Már nincs bennem bánat,
nem jönnek a szavak.
Olyan vagyok most,
mint egy eldobott lakat.
Lezártam a múltam,
magam mögött hagytam.
Elengedtem azt is,
amit nem akartam.
A csendben érzem,
hogy lélegzik a testem.
Eldobott lakat vagyok,
kopott az én lelkem.
Nem teszek semmit,
mozdulatlan fekszem.
Nincs kulcsom rég,
már idebent rekedtem.
Nem bánom,
most csak a csendet hallgatom,
Nem kell, hogy megnyíljak,
én már nem akarom.
Itt leszek mindig,
mint egy eldobott lakat.
Nincs bennem bánat,
már ne jöjjenek szavak.
Author: Muzsik Szandra
Az írás számomra nem csupán érzelemkifejezés, hanem egy sóhaj. Néha kiszökik, máskor félve bennreked. Amikor már súlya van, gondolattá sűrűsödik, szavakat keres magának, majd alkotássá válik. Ezekben a szövegekben hagyom, hogy az, ami bennem készül, csendben, de őszintén kilépjen a függöny mögül. Miközben a soraimat írom, a háttérben szóló zene kísér, és teljesen belefeszülök ebbe az érzelmi világba.