Tudom jól, nem tarthat minden örökké.
Egyszer majd elmúlik,véget ér,
ha mégoly szép is a meleg nyár s vele a napsütés.
Ha majd fenn az égen sötét felhők vonulnak.
Ha majd hideg, csípős szelek fújnak újra.
Ha majd a magasból szomorú őszi esők hullanak.
Ha majd az útmenti fákon gubbasztó varjak
keservesen kárognak,
majd te is egy hűvös reggelen, szótlan,
búcsú nélkül elmész, némán elhagysz,
s tán még vissza sem pillantasz.
Na akkor. hirtelen tél lesz majd számomra,
faggyal, hóval, jéggel, csikorgó hideggel.
Akkor jönnek majd szürke, egyhangú, reménytelen reggelek.
Egyszeriben rideg tél költözik megdermedt szívembe,
hisz elképzelni sem tudnám,
hogy jöhet még újabb tavasz, és kikelet
s a nap is oly melegen süthet még újra, mint régen,
Nélküled!
Author: Izsó Antal
Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.
Egy válasz
„hisz elképzelni sem tudnám,
hogy jöhet még újabb tavasz, és kikelet
s a nap is oly melegen süthet még újra, mint régen,
Nélküled! ”
Kedves Tonió!
Ez nagyon szép vallomás, amit tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita🥰