Ez a novellám az Irodalmi Rádió A tárgyak lelke című antológiájában jelent meg.
A nagyszünetben a szertárba mentem a kék virágos porceláncsészével, amit eddig még nem mertem használni. Selyempapírba csomagolva hoztam magammal. Az ajtó nyikorgott, amikor beléptem. Mártika a kémiatanárral beszélgetett. A zajra felnéztek, összemosolyogtak, majd folytatták a társalgást. Éreztem, hogy elvörösödöm. Óvatosan kibontottam a csészét, és a csapnál elmostam. Féltve törölgettem a peremét. Az ablak felé emeltem. A napfény megcsillant a fehér falán, az oldalán pedig kéken ragyogtak a virágminták. Nehogy leejtsem! – villant át az agyamon. A fülét szorongatva lassan töltöttem bele a forró kávét. Nem adtam hozzá sem cukrot, sem tejet. A csésze hűvös pereme a számhoz ért. Belekortyoltam. Kopogtak, majd belépett egy gyerek.
– A tanító néni küldött a mágnesért, környezetre kell – mondta.
A kémiatanár odaadta neki a mágnest, a gyerek pedig gyorsan kiszaladt. Az ablaknál álltam, a fákat néztem. Reméltem, a kávé kitart a szünet végéig. A folyosóról gyerekzsivaj hallatszott. Kivágódott az ajtó: Teca kolléganő érkezett, kisírt szemekkel. Egy borítékot dobott a poros Dexion polcra, aztán remegő kézzel teletöltötte a vastag falú presszós poharat.
– Elegem van! Ez így nem megy tovább – szipogott. Aztán hátát kihúzva megszólalt: – Muszáj összeszednem magam, matekórám lesz. Délután meg tantestületi értekezlet. Mikor készüljek a kisdobosavatásra? És akkor a kulturális seregszemléről még nem is beszéltem.
Mártika együttérzőn mondott neki néhány vigasztaló mondatot. Elmosogattam a csészémet, majd elkezdtem visszacsomagolni a selyempapírba.
– Te meg mit csinálsz? – kérdezte tettetett felháborodással Mártika. – Tedd csak ide a tálcára az üvegpohárkák közé! Helye van itt, nálunk.
Vigyázva a többi mellé állítottam. Felhangzott a jelzőcsengetés, és mi azonnal indultunk tanítani. Az ügyeletesek a folyosón már felsorakoztatták a gyerekeket. Az osztályunkat beengedtem a tanterembe. Mártika az utolsó padból mentor-tanítóként figyelte, miként tartom meg szakmai gyakorlatom első énekóráját. Ezután egy hónapon át minden nagyszünetben a szertárba mentem, hogy elkortyoljam a keserű kávémat a kék virágos porceláncsészéből.
Szeptemberben saját osztályt kaptam egy másik iskolában, ahová némi bizonytalansággal, de nagy reményekkel érkeztem. A kék virágos csésze ide is elkísért, és a hatalmas tanári szobában, az íróasztalom fiókjában várta a nagyszüneteket. Ilyenkor az adagolós nagytermosznál kivártam a sort, és értékes perceket veszítve jutottam a feketéhez. Gyorsan kihörpintettem a forró italt, majd rohantam vissza az osztályterembe. Néhány hónap múlva csatlakoztam a dohányzó helyiségben kávézó társasághoz. Velük nyugodt körülmények között, kényelmesen lehetett elkortyolni a kávét, és általában vidám hangulatban telt az idő. A csésze ettől kezdve a füstös kis szobában álló asztalon, közvetlenül a kávéfőző mellett foglalt helyet.
Ügyeletesként, még becsengetés előtt a tanterembe vittem a feketével teli csészét. Óvatosan közlekedtem vele, nagy ritkán mégis kilöttyent néhány csepp. Órakezdésig megittam a kávét, majd a következő szünetig a tanári asztalon maradt. A gyerekek is felfigyeltek rá.
– Tanító néni, hol vette ezt a csészét? – kérdezte az egyik tanítványom, majd válaszra sem várva folytatta: – A nagymamámnak is ilyen van. Anyától kapta ajándékba, és mindig abból issza a kávét.
