A Gyümölcskoktél
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csodálatos kert, telis tele mindenféle finomabbnál finomabb gyümölcsel. A kert gazdája minden nap szorgalmasan gondozta a fákat és bokrokat, amelyek bőséges terméssel ajándékozták meg őt. Egy gyönyörű nyári napon azzal a szándékkal ment ki a kertjébe, hogy minden gyümölcséből leszedjen néhányat és az abból készült gyümölcskoktéllal megörvendeztesse a hozzá érkező vendégeket. Az illatos, érett gyümölcsök egy tetszetős tálba kerültek, de a gazdának sok más tennivalója akadt még, így visszament a kertjébe. A gyümölcstál egyedül maradt az asztal közepén. Hamarosan azonban egy különös, vékony hangot lehetett hallani, és ez a hang a gyümölcsök közül jött:
-Jaj de nagyon elnyomod az egyik oldalam, alma! Megkérnélek, hogy húzodj egy kicsit arrébb! – Kérlelte a málna az almát. – Sokkal kisebb és puhábbb vagyok nálad. Ha sokáig így maradunk, még a végén málnaszörp lesz belőlem.
-Nem én tehetek róla, hogy majdnem rád vagyok téve. -Válaszolt az alma mentegetőzve.
Mindezt meghallva a többi gyümölcs is helyezkedni kezdett, mindegyik jobban akart látszódni a másiknál.
-Azt hiszem, – jegyezte meg a narancs – hogy egyikünknek sem túl kényelmes itt ebben a tálban. Egymás hegyén-hátán vagyunk, de ha már így összekerültünk, legalább ismerjük meg egymást. Mutatkozzunk be, hiszen ritka az ilyen alkalom, amikor így együtt lehetünk.
-Nem rossz ötlet. – Vágta rá rögtön az alma – miközben ha nehézkesen is, de sikerült arrébb húzódnia a málna mellől.
-Ha nem bánjátok, – folytatta az alma – el is kezdem magammal. Én, az alma, talán a legismertebb gyümölcs vagyok a világon. Mindenhol megtermek. Legyek piros, zöld vagy sárga, az emberek nagyon szeretnek, és sok dolog készülhet belőlem. Bár legfinomabb nyersen vagyok, de a belőlem készült gyümölcslé, almaszósz is isteni finom. Azon kevesek közé tartozom, akinek még a héja is ehető és talán egyikőtök sem áll el olyan sokáig mint én, miközben mindvégig kemény és ropogós maradok. Bátran mondhatom, hogy az emberek engem szeretnek a legjobban, és én vagyok a legfinomabb gyümölcs. Biztos vagyok benne, hogy engem fognak először választani a vendégek!
-Ha már igy melléd raktak, akkos én folytatom. – Válaszolt a málna – Hálás vagyok, hogy nem nyomtál agyon, de azt meg kell jegyezzem, túl sok az önbizalmad. Engem is mindenhol ismernek, ahol te megteremsz, ott én is megtermek. Bár kisebb vagyok mint te, de
annál zamatosabb. Az én magjaimat -ellentétben veled, alma-még kiköpni sem kell. Pirospozsgás szinemnél pedig nincs szebb. Higgyétek el, hogy az emberek engem tartanak a legfinomabb gyümölcsnek.
-Az én szinem is lehet többféle, piros, lila vagy zöld. – Vette át a szót a szőlő. -És amióta ember él a földön, belőlem készítik a legfinomabb italokat. Minden ünnepi asztalon ott a helyem, és az emberek poharukat magasra tartva, velem ünnepelnek. Ezek után nem lehet kétség, hogy én vagyok a legfinomabb gyümölcs a világon.
Ekkor szisszent föl a narancs, ami legalul volt a gyümölcskupacban:
-Énrajtam vastag bőr van ugyan, de az illata mindenkit rabul ejt. Nincs olyan ember, aki ne szeretne. A belőlem készült ital minden korosztály kedvence, így kétség nem férhet hozzá, én vagyok a legfinomabb gyümölcs.
-Nézzetek rám! – Vette át a szót az ananász – Nekem már a megjelenésem is gyönyörű! Ha ez szépségverseny lenne, én biztosan megnyerném. Ami pedig az ananász ízét illeti, ahhoz semmi más nem fogható, senki nem veheti föl velem a versenyt! Bátran mondhatom, hogy engem vesznek ki először a tálból, és én vagyok a legfinomabb gyümölcs.
– Márpedig én fölveszem a versenyt! – Vágta rá a banán. – Bár nem termek meg mindenhol, de mivel nagyon szeretnek az emberek, így mindenhová elvisznek engem. Nincs olyan része a Földnek, ahol ne rajonganának értem,és ellentétben veled ananász, engem nagyon könnyű meghámozni. Merem fogadni, hogy engem választanak először a vendégek, mert a legfinomabb gyümölcs én vagyok.
