Temetni hív a múlt és én e díszes koszorúba
lélekből szőtt tarka virágaim adom.
Hiszen lélekből fogantam,
lélekből születtem,
lélekből örültem és
lélekből szenvedtem.
Tudom, hogy elhervad mind egy napon,
majd porrá is válik egykoron,
de ma még díszít,
temetéshez méltón,
majd miként a test elhal,
új hajtást már nem remélve
meghal.
Temetni hív a múlt, e hívásnak eleget teszek,
a temetésen méltón részt veszek,
majd haza megyek és tudom, hogy
becsületes voltam e végső úton,
ez idővel vigaszt nyújt,
s tán én is kapok egyszer koszorút.
Author: Tóth Lászlóné Rita
Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.
4 Responses
Kedves Rita!
Szép, szomorkás , rád nem túlságosan jellemző vers.Nekem tetszett, hozzám az ilyen hangú versek nem állnak messze. Én biztos vagyok abban, hogy „.. te is kapsz koszorút”
Szeretettel
Tonió
Kedves Tonió!
Engem a szomorúság épp úgy jellemez, mint a vidámság, a pesszimizmust épp úgy birtokolom, mint az optimizmust. Valóságos virágkoszorút nem szeretnék, csak lelkit. Poraim az utcánk végén folydogáló patakba szeretném szóratni. Ha a szeretteim nem ezt teszik, az már az ő lelkiismeretük terheli. Most temetnem kell a múltat és ha túl vagyok a gyászon, akkor jöhet az öröm. Addig jó, amig az embernek lelke is van, nem csak teste. Ha pedig van, akkor az képes fájni.
Köszönöm az olvasást és a hozzászólást.
Szeretettel: Rita
Drága Rita!
Gyönyörű ez a vers. Igaz szomorú, de hozzád az ilyen vers is közel áll.
Szeretettel: Zsuzsa
Igen kedves Zsuzsa, bizony mindkettő jellemző rám, legkevésbé a középút.
Szeretettel köszönöm a figyelmed.
Rita