Rendhagyó időjárás-előrejelzés (avagy mit ígér a Luca-naptár 2026-ra?)

 

Mint tudjuk, december 13-hoz, azaz Luca napjához számos népszokás és babona fűződik. Régen nem csak a Luca-székét kezdték el készíteni ezen a napon, hanem a Luca-naptárt is, amely nem más, mint egy népi megfigyelésen alapuló jóslás.  

Ennek értelmében, a december 13. és 24. közötti napokat a következő év 12 hónapjának tekintették és az aznapi időjárásból próbáltak következtetni az eljövendő esztendő adott hónapjának időjárására. Így valamennyire már előre tudtak jósolni, hogy mi várható majd abban az időszakban, és milyen mezőgazdasági munkákat tudnak majd elvégezni.

Most azonban, mielőtt a 2026-ra vonatkozó naptár készítését elkezdeném, szeretnék még pár szót ejteni a Luca-székéről is, ha már szóba hoztam.

Közismert szólásunkat, hogy: „Úgy készül, mint a Luca-széke”  akkor szoktuk használni, amikor valami nagyon lassan, több nap alatt készül el. Ugyanis a Luca-székének elkészítését is december 13-án kellett elkezdeni, és több napra volt szükség az összeállításához.

Először is 9 féle fát kellett hozzá beszerezni, ami már önmagában sem volt egyszerű feladat. Ráadásul a készítésénél szöget nem is használhattak, csak faékeket, és mindennap csak egyetlen műveletet volt szabad elvégezni rajta. Így pontosan 12 napon át tartott a szék elkészítése, amit aztán december 24-én éjfélkor a férfiak a kabátjuk alá rejtve magukkal vittek a templomba a misére. A babona szerint, ha ott erre ráálltak, akkor megláthatták a boszorkányokat. Hogy aztán ez a szokás mennyire volt igaz vagy sem, azt ma már nem tudhatjuk.  Csak annyi bizonyos, hogy a Luca-székére vonatkozó szólásunk innen ered.

És hogy miért hoztam most ezt szóba? Mert a 2026-ra vonatkozó Luca-naptáram is valahogy ilyen keserves tempóban készült el. És bár a napi megfigyeléseket folyamatosan lejegyeztem, a teljes naptár csak mostanra állt össze. De ez nem is csoda, hiszen napjainkban elég szélsőséges és kiszámíthatatlan az időjárás. Így nem egyszerű bármilyen következtetést levonni az előttünk álló évre nézve, de azért én most mégis leszek olyan bátor, és megpróbálkozom vele.

 Nos, akkor most mindezek után lássuk, hogy mi is vár ránk 2026-ban:

JANUÁR (december 13) – szombat

Ezen a reggelen sötét, ködös napra virradtunk, és a köd bizony csak a déli órákra oszlott fel.  Ekkor kicsit világosodni kezdett, de sajnos, a nap nem bírta átverekedni magát a felhők fátylán. Tehát ez jelentheti azt is, hogy az év eleje csapadékkal indul, és mivel fagy volt reggel (-1 fok), így akár még a hóban is reménykedhetünk. Aztán a hónap közepe felé szárazabb, világosabb napok jöhetnek majd, de napsütést nem igazán ígér az előrejelzés. Ráadásul este ismét csak leszállt a köd, tehát január végén újra lehet számítani majd csapadékra is.

FEBRUÁR (december 14.) – vasárnap

Valamivel szárazabbnak ígérkezik a február, mert reggel nem volt akkora köd, mint előző nap. Sajnos, napsütésben azonban most sem volt részünk, folytatódott a januári borongósság.

Csendes, száraz idő volt egész nap. Csak estefelé szállt le ismét a köd, ami utalhat arra is, hogy a február második fele csapadékosabb lesz. A hőmérséklet most is alacsony volt (nulla fok körül mozgott), tehát biztos, hogy még februárban is lesznek hideg napok.

MÁRCIUS (december 15.) – hétfő

Sajnos, a borongósság tovább folytatódott, ráadásul elég csípős szél is fújt ezen a napon. A hőmérséklet alig emelkedett 0 fok fölé, tehát ezek szerint még márciusban is hidegre kell majd számítanunk?

Az időképen a százéves statisztika szerint 1989-ben volt a legmelegebb ezen a napon: +19 fokot mértek Kisbéren. Hát nálunk sajnos, jóval hidegebb volt ennél, csak +1 fokot mutatott a hőmérő, amit a csípős időben még hidegebbnek is lehetett érezni.

ÁPRILIS (december 16.) – kedd

Az előző napok egyhangú borongóssága után az április végre már kicsit változatosabb képet mutat. Bár napsütést most sem sokat láttunk, de mégis érezhetően melegebb lett az idő. Az enyhülés egyben csapadékot is hozott, napközben többször is gyenge eső szemerkélt.

Délelőtt már voltak derültebb időszakok is, ami azt jelenti, hogy az április már hozhat némi napsütést és felmelegedést. De, mint afféle bolondos, kiszámíthatatlan hónapban, többször is számíthatunk csapadékra, ami reméljük, már csak eső lesz. A hó és fagy már nem tenne jót a virágoknak és a virágzó gyümölcsfáknak.

