Biztos, ismerős, sötét
Ez a barlang
Hisz’ idebent csak én
Bántom magam
Kint él a világ
Kimehetnék
Levegő van, élet
A része lehetnék
Érint a szellő
Egy derengés
Hív, megszólít
Már indulnék
Itt hagyva mindent
A barlangban
Amit tettem
Amit hoztam
Ide felhalmoztam
A kövek alatt
Minden emlék
Minden súly
A gyerekkor
A temetett múlt
Hiába hív
Az élet, a fény
A lábam beszorult
A kövek közé
Azok nem mozdulnak
Mint fenevad fogai
Belém kapaszkodnak
Idebent a múlt
Az ismerős fájdalom
Odakint az út
Idézi lábnyomom
Az odakint húz
Az idebent szorít…
Itt kell hagynom a lábam?
Author: Dolnegó Szilvia
Az írás számomra terápiás eszköz, általa kerülök közelebb önmagamhoz. Olyan gondolatokat és érzéseket tudok papírra vetni, amiket szóban sohasem tudnék megfogalmazni és amikről legtöbbször tudomásom sem volt, de a toll és a papír által kigurulnak belőlem. Segít feldolgozni a gyerekkori és családi traumákat, a sématerápiás felismeréseimet, önismeretet gyakorlok általa.
