Énekel egy madár, és viszi a híreket,
Összeforrasztja a megsebzett szíveket.
Szárnyával megsuhogtatja a tájat,
Szívünkbe ne üsse fel fejét a bánat.
Indul már innen, messze viszi az út,
Csodás helyre érkezik, felhők fölé jut.
Onnan nézi, milyen csodát csinált,
Nem bújt el előlünk, csak fentről kivárt.
Elreppen a madár, és én látom merre,
Viharba száll, széllel szembe.
Pislákol a fény, de ő csak száll belé,
S örökre eltűnik a sötétség felé.
Author: Muzsik Szandra
Az írás számomra nem csupán érzelemkifejezés, hanem egy sóhaj. Néha kiszökik, máskor félve bennreked. Amikor már súlya van, gondolattá sűrűsödik, szavakat keres magának, majd alkotássá válik. Ezekben a szövegekben hagyom, hogy az, ami bennem készül, csendben, de őszintén kilépjen a függöny mögül. Miközben a soraimat írom, a háttérben szóló zene kísér, és teljesen belefeszülök ebbe az érzelmi világba.