MÁJUS (december 17.) – szerda

A május már határozottan melegebb napokat ígér. Aznap már nyoma sem volt se ködnek se esőnek, tehát csapadékra se nagyon számíthatunk ebben a hónapban. Pedig a mondás úgy tartja, hogy „májusi eső aranyat ér”, és ha hinni lehet Lucának, akkor a hónap eleje bizony szárazabb napokat hoz majd. Estefelé viszont újra hűvösebbre váltott az idő, így a hónap második felében hidegebb is lehet, és a várva várt „aranyat érő” eső is megérkezhet.

JÚNIUS (december 18.) – csütörtök

Ígéretes lesz a június is. Tiszta, száraz reggelre virradtunk ezen a napon, és szinte egész délelőtt zavartalanul sütött a nap. Ezek szerint már júniusban is meleg, száraz napokra lehet számítani.

Az időjárás szerint egyáltalán nem tűnik csapadékosnak a hónap eleje, pedig a 8-i Medárd akár 40 napos esőt is hozhat. DE a júniusnak megfelelő napon éppen a délelőtt volt napsütéses és száraz, ami inkább ennek az ellenkezőjére utal. Estefelé már felhősebbre váltott az idő, így talán már esős napok is lesznek a hónap végén?

JÚLIUS (december 19.) – péntek

Ha június végén nem is, július elején valószínű, hogy lesznek esős napok, hiszen aznap ugyancsak ködös reggelre virradtunk, ami a déli órákig is kitartott. Utána volt pár órás napsütés is, de aztán ismét borúsabbra váltott az időjárás. Nem volt hideg, de túlzottan meleg sem. Az előrejelzés szerint +10 foknak kellett volna lennie, de szerintem közel sem volt annyi. Ezek szerint 2026-ban elmarad a júliusban megszokott forróság: Sőt! Többször is lesznek borult, esős napok? Az aznapi időjárásból mindenképpen erre következtethetünk.

De nagyon remélem, hogy ez esetben nem Lucának lesz majd igaza, és szép, napsütéses napokra számíthatunk júliusban is. Hát mikor legyen igazi meleg, ha nem nyár közepén?

AUGUSZTUS (december 20.) – szombat

Ez a (hó)nap is hasonlóan indult, mint az előző. Reggel ködre és szitálásra ébredtünk, és egész délelőtt borús, szürke volt az égbolt. Mintha valaki ellopta volna a napot. Pedig 2025-ben talán éppen az augusztus volt a legmelegebb hónapunk, de úgy tűnik, hogy 2026-ban nem erre számíthatunk. Estefelé szitálás is volt, tehát lehet, hogy augusztus második felében már több csapadék is várható majd.

SZEPTEMBER (december 21.) – vasárnap

Az előző hónapokhoz hasonló, uncsi, egyhangú időjárás. Se szél, se csapadék. Csak borongósság, ami egész nap kitartott.

Valószínű, hogy ami augusztusban elkezdődik az folytatódni fog szeptemberben is. Egyelőre inkább száraznak tűnik ez a hónap is, bár a ködszitálás utalhat esőre is. Túlzottan nagy meleg viszont egyáltalán nem várható, ami talán nem is baj. Nem igazán egészséges dolog az iskolakezdés harminckét fokos melegben.

OKTÓBER (december 22.) – hétfő

Az októberi (hó)nap sem volt sokkal jobb a szeptemberinél. Hogy lesz-e „vénasszonyok nyara” ebben a hónapban, ez még titok. De a Luca-naptár inkább az ellenkezőjére utal. Hideg, borongós, kissé csapadékos hónapnak nézünk elébe 2026 októberében.

De ha már a vénasszonyok nyarát említettem, pár mondattal kitérnék a kifejezés eredetére is, hiszen így hívjuk az őszi, napsütéses meleg napokat. Régen, amikor még fával tüzeltek, csak október végén, november elején fűtöttek be a kályhába vagy a kemencébe. Ezért aztán az idős asszonyok szívesebben tartózkodtak kinn a szabadban a meleg, októberi napokon, mint odabenn, a hideg házban. Igaz, ma már illendőbb lenne talán az idős hölgyek nyara kifejezést használni, de mint állandó szókapcsolatot, ezt is megőrizte a nyelvünk. Bár talán már ez is kezd a feledés homályába merülni, mert a fiatalok szívesebben használják a nyugatról átvett divatosabb és hangzatosabb „indián nyár” kifejezést.

Egy a lényeg: akárhogy is nevezzük, ha szép, meleg, tavaszias őszi napok köszöntenek ránk ebben a hónapban, biztos, hogy nem csak a vénasszonyok, de mindenki szívesen tartózkodik majd a szabadban. Bár így lenne!

NOVEMBER (december 23.) – kedd

Ha az iménti kívánságom októberben nem is, november elején biztosan valóra fog válni.

