Csellengő fantázia

Ki vagy te? És vajon én most ki vagyok?
Neked ír két kezem vidám rímeket,
szerelmes színeket hozzá te festesz,
s ott lesz verseimben a bűvös titok.

Szeretném, ha holnap is itt maradnál,
s ha hazatalálnál, erős szél fújjon.
Nevessünk együtt ezer éber álmon,
de ne égjünk gyorsan, mint egy szalmaszál.

Mi ketten, a fantázia bolondok,
látom magunkat virágos mezőben,
Most ezen képen egyre csak mosolygok:

Ülünk majd abban vénen, kéz a kézben,
s meggyengült, mégis nevető szemünkkel,
beszédes felhőt kutatunk az égen.

(Budapest, 2025. szeptember 29.)

Sütő Ágnes
Author: Sütő Ágnes

Budapesten születtem, jelenleg is itt élek. Egész életemben a kultúra ölelésében éltem, gyerekkorban a sok regény bűvöletében, később pedig azért, mert munkahelyem közel 40 évig az Artisjus (Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület) volt, ahol 10 évig irodalmi jogdíjat fizettem ki íróknak, költőknek, 30 évig pedig zenei jogdíjak felosztását végeztem. Verseket barátok biztatására 2024. év szilveszterén kezdtem el írni, ezt megelőzően néhány, fióknak írt mesén, karácsonyi versen kívül semmit nem írtam. Verseimből idén (2025-ben) néhány megjelent antológiákban, első verseskötetem 2026 év elején fog megjelenni, de már a második kötethez is vannak verseim. Az elmúlt 10 hónapban közel 250 verset írtam. A versek számomra a szellemi aktivitást jelentik, olvasni is szeretem mások verseit, a sajátomban pedig leírhatom az érzéseimet, véleményemet. Nem utolsósorban kapcsolatot biztosítanak hasonló érdeklődésű emberekkel. Igyekszem a versekkel kapcsolatos tudást is pótolni, ehhez különböző forrásokból szedem fel az ismereteket, továbbá egyes kortárs költők weboldalát, illetve facebook oldalát is követem.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Táncunk

A mosolyod, a mosolyom. Kezem a kezedben. A világ monoton robajában mi ketten lelkünk dallamát dúdoltuk halkan, egymásnak suttogván, hogy halljunk a zajban. Éreztük zenéjét

Teljes bejegyzés »

A küszöbön állva

A küszöbön állva   Volt egyszer egy asszony, aki különös kapcsolatban állt a Karácsonnyal. Nem csupán az ünnepet szerette, hanem mindazt, ami köré épült. A

Teljes bejegyzés »

November egy , vasárnap

Edit Szabó : November egy, vasárnap November egy, Mindenszentek, ma a  temetőbe  nem  mentem, napsütéses, szeles napon a konyhában dolgozgatom. Szűk rokonság, a sógornőm, hiányosan

Teljes bejegyzés »

Kavicsokká zúzott szikla

Mennyit sirattam olyat, amit mára tudom, hogy nem baj, hogy elvesztettem… Beismertem, hogy a lelkemet csak jóval hitegettem. Ami stabilan tart még ma, egy másodperc

Teljes bejegyzés »

Novemberi éj

Novemberi éj A gyertyalángok sorra égnek,a hűvös éjben ring a táj,lecsendesül a tiszta ének,s a szívbe fészkel mind, mi fájt.A sírok felett pára lebben,a fázós

Teljes bejegyzés »

Mérlegen a mindenség

Mérlegen a mindenség A szív csak hús, hideg darab,ha nem fűti a téli nap,de benne lüktet még a gyász,mint pincemélyben a parázs.Ám jött a szerelem

Teljes bejegyzés »