Végre eljött a tavasz! A fagyos márciusi napok után szokatlanul meleg április köszöntött be.
A természet ébredni látszott téli álmából. Egyre gyakrabban és hosszabban sütött ki a nap, és a kertekben a virágok egymás után bontogatták ki szirmaikat. A pajkos áprilisi szellő vidáman játszadozott a bimbózó fák ágaival. A fagyos fű a napsugarak simogatására életre kelt, és harsogó zöldre váltott, és ahogy a növények levedlették téli, megfakult ruháikat, egyszeriben minden megtelt élettel és vidámsággal.
- Szép napunk lesz ma is! – állapította meg Éva, amikor egy napsütötte reggelen tettre készen kilépett a házuk ajtaján, és elégedetten jártatta végig tekintetét a gondozott kiskerten. A hóvirágok ugyan már rég elnyíltak, de a nárciszok, krókuszok és jácintok teljes pompájukban virítottak. – Jó reggelt Manyi néni! – köszönt át vidáman a szomszéd asszonynak, aki épp a megyei napilapot vette ki a postaládából.
- Magának is Évikém! Hová lesz a séta ilyen korán? Csak nem munkába igyekszik? – viszonozta a köszöntését a szomszéd kedvesen, de hangjában érezhetően ott bujkált a kíváncsiság is. Olyan ember volt, aki szeretett mindig mindenről elsőként értesülni.
- Á, dehogy! Nincs most tanítás, ma kezdődött a tavaszi szünet. A Pöttyös ABC-be indultam vásárolni – válaszolta Éva, és próbált meglógni a további faggatózás elől, de Manyi nénit nem lehetett egykönnyen lerázni.
- Olyan messzire? Talán csak nem ingyen adnak ott valamit? Hiszen a mi boltunkban is kapható minden! – folytatta a vallatást az öregasszony, mert azt gondolta, hogy jó kis akció lehet a város túloldalán, amiről neki sem ártana tudni.
- Á, nem! Vagyis nem tudom – mosolygott Éva. – Én igazából a férjemnek szeretném megvásárolni a kedvenc italát, ami csak ott kapható az egész városban. Születésnapja lesz a hétvégén. Kerek évforduló, és idén éppen erre a hétvégére esik a húsvét is, így duplán is van okunk az ünneplésre.
- De hát kitűnő borokat lehet kapni a mi üzletünkben is. Minek azért olyan messzire elkutyagolni? – hajtogatta a maga igazát Manyi néni, aki továbbra is arról szerette volna meggyőzni a fiatalasszonyt, hogy felesleges a város másik felére elzarándokolni egy üveg italért. – Sőt, az utóbbi időben még pezsgőből is elég nagy a választék! – tette hozzá nyomatékosan, miután látta, hogy Éva már indulni szeretne. Most már egészen biztosra vette, hogy szomszédja szándékosan elhallgat előle valami titkos akciót.
A tanítónő is egyre türelmetlenebb lett, és bár szerette az egyedül élő özvegyasszonyt, most semmi kedve sem volt cseverészni vele. Igyekezett is mielőbb lerázni, miközben maga is ellenőrizte a ládájukban található sajtótermékeket. Ugyanis néha előfordult, hogy az újságos figyelmetlenségből esetleg szándékosan rossz vagy régebbi lapot dobott be hozzájuk. De most minden stimmelt: a Képes Újság mellett ott lapult a megyei folyóirat is, rajta az aznapi dátummal: 1989. április 5. csütörtök.
Aztán az olvasásból felnézve észrevette, hogy a szomszéd még mindig a válaszára vár. Ezért gyorsan tudtára adta, hogy ő tényleg csak egy speciális likőrért indult, de ha nem siet, és nem ér oda időben, akkor az is megtörténhet, hogy elfogy az áru, és neki újabb ajándékon kell majd törnie a fejét.
Az öltönyt és a férje szeméhez illő tengerkék inget már egy hete megvásárolta, de szeretne mellé még valami egyéb meglepetéssel is kedveskedni. A különleges italnál jobbat pedig úgysem tudna kitalálni. Biztos, hogy Ádám örülni fog neki, és mindjárt koccinthatnak is vele az egészségére.
Mindezek után meg sem várva a következő kérdést, udvariasan el is köszönt, a kapuban hagyva a meghökkent Manyi nénit. A faképnél hagyott öregasszony sértődötten vonult vissza a házba. Közben a szorosan nyomában kullogó kutyájának, Bobbynak panaszolta el, hogy a mai fiatalok mindig csak rohannak, és arra sem képesek, hogy végig hallgassák az embert.