Az aznapi délelőtt derült, szélcsendes volt. Csak estefelé kezdett egy kis köd leszállni, ami a hónap második felére csapadékot jelezhet. Ez persze november végén akár már hó is lehet. De ha hinni lehet a naptárnak, akkor novemberben még biztos, hogy nem lesznek nagyon hideg és fagyos napok, így valószínű, hogy igazi, nagy havazás még nem várható.

DECEMBER (december 24.) – szerda

Semmi jót nem ígért ez a nap, illetve igazi, hideg, téli hónapot. Bár délelőtt még a napsütést is élvezhettük egy kicsit, de egész nap csípős, hideg szél fújt. Ráadásul délutánra már a felhők is megérkeztek, és mindenféle csapadékban részünk volt. Egy ideig csak az eső esett, ami aztán később havas esőbe, sőt, egy kis havazásba is átcsapott. Tehát 2026-ban valószínű, hogy hó is fog esni decemberben, és ha egy kis szerencsénk lesz, akár még fehér karácsonyban is részünk lehet.

 

Nos, tehát ennyi lett volna a megfigyelésem. Összességében tehát szerintem csapadékosabb évnek nézünk elébe, mint amilyen 2025-ben volt. Január, március, július és november-december is több csapadékot ígér, de szerintem minden hónapban lehet számítani pár esős napra.

Lehet, a nyár is korábban fog beköszönteni, de nem lesz annyira forró, és korábban véget is ér majd.

Persze részemről sok minden csak találgatás és tipp, tehát nem javasolnám ez alapján megtervezni senkinek az egész éves programot. Hiszen az egyetlen dolog, amit tudhatok, hogy jövőre mindez  vagy így lesz, vagy nem!

DE ez egészen biztos! B.Ú.É.K! 😊

 

 

Bencze Margit
Author: Bencze Margit

Nagykanizsán élő nyugdíjas pedagógus vagyok. Negyven évet töltöttem a pályán először tanítóként, majd 1987-től a zalakomári Somssich Antal Általános Iskola tanáraként. Gyermekkorom óta imádok olvasni, mindig is elbűvölt a könyvek világa. Tizenhárom éve kezdtem el írogatni, először csak a magam örömére és szórakoztatására. Elsősorban novellákat, meséket és mesenovellákat írtam eddig. Később írásaimat megosztottam a közeli ismerősökkel, barátokkal is, de még nem éreztem magam késznek arra, hogy a nyilvánosság elé lépjek. Pedig 2015-ben már egy meseíró pályázaton első helyezést értem el "Az erényfa" című mesémmel. Ezután a ’hallgatás évei következtek’, de aztán 2022-ben megmutattam írásaimat egy nagykanizsai író-költő barátomnak, aki látott bennük fantáziát, és a további alkotásra biztatott. Újra kedvet kaptam az íráshoz, és egyre-másra születtek az újabb és újabb történetek. Köszönöm az Irodalmi Rádiónak a lehetőséget, hogy alkotói sorába léphetek, és szívesen veszek részt a továbbiakban is a pályázataikon. Számomra a családomon kívül ez az alkotómunka jelenti a legnagyobb örömet, ezért szeretnék a jövőben minél több időt és energiát az írásnak szentelni. Eddig megjelent írásaim az Irodalmi Rádió antológiáiban: Egy legenda nyomában - avagy a nagykanizsai fejetlen fehér mén patkójának története - /Falvak, városok 2024./ Egy hóvirág három élete - /Mit rejt az üde függöny? 2024./ Anya csak egy van......

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Rózsa Iván: Szirmok

Rózsa Iván: Szirmok (hat haiku) szirmok hullanak Sakura ünnep után – ilyen az élet rügyből lesz szirom, embrióból nagy lakli – csodás a világ! tavasz

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Bumeránghatás

Rózsa Iván: Bumeránghatás Az ausztrál bennszülötteknek kétféle bumerángjuk volt évezredek óta. A visszatérő bumerángot főként arra használták, hogy az adott területet feltérképezzék; és felriasszák, kicsalogassák

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Egyedül a Paradicsomban

Rózsa Iván. Egyedül a Paradicsomban Egyedül hánykolódni a Paradicsomban, Tenger hullámai közt kis csónakban, Nincsen rosszabb érzés a magánynál: Nem volt senki magányosabb József Attilánál.

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Ezerszer inkább!

Rózsa Iván: Ezerszer inkább! Inkább vagyok ezerszer a kölcsönös szeretet jegyében született, az igazság fényében fürdő, az igazság tüzében olykor elégő, ám főnixmadárként újra és

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Szélvész

Rózsa Iván: Szélvész (három haiku) „szép, új” világunk szélvészként pusztít mindent – mi útjában áll új pók sző hálót: szélvészként terjedt a hír – legyes

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Jézus győzelme

Rózsa Iván: Jézus győzelme A papok mindkét oldalon megáldják a fegyvereket; Ellenségként ölik egymást az amúgy békés emberek; De Jézus mindenkié, őt kisajátítani senkinek sem

Teljes bejegyzés »