-Nem akarok senkit megsérteni, de annyi mézédes lé amennyi bennem van, egyikőtökben sincs. – Szólalt föl egy jókora szelet görögdinnye, aki eddig békésen hüsölt a tál mellett, ugyanis túl nagy volt, így nem fért bele. – Senki sem tudna ellenállni egy ilyen gusztusosan vérvörös gyümölcsnek mint én. Higyjétek el nekem, én leszek először kézben, hisz a legfinomabb én vagyok.
Ekkor már szinte minden gyümölcs izgatottan és türelmetlenül várt hogy szóhoz jusson, amit meg is tettek. A barack, az eper, az áfonya, a sárgabarack, és még sorolhatnám. Mind saját magát tartotta a legfinomabb gyümölcsnek. Egymás szavába vágtak és kezdett elmérgesedni a helyzet, amikor váratlanul megjelent a kert gazdája.
-Itt az idő elkészíteni a gyümölcskoktélt. – Mondta, miközben elővette a mixerjét. Egyenként belehelyezte a gyümölcsöket, de mindegyikhez volt egy kedves szava. Úgy beszélt hozzájuk, hogy abból kiérződött a szeretet. Az a szeretet, ahogy egész évben gondozta és ápolta a kertben lévő összes növényeit.
-Milyen szép pirospozsgás vagy te alma, és te eper, az illatodnál már csak az ízed jobb. Na és te szőlő, bizonyosan mézédes vagy. De itt vagy te is aranysárga körte, illatod már messziről érződik. Az én barackommal pedig nem lehet betelni.
És így tovább. Egyetlen gyümölcsöt sem hagyott ki a dicséretből, mielőtt a mixerbe tette volna őket.
A gyümölcsök megrökönyödve vették tudomásul, hogy egytől egyig belepottyannak a mixerbe, ami után már egyik sem bizonyíthatja be majd, hogy ő a legfinomabb, őt kóstolják majd meg először.
Mielőtt a gazda beindította volna a mixert, még annyit megjegyzett:
-Minden gyümölcsöm isteni finom, nem is tudnék választani, melyik a legfinomabb. Ezért lesz nagyon finom ez a koktél. A benne összekeveredő csodás ízek összeolvadnak és így még finomabb lesz a végeredmény. Sokkal finomabb, mintha csak egy gyümölcsből lenne.
A mixer hangos berregéssel beindult és a gyümölcsök percek alatt váltak egy sűrű, de nagyon jóillatú itallá.
A koktélban a gyümölcsök már nem tudtak vitatkozni, versengeni, hiszen nem volt én, te meg ő, de már nem is akartak volna semmit sem bizonygatni. Belátták, hogy mennyire értelmetlen volt a korábbi vitájuk,és azt remélték, hogy mindenkinek ízleni fog a gyümölcskoktél. Nem is lehet ez másképpen, hiszen egytől-egyig egyformán finomak voltak. A gyümölcsital poharakba került, és már nem számított, ki emelte fel és itta meg az italt először. Mindegyik pohárban benne volt egy kicsi mindegyikből. Pillanatok alatt elfogyott az ital, és a gazda nem győzte hallgatni a sok-sok dicséretet:” Ez isteni finom volt. Én is fogok ilyet készíteni!” – Mondogatták a vendégek.
Hihetetlenül boldog volt a gazda, hogy ennyire jól sikerült a gyümölcskoktél. Nem tudhatott a gyümölcsök vitájáról, de annyit viszont tudott, hogy megérte egész évben szorgalmasan gondoznia a kertjében növő fákat és növényeket. Munkája meghozta a gyümölcsét .
Author: Berecz Devlin Éva
1960-ban születtem Egerben. Ott végeztem el tanulmányaimat is és 1983-ban az egri tanárképző főiskolán megszereztem a diplomám mint történelem szakos tanár és népművelő. Néhány év múlva a nyíregyházi főiskolán elvégeztem a könyvtár szakot is, majd könyvtárosként dolgoztam azon a főiskolán, ahol a tanári diplomát szereztem meg korábban. 1997-ben az USA-ba kerültem és óvodapedagógusként kezdtem el dolgozni és dolgozom mind a mai napig. Mindig érdekelt az irodalom, szerettem a verseket, Már fiatalon is megpróbálkoztam versírással, de önbizalomhiányból fakadóan ezeket nem osztottam meg senkivel és a szemétkosárban végezték. Az államokba kerülve 2001 után rendszeresen újságcikkeket írtam az amerikai Magyar Népszavába, magyarul. Ezek a kinti magyarok életéről szóltak, de a tragikus szeptember 11-i események után főképpen arról, hogyan éltük meg a történteket, mi amerikai magyarok. Néhány évvel ezelőtt kezdtem meseírással foglalkozni, hiszen kicsi gyermekek között élve és dolgozva, naponta rögtönöztem meséket. Nagyon sok olyan mesekönyv került a kezembe, amik- bár szépen voltak illusztrálva, de unalmasak, semmitmondóak voltak, sok esetben kifejezetten károsnak tartottam őket. Tagadhatatlan, hogy a mai gyermektársadalom már teljesen más, mint az én generációm. Nem az Anderseni meséken nőttek föl, és bár ezeket a klasszikus meséket is életben kell tartani, de ma már az igények teljesen mások. A legnagyobb hiba pedig az,...