A gyerek azonnal sarkon fordult és a helyére szaladt. Pontosan csengetéskor elkezdtem az órát. A következő szünetben elindultam a csészével a dohányzó felé. Természetesnek vettem, hogy Ibolya, a tanítói munkaközösség vezetője megállított a folyosón.
– Kettőtől megbeszélés a kistanáriban – mondta. – Feltétlenül legyél ott! Egyeztetjük, ki melyik készségtárgyból tart bemutatóórát. Arra gondoltam, neked egy ének-zene óra testhezálló kihívás lenne. Nekünk sem ártana megnézni egy új dal tanításának korszerű módszereit.
Meglepődtem a felkérésen. Kezdő tanítóként kissé korainak éreztem. Az értekezleten mégis elvállaltam a feladatot. Ibolya felajánlotta segítségét az óravázlat megírásához. Két hét múlva jól sikerült a bemutató. A tervezet lépéseit végigcsináltuk, a gyerekekkel pedig úgy dolgoztunk együtt, mint máskor – könnyedén és örömmel.
A gyerekeket rendszeresen készítettem fel különféle tanulmányi megmérettetésekre, ahol többen szép eredményt értek el. Az egyik fiú megnyerte a városi matematikaversenyt, egy lány pedig különdíjat kapott népdaléneklésért a Ki mit tud megyei fordulóján. A tanulóknak tehetségük alapján javasoltam szabadidős elfoglaltságokat. Kéthetente tartottam kisdobos foglalkozásokat, melyeken örömmel vettek részt. Az iskolában az én osztályomból jártak legtöbben hittanórára. A párttitkárnő is felfigyelt erre a tényre, és a füstös kávézónkban szóvá tette. Remegett a kezem, majdnem elejtettem a csészét. Aztán szorítani kezdtem, közben attól tartottam, összeroppan.
– Tegyél róla, hogy legyen sikerélményük a kisdobos foglalkozásokon! – fejezte be mondandóját, majd elindult kifelé. Csomót éreztem torkomban, amikor az ajtóból még visszafordult: – Már azt hittem, kereszt lóg a nyakláncodról. De látom, csak egy kulcs medál.
Az elkövetkező néhány hónapban nem jártam be a dohányzó helyiségbe, mert gyermeket vártam. Kávét sem kívántam, és a kék virágos porceláncsészét hazavittem. A konyhaszekrény leghátsó sarkába került, a fehér teáskészlet mögé. Öt éven át pihent ezen a helyen, ameddig én is GYES-en voltam.
Szerettem a két kisgyerekemmel otthon lenni, sok örömet okoztak. Azonban férjem segítsége ellenére nem volt könnyű ez az időszak. A napi rutinok monotonságát tanulással törtem meg, elvégeztem a népművelés szakot. Az országban lezajló változások magukkal ragadtak, és az egyik párthoz csatlakozva részt vettem a rendszerváltásban. Gyorsan lejárt az otthonlét ideje, a gyerekek óvodába mentek, én pedig visszatértem az iskolába. A régi kávéscsésze is előkerült, és az első munkanap elkísért dolgozni.
– Az ökumenikus iskolával kapcsolatos kérdőív miatt hívattam ide – szólt az igazgató. – A tantestületből önnel együtt négyen aláírták. Valóban itt szeretne tanítani akkor is, ha az intézmény egyházi kezelésbe kerülne? Most lehetőséget adok az aláírása visszavonására.
Farkasszemet néztünk. Aztán beszélt a várható létszámcsökkentésről, a gyerekbetegségek miatti hiányzásokról. Végül megjegyezte, hogy örömmel támogatná a szakmai előmenetelemet, amennyiben megígérem, hogy időnként beszélgetünk a kollégákról.
– Köszönöm, de nem vonom vissza az aláírásomat, és nem ígérek semmit – válaszoltam. Azonnal felfogtam, hogy új állás után kell néznem.
Sietősen távoztam az irodából, a tanáriba mentem. A kék mintás porceláncsésze ott állt az asztalomon, egy kevés kávéval az alján. Reszkető kezemben a mosogatóhoz vittem. Alaposan elsikáltam, és amikor felemeltem, a csaphoz ütődött. Aznap nem láttam rajta sérülést, de másnapra egy hajszálvékony repedés jelent meg a füle felett. Ezután óvatosabban kell bánnom vele – gondoltam. – Nem bírhat el bármit.
