengeted jót hallottam rólad a testvéredtől, és szerettem volna személyesen átadni neked a csomagodat!
Lili alig jutott szóhoz. Csillogó szemekkel figyelte ahogy Télapó a szánhoz megy, és két piros csomaggal tér vissza.
– Ezt neked hoztam – nyújtotta át mosolyogva Lilinek, majd Dominikhoz fordult – Ez pedig a tiéd. Meg kell jegyeznem, ilyen jól, még egy utam során sem szórakoztam. Lenne kedved jövőre is velem tartani? – kérdezte Télapó, majd sietve hozzátette – Természetesen Lili kíséretében.
– Örömmel veled tartunk! Igaz, Lili? – kacsintott húgára Dominik.
– Még szép! De én rénszarvas háton fogok utazni. – jelentette ki ellentmondást nem tűrőn a kislány, majd hozzátette – Persze, csak ha Télapó engedi – pillantott Télapóra tündéri mosollyal arcán.
Későre járt, és a világjárók is nagyon elfáradtak. Elérkezett hát a búcsú ideje. Miután elköszöntek egymástól, Télapó felszállt szánjára, és visszaindult a messzi Lappföldre. Ott első dolga volt naptárába feljegyezni: „Prücsköt elküldeni Liliért és Dominikért!”
Author: Uray Franciska
„A mese az kell, hogy ne vesszünk el”, és ennek fényében, elsősorban a mesék világában kalandozok történeteimmel. 1994 nyarán születtem Kazincbarcikán. Mióta az eszemet tudom, imádom a meséket, verseket, az irodalmat úgy egészében. Kiskorom óta írok és festék, bár pár évig szüneteltettem szerelem hobbijaimat, hogy az anyaságra fókuszáljak. Az elmúlt évben viszont kirobbant belőlem a rengeteg meg nem írt történet, és azóta sem győzöm papírra vetni azokat. Ihletből nincs hiány, hála három ördögfiókámnak, akik mindig újabb és újabb meséket kérnek tőlem. Jelenleg Budapesten élek főállású anyaként. Bár sok egyetemen megfordultam – Corvinus, ELTE, BGE – mégsem sikerült megtalálnom a hozzám illő hivatást. Ám ezt nem kudarcként élem meg, mert így lehetőségem adódott az írásra koncentrálni, s ezáltal egy álmomat valóra váltani.