Éva ezalatt, jól megszaporázva lépteit, már elég messzire járt ahhoz, hogy ne hallja meg szomszédja kifakadását. Szinte futólépésben haladt a közelmúltban felújított járdán, mert mindenáron szerette volna visszanyerni a beszélgetéssel elvesztegetett időt.
- Még jó, hogy a barna ballont vettem fel, és nem a meleg szövetkabátot – gondolta útközben, mert érezte, hogy a sietéstől mind jobban kimelegszik. – No, még csak az hiányzik, hogy kiizzadjak, és jól megfázzak.
Hogy lerövidítse az utat, átvágott a sétakerten, amelynek bokrai és fái már szépen felöltötték zöld ruhájukat. Ágaik között a kismadarak olyan füttykoncertet adtak, hogy egy pillanatra elfeledkezve úticéljáról meg is állt, hogy egy kicsit kifújja magát. Közben áhítattal hallgatta a madárcsicsergést, és a rózsaszín virágba borult japán cseresznyefákban gyönyörködött.
Jó időben gyakran kijártak ide Ádámmal üldögélni a kedvenc padjukon, és egymás kezét fogva, csendben hallgatni a madarak énekét. Most is szívesen leült volna pár percre, de úgy érezte, így is sok időt elfecsérelt a kapuban. Inkább továbbsietett, de azért elhatározta, hogy délután majd kijönnek együtt, ha a férje is időben hazaér a munkából. Ami egyáltalán nem volt biztos, mert mostanában elég gyakran időzött Janinál, a legjobb barátjánál és munkatársánál.
Jani a Pöttyös abc utcájában lakott, és ő fedezte fel először az üzletben azt a finom tejszínes-málnás likőrt, amiért most ő is igyekezett. Nála kóstolta egyszer a férje is, és annyira megízlett neki, hogy úgy körülbelül egy hónapja vett is egy üveggel. Az ital azóta már szépen apránként „el is párolgott”, mert mindig találtak valami alkalmat, amire koccintani lehetett vele. Úgyhogy éppen itt volt most már az ideje, hogy újabb adagot vegyenek belőle!
Idáig jutott az elmélkedésben, és közben meg is érkezett a bolthoz, amely nem csak kétszer akkora volt, mint az utcájukban lévő üzlet, de az árukészlete is sokkal szélesebb skálán mozgott.
Bár Éva először járt itt, és sok újdonság is felkeltette az érdeklődését, mégis viszonylag gyorsan rálelt a keresett likőrre is. Megnyugodva látta, hogy feleslegesen aggódott. A polcok roskadásig tele voltak áruval, a kedvenc italukból is volt bőségesen, így aztán a biztonság kedvéért egyből két üveget is leemelt onnan.
Gondolta, ha már ott van, vesz még néhány apróságot is, amit náluk nem lehet kapni. Ezért, amire a pénztárhoz érkezett, az italon kívül még legalább négy-öt tétel lapult a kosarában. A pénztáros gyorsan és csendben dolgozott, szó nélkül beütötte a termékek árát, de amikor a két üveghez érkezett, szigorú hangon megszólalt:
- Akkor ezeket majd kilenc óra után! – azzal megragadta a likőröket, és mire Éva kettőt pislogott volna, az üvegek már el is tűntek a pultban
A tanítónő először értetlenül nézett a pénztárosra, aztán az órájára pillantott: még csak fél kilenc volt.
- Jaj, bocsánat, nem is figyeltem az időre! – szabadkozott pironkodva, és legszívesebben ott helyben el is süllyedt volna. Hát, hogy is lehetett ennyire figyelmetlen? Teljesen megfeledkezett az alkoholkorlátozásról, ami szerint kilenc óra előtt tilos szeszesitalt vásárolni!
Tökéletesen tisztában volt maga is ezzel a szabállyal, még ha nem is igazán értett vele egyet. Jól tudta azt is, hogy a korlátozást csak azért találták ki, hogy a dolgozók reggel még színjózanon érjenek be a munkahelyükre. De arról is hallott már nem egy esetet, hogy a munkáltatók nem veszik olyan szigorúan ezt a szabályt, és a legtöbb vállalatnál a kutya sem ellenőrzi, hogy odabent ki mikor, hogyan és mennyit iszik. Vagy ha mégis, akkor is könnyen meg lehet úszni egy szóbeli ejnye-bejnyével vagy szigorúbb esetben egy írásbeli figyelmeztetéssel. De olyanról, hogy valaki emiatt elveszítette volna a munkáját, olyanról még soha nem hallott. Akkor meg mire jó ez az egész szabályozás, ha igazából úgysem old meg semmit?