A következő nyáron a művelődési ház népművelőjeként ismét pályakezdő lettem. A kék virágos csésze velem tartott az új munkahelyemre. Az íróasztalom legalsó fiókjában lakott, az üvegpohár, a kiskanál és a szalvétacsomag társaságában. Munkakezdéskor magammal vittem az igazgatói iroda előszobájába. Ezt a helyiséget a kollégákkal közös kávézóként használtuk. Kortyolgatás közben általában szakmai témákról beszélgettünk. A jó hangulatú, kötetlen csevegések néha többet értek egy továbbképzésnél, és a legjobb ötletek is itt hangzottak el. Időnként napi politikai vagy magánéleti történések is szóba kerültek. A reggeli kávézás mindig ráhangolt a munkára. A fekete elfogyasztása után mindenki ment a dolgára, és ilyenkor a porcelánbögre is visszakerült a fiókba.
– Ebben az évben a kollégáknak intézményi kommunikációs tréninget szervezünk itt a házban – jelentette be az igazgató az évnyitó értekezleten. – Továbbá várom a jelentkezéseket pályázatíró képzésre, nyelvtanfolyamra, vagy kulturális közösségfejlesztés oktatáson való részvételre. Mindegyik tanulmányi szerződés megkötésével jár.
Munkatársaimmal fásultan fogadtuk a lehetőségeket, de tudtuk, szükségünk van korszerű ismeretekre a munkánk elvégzéséhez. Én először pályázatírást tanultam, később számítógéphasználati tanfolyam következett, majd angol nyelvvizsgára felkészítő oktatás és más szakmai továbbképzések.
Minden sikeresen befejezett tanfolyam után néhány perces, sütis-gyerekpezsgős összejövetelt tartottunk a közvetlen kollégákkal. Egyik ilyen alkalommal forró kávét töltöttem a kék virágos porceláncsészébe. Halk, de éles reccsenést hallottam, és megláttam, a füle fölötti hajszálrepedés mélyebbé vált. Attól tartottam, legközelebb kettéreped, ezért nyugalomba helyeztem a fiók leghátsó sarkába. Egy aranyperemű, rózsaszín csészével helyettesítettem, ami hamarosan kicsúszott a kezemből, és apró darabokra tört. Ezután már csak teljesen fehér kávésbögréket használtam.
Nemrég nyugdíjba vonultam. A személyes holmimmal együtt hazakerült a kék virágos porceláncsésze is. Rövid töprengés után a könyvespolcra tettem. A repedés látszik rajta, de a kék virágokon talán még ragyogóbban csillan meg a fény, mint valaha. Úgy áll a helyén, akár régen a szertárban, a nagyszünetre várva. Amikor ránézek, szinte érzem a frissen főtt kávé illatát.
Author: P. Tatár Judit
Örömtelinek és megtisztelőnek tartom, hogy „Az őszi ég alatt” című pályázatra beküldött írásom után meghívást kaptam az Irodalmi Rádió blogszerzőinek sorába. P. Tatár Judit vagyok, 1960-ban születtem. Életem nagy részét Szekszárdon töltöttem, néhány éve pedig az egyik városközeli kis faluban lakom a férjemmel. Két felnőtt gyermekünk van. Tizenhárom évig általános iskolai pedagógusként neveltem és tanítottam, majd huszonhét éven át a megyei könyvtár egyik feldolgozó könyvtárosa voltam. Jelenleg nyugdíjas vagyok. Szabadidőmben szívesen foglalkozom önműveléssel, kertészkedéssel, valamint a kutyánkkal és a cicáinkkal. A bennem lévő késztetés hatására kamaszkorom óta időnként írok. Többféle műfajt kipróbáltam, de a pályázatra beküldött próza volt az első olyan szépirodalmi alkotásom, amiről azt gondoltam, hogy élményt ad és szívesen olvassák mások is. A jövőben szeretnék több történetet is megosztani az írásaim iránt érdeklődőkkel.
