Jack nadrágját porolgatva feltápászkodott és miután szeme hozzászokott a sötétséghez, óvatosan körülnézett. Egy temetőben ébredt. A tegnapi lövöldözés után nem csodálkozott volna, ha a pokol valamelyik bugyrában találja magát. Drogfutárként mi másra számíthat az ember? Eddig profi módon, hideg fejjel dolgozott, de tegnap félrecsúsztak a dolgok. Furcsa módon nem is bánná, ha most vége lenne a dalnak. Szinte vágyott a bűnhődésre.
De még inkább arra, hogy visszaforgathassa valahogy az idő kerekét és ne hagyja beszervezni magát az alvilágba, maradjon meg lovásznak, ne élje át a kegyetlen éveket az árvaházban, ne legyen részeg annak a kamionnak a sofőrje, menjenek más úton hazafelé a szüleivel aznap, vagy inkább el se induljanak arra az utolsó kirándulásra. Igen, egészen eddig a napig akart visszajutni egész életében.
−Vajon miért nem dől a vér a mellkasomból, mikor egy hatalmas lyuk tátong rajta? És miért csak én bóklászok itt egyedül? Hol a fenében vannak a többiek, akiket én lőttem le? ─ Jack fejében egyik kérdés jött a másik után, de mind válasz nélkül maradt.
Mintha egy homályos álomban bolyongana, amiből szeretne felébredni és hazamenni végre Árnyékhoz a farmra. Már vagy öt éve, hogy odavetődött hozzá valahonnan, csapzottan és éhesen. Ő lett az egyetlen élőlény, akit Jack lassacskán beengedett az életébe. Elválaszthatatlanok lettek ők ketten, a magányos farkas meg a kóbor eb. Jack egy lépést nem tudott tenni a birtokon anélkül, hogy a kutya ne követte volna. Soha nem kötötte meg, tudta, hogy el nem mozdulna otthonról. Őrzi a tanyát és várja Jack-et.
−Haza kell jutnom! De, miért nem érzem a testem?
Tépelődéséből egy közeledő alak zökkentette ki. Lehet, hogy a temetőőr, gondolta. Ő talán segít megoldani a talányt, hogy mi folyik itt.
−Uram! Bocsásson meg! − szólította meg Jack.
− Maga mit keres itt? − lepődött meg a hirtelen hangtól az aggastyán.
−Fogalmam sincs! Teljesen meg vagyok zavarodva. Úgy örülök, hogy erre jött valaki. −hadarta és legszívesebben megragadta volna az öreg úr karját, nehogy egyedül maradjon megint.
−Tudom, furcsán hangzik, ne ijedjen meg, kérem, de azt hiszem, hogy engem meglőttek. Nézze! Itt egy lyuk a mellkasomon, ami furcsa mód nem vérzik! Ugye ez csak valami rossz álom? Nem értek semmit és ez rohadtul idegesít! De a legnagyobb baj, hogy a kutyám egyedül van otthon. Haza kell jutnom hozzá, nehogy baja legyen. Öreg szegény és csak rám számíthat. Segítene, kérem?
−Őszintén szólva én sem értem a dolgot, mert a mai transzport már órák óta megítéltetett és elvileg mindenkit elszállítottak a helyére. De, várjon, mindjárt utánanézek, hogy mi történt.
−Utánanéz? De, hát ki maga?
−Én fiam, Szent Péter vagyok
− Uram, Jézus! Akkor én meghaltam?!
−Legyen erős fiam! Ez mindenkivel megesik.
−Viccel, ugye? Különben is, mit keresne Szent Péter a temetőben?
−Tudod fiam, a munkakörömbe beletartozik, hogy ellenőrizzem, minden lelket elszállítottak-e a Földről a megfelelő desztinációra. Ha itt bolyong valaki, annak bizonyára nyomós oka van.
Azzal a palástja alól elővett egy tablet-et és keresgélni kezdett, majd hosszan olvasott valamit.
− Igen-igen, már látom is! Jack a neve, nemdebár? Nos, fiam…magát a pokol második bugyrába kellett volna vinni, de változás történt a megítélésében és át kell irányítani a szállítólevelét az angyalok felé.
−Az angyalok felé? Ezek szerint a mennybe kerülök? − egy pillanatra felcsillantak Jack szemei, de hamar elkomorodott −Attól tartok, hogy itt valami tévedés történt. − Egyik lábáról a másikra állva toporgott, miközben kiszakadt belőle a gyónás − Tudja Uram, én nem voltam igazán jó ember. − A földet bámulta, rá sem mert nézni az előtte álló szentre.
−Nyugodjon meg Fiam és higgye el, a Főnök azt jobban tudja! No, kivételesen elárulok valamit, ha nem idegeskedik itt nekem − az öregúr barátságosan megveregette Jack vállát és már mondta is − Azt olvastam az előbb az Égi Harsonában, hogy érkezett valaki az Úr színe elé, akinek az volt az egyetlen kívánsága, hogy oda kerüljön, ahova ön. Azt hajtogatta, hogy magának csodálatos szíve van és minden jót, amit a Földön megélt, csakis magának köszönhet. A Főnök teljesíteni akarta a kérését, de mivel nem küldhette azt az áldott jó lelket a pokolba, ezért magát irányította át. Érti már? Na, aludjon vissza jóember, aztán nemsokára a Paradicsomban ébred. Kell egy kis idő az adminisztrációra, de sietünk, mert Árnyék már órák óta el nem mozdul a kapuból és csak bámulja a felhőkön érkezőket.
−Azt mondja, Árnyék? Ez a kutyám neve! De, ez nem lehet ő, mert sehova nem megy nélkülem, ebben teljesen biztos vagyok!
−Nos, ha jobban belegondolunk, ma éjjel se maga nélkül távozott − simított végig hosszú szakállán az öregember. Jack döbbent arcára lassan földöntúli mosoly ült ki. Egy darabig még kémlelte az eget, aztán álomra hajtotta a fejét a legközelebbi sírhanton.
−Nohát, nohát, ilyen is ritkán fordul elő − ingatta fejét mosolyogva Szent Péter és gyorsan eltűnt, hogy mielőbb teljesítse az Úr akaratát.
Author: Matulányi Zsuzsanna
Mennyiszer ábrándozunk arról, hogy mi mindent fogunk majd csinálni a saját örömünkre, ha végre egyszer lesz elég időnk. Aztán azon a különleges napon, mikor végleg bezárul mögöttünk a munka világának kapuja, kicsit tanácstalanul nézünk körül, hogy most akkor merre is induljunk tovább. Vajon megtaláljuk és ki merjük nyitni azokat az ajtókat, amiken keresztül beléphetünk az egykori álmaink világába? Szinte fényűző luxusként élem meg, hogy végre sokkal több időm van olvasni és ízlelgetem, próbálgatom ezt az új korszakot, amiben elkezdtem foglalkozni az írással is. Nagy élvezettel találok ki történeteket és teremtek karaktereket, sorsokat. Mindezt megkoronázza, ha vannak olvasók, akik megtisztelnek az érdeklődésükkel és a történeteimmel kellemes perceket tudok okozni számukra. Köszönöm, ha Te is köztük vagy!
