Álmodok

 Álmodok
Tudtam, hogy fájni fog,
Én mégis azt mondtam, kitartok,
féltem, mi lesz, ha egyedül maradok.
Könnyebb volt, míg valakibe kapaszkodok.
Még, ha a másik mellett lelkileg haldoklok…
Aztán végül feladtam,
Félig belehaltam…
Fuh, mennyi ideig gyászoltam.
Aztán már jó ideje azt mormoltam:
“hogyan fogod ismét megélni, Maia, a szerelmet,
ha lassan teljesen elkerülöd az embereket?”
Oly gyorsan, mint egy sóhaj, elszáll az élet…
Senkinek nem tudtam viszont azt mondani: “teljesen bízok benned.”
A magány a lelket kicserzi,
nem tudsz ugyanúgy, mint régen, nyitni….
Sokan jöttek, de ugyanannál a lépésnél, azaz az előtt, tovább is mentek,
nem maradt egyik se,
hogy azt mondta volna: “többé nem leszel egyedül sose”…
Persze, mindenkinek volt “ötlete”, hogyan kellene élni,
De óvatosnak kellett maradni,
Mert talán egyik se azt akarta, hogy én tudjak boldog lenni.
Rájöttem, hogy sose szabad másra hallgatni,
hanem életünkben nekünk kell a főszerepet játszani.
Míg gyógyultam,
Mindenki szemébe mosolyogtam,
belül pedig zokogtam.
“Nem ez határoz meg, ha nincs szerelmed”- sokaktól ezt hallgattam.
Míg én magam félembernek láttam.
Láttam összeomlani a megszokott utakat,
S rutinná kellett tennem az újakat…
Meg kellett tanulni, hogy egyedül is legyőzhetetlen vagyok,
hogy mindent becsüljek, amit kapok….
Azt mondtam magamnak:” Ne félj próbát tenni, ne félj a kudarctól,
Csak porold le magad s vàgj neki újból!
Aztán eljöttél Te…
a teljes ürességbe,
megtöltve szívterem,
hangossá téve a csendet bennem.
Megfogtad a kezem,
s azt mondtad: “nem érdekel meddig tart”, de az úton együtt tartasz velem!
Titkaink susogását egy kehelybe zárod nekem.
Szóval, most csomagolok.
Illúziónkba utazok. ❤️
Álmodok.
Kérlek, ne zavarjatok meg, felébredni nem akarok!
Mert ha nem veled tehetem,
Nem akarok álmodni,
Ha nem téged lehet,
Mást nem akarok szeretni!
Faragó Maia
Author: Faragó Maia

Faragó Maia vagyok: kreatív író, költő, blogger, diplomás kommunikátor, online tartalomszerkesztő. Pályafutásomat újságíróként, főszerkesztő-helyettesként, korrektorként, kommunikációs és PR- marketing asszisztensként kezdtem. A körülmények mindig változtak körülöttem, s ezért én is változtam, de az írással kötött házasságom a mai napig tart. 2021-ben jelent meg bemutatkozó könyvem, A Lélek szirmai címmel, magánkiadásban. A közösségi oldalakon is így találhattok meg: A Lélek szirmai néven él Facebook, Instagram, Soundcloud és YouTube csatornám. Az elmúlt 5 évben (2021 – 2025) 5 könyvem jelent meg: egy 300 és 224 oldalas regény; kettő prózai- verseskötetem; valamint egy, a filmekkel kapcsolatos és annak hatásmechanizmusáról szóló könyv, melyeket saját honlapomon meg lehet vásárolni. Jelenleg is saját, művészeti blogom, a www.lelekszirmok.hu alkotója vagyok. Bővebben rólam itt tudsz olvasni, s könyveimet is megtalálhatod: https://lelekszirmok.hu/about/ Megtiszteltetés az Irodalmi Rádió alkotóközösségéhez is tartozni, ugyanis gondozásukban megjelent 23 kötetükben szerepeltem 2022 novembere és 2026 júniusa között, s ezen antológiákkal megvalósult egy álom: általuk kijutott jó pár alkotásom az Ünnepi Könyvhétre 2023-ban, 2024-ben, 2025-ben, és 2026-ban is.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Versek
Ládi Zsuzsa

Sirály, a király

A tóparton a sirály Kétségtelen, a király. Szárnyát tárja kecsesen, Nem kapod el sohasem! Övé az ég, nem vitás, Gyönyörű és daliás. Rikoltása messze zeng,

Teljes bejegyzés »

Hírösszefoglaló – 2026. szeptember 3.

Kedves Olvasóink! Kedves Alkotótársunk! Ebben a bejegyzésben tájékoztatunk az elmúlt egy hónap Irodalmi Rádiós történéseiről, valamint szeretettel invitálunk következő rendezvényeinkre is. ÚJRA SZÓFONÓ Először 2026.

Teljes bejegyzés »

Vallomás a kedveshez

  Nekem a szerelem nem szavakat jelent, Tetteim mutatják mit jelentesz nekem. Egy ölelés, egy csók, szemeim révedése, Szerelmes szívemnek hangos lüktetése.   Inkább megmutatom

Teljes bejegyzés »

Fodrásznál

Kánikulában is megyek fodrászhoz, nem állhat meg az élet. Persze, ilyenkor minden lassabb. A nap is, én is, mások is. A fodrászatban is alig ül

Teljes bejegyzés »

Fiam!

  Minden évben egyre több és egyre jobb vagy, Szüleid minden napját bearanyoztad. Eztán is légy örömünk, támaszunk nekünk, Kérlek még ne engedd el remegő

Teljes bejegyzés »

Hahota

Reggeli pirkadatban, Hajnali pillanatban, Felkelő, aranyló napban, Álmosságban, madárdalban; Kerti terasz az otthona Egy madárnak, színe barna. A csendet megtöri énekkel; Emberi szív szárnyra kel.

Teljes bejegyzés »