Minden, ami szép, valahol távol moccan,
kint a nincs nyújtózik, de benned van a jóság.
Kandallóparázsban úgy csillan a szikra,
mint kézmozdulatod mögött a valóság,
a szűkre szabott varázs: mint a jókívánság
feladott képeslapra írt üdvözletben.
De az űrt faggyal lehelte be a tél, hópelyhe
úgy lebeg, mint fel nem adott álmok a csendben,
melyek felett sorsot vet az idő, megszabva,
mikor léphetsz, mikor kell a sorból félreállnod,
s cipelni mindazt, amit még meghagyott, legyen
az a kincsed, a terhed, vagy a poggyászod.
Kezedet bökdösik vékony szalmaszálak,
az utolsók. És az utolsó utániak.
Ahogy lesz, úgy lesz: célt érnek, lehullnak, amint
a naptáron egyre fordul és fordul a lap.
Nem tűnik semmi terhesebbnek, mint megadni
csendes méltóságát minden egyes napnak,
ha az ajtón nem is dörömbölnek bár,
de halkan, kitartóan egyre kopogtatnak.
S ha nem fordul a kulcs, nincs nehezebb, mint kintről
az utolsó szó jogán mondani bármit.
Legfeljebb, ha olvasatlan marad is,
az ajtórésen becsúsztatni pár írott szót egy lapon:
Benned van minden, ami még számít.
Author: Képíró Angéla
Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.