Talán csak arra, hogy most ő kerüljön miatta kellemetlen helyzetbe. Főleg, hogy az üzlet tele van vásárlóval, és közben kígyózó sor alakult ki a háta mögött. Vajon mit gondolhat most róla a többi vevő? Biztosan azt hiszik, hogy egy igazi piás áll előttük, aki annyira szomjas, hogy még a kilenc órát sem bírja kivárni, ráadásul még két üveggel is venni akar a tiltott áruból!
Leforrázva hagyta el az üzletet, és egy pillanatra el is ment a kedve a vásárlástól. Legszívesebben egyből haza is szaladt volna, de aztán meggondolta magát. Nem azért zarándokolt el a város túloldalára, hogy most a végén üres kézzel távozzon. A hátralévő időt egy kis sétával és nézelődéssel ütötte el, majd kilenc óra öt perckor visszatért az ábécébe.
A pénztáros készségesen vette elő a pult alól az üvegeket, majd bocsánat kérően megjegyezte:
- Ne haragudjon, hogy az imént olyan szigorú voltam, de tudja: a szabály az szabály! Minket büntetnek meg, ha nem figyelünk oda, és nem tartjuk be rendesen.
Éva megnyugtatta a kötelességtudó dolgozót, hogy egyáltalán nem haragszik, majd kifizette az árut, miközben halkan csak ennyit mondott: – Általában mi is csak kivételes, ünnepi alkalmakra szoktunk alkoholt vásárolni, és most lesz a férjem harmincadik szülinapja. Gondoltam, meglepem a kedvenc italával is. Viszont annyira lefoglaltak az ünnepi előkészületek, hogy a tilalomról teljesen meg is feledkeztem! – tette még hozzá nevetve, majd udvariasan elköszönt, és hazasietett.
Otthon anyósának is elmesélte a történteket. A mama, akivel az esküvő óta együtt éltek, felháborodottan jegyezte meg, hogy ennek az egész korlátozásnak semmi értelme, és csak a normális vásárlóknak okoznak gondot. De Évát megdicsérte a kitartásáért és bátorságáért, hogy nem hagyta magát, és végül volt mersze visszamenni a boltba az üvegekért.
Aztán teltek-múltak a napok, hetek, hónapok, és a tavaszból nyár lett. Talán a sors furcsa tréfája, de augusztus elején Éváék végre megkapták az áhított szolgálati lakást, és éppen a Pöttyös utcájába költöztek be. Attól fogva mindennapos vevői lettek az ábécének, és most már a nagy távolság sem lehetett akadálya annak, hogy annyiszor vásároljanak a kedvenc likőrükből, ahányszor csak akarnak, és mindezt akár már reggel kilenc óra előtt is. Azaz csak vásárolhattak volna!
Ugyanis amíg az alkoholvásárlási korlátozást szépen csendben, észrevétlenül elfújta a rendszerváltás szele, addig a népszerű itóka is egyik napról a másikra úgy eltűnt a polcokról, mintha soha ott sem lett volna.
Mára már csak az emléke maradt fenn ennek is, annak is. 😊
Author: Bencze Margit
Nagykanizsán élő nyugdíjas pedagógus vagyok. Negyven évet töltöttem a pályán először tanítóként, majd 1987-től a zalakomári Somssich Antal Általános Iskola tanáraként. Gyermekkorom óta imádok olvasni, mindig is elbűvölt a könyvek világa. Tizenhárom éve kezdtem el írogatni, először csak a magam örömére és szórakoztatására. Elsősorban novellákat, meséket és mesenovellákat írtam eddig. Később írásaimat megosztottam a közeli ismerősökkel, barátokkal is, de még nem éreztem magam késznek arra, hogy a nyilvánosság elé lépjek. Pedig 2015-ben már egy meseíró pályázaton első helyezést értem el "Az erényfa" című mesémmel. Ezután a ’hallgatás évei következtek’, de aztán 2022-ben megmutattam írásaimat egy nagykanizsai író-költő barátomnak, aki látott bennük fantáziát, és a további alkotásra biztatott. Újra kedvet kaptam az íráshoz, és egyre-másra születtek az újabb és újabb történetek. Köszönöm az Irodalmi Rádiónak a lehetőséget, hogy alkotói sorába léphetek, és szívesen veszek részt a továbbiakban is a pályázataikon. Számomra a családomon kívül ez az alkotómunka jelenti a legnagyobb örömet, ezért szeretnék a jövőben minél több időt és energiát az írásnak szentelni. Eddig megjelent írásaim az Irodalmi Rádió antológiáiban: Egy legenda nyomában - avagy a nagykanizsai fejetlen fehér mén patkójának története - /Falvak, városok 2024./ Egy hóvirág három élete - /Mit rejt az üde függöny? 2024./ Anya csak egy van......
