Trianon 100 tükre

*

Nekem fáj Trianon –
de tudom, nem mindenkinek…
csak, aki szintúgy hontalan,
csak az értheti meg.

Szülőföldön hontalanul –
100 éve már,
hogy bontatlanul létezik
a gyalázatos szerződés.
Küzdelmeink „határon kívül”,
olykor, mint partra vetett
halnak a vergődés.

Itt nincs Haza, mégis hazajövünk,
hídon túl pedig „megjöttek a csehek”
volt a nevünk…
Élünk, ahogy tudunk, és sokszor
méltók sem vagyunk mindarra,
mit őseink ránk hagytak,
követvén a csodaszarvast.

Dunán van innen – és Dunán van túl;
a lelkünkben mindannyiszor vihar dúl,
amikor a szülőföldön vonják kétségbe:
van-e joga magyarnak
e tájakon élnie?!

Csak egyetlen kérdésem van
más nemzetek szülötteihez:
hogy éreznének, mit tennének,
ha ez a gyalázat velük s eleikkel
történt volna meg?

Nekem fáj Trianon,
de tudom, nem mindenkinek –
ahogy nem mindenki magyar,
ki e nyelvet tanulja meg…

Hát, őket – az Isten értse meg!

*

(© Nagy Erzsébet – 2020.június 3.)
2026. június 4. Üdvözlöm az erre járókat !🙂
Trianon 100. évfordulójára írtam ezt a verset, sajnos, még ma is aktuális.

 

L. Nagy Erzsébet
Author: L. Nagy Erzsébet

Nagy Erzsébetnek hívnak, alkotó emberként szeretem a betűk, szavak, gondolatok világát. Tulajdonképpen már gyerekkoromtól írok – ahogy az olvasás, úgy az írás is nagy örömforrás a számomra. Szeretem megélni azt a pillanatot, amikor „megjön az ihlet”. Az annyira jó érzés ! 🙂 Szeretem, amikor megérint egy-egy téma, egy szó, egy életérzés, valamilyen saját élmény vagy mások élménye…egy kép, egy festmény…bármi és elkezd bennem dolgozni, formálódni. Megérint, aztán hagyom odabenn érlelődni. Ez változó – olykor csupán pillanatok, de lehet akár 1 nap is, akár hetek-hónapok, ezt nem én döntöm el…van olyan versem, amit évekig hordoztam a lelkemben, mire meg akart születni. Egyszer csak megérzem, hogy itt a pillanat, le kell ülni, leírni, ami érkezik, akár éjjel is. Az alkotás során átjár az öröm. Aztán van, hogy 2-3 napig még formálódik, jön egy-egy jobb, frappánsabb kifejezés…akkor azokat átírom… Szeretek játszani a betűkkel – és szeretek több műfajba is belekóstolni. Bolondosakat is írok, ahogy komolyabb hangvételűeket is. Időközben kialakult a saját stílusom, nálam nem kell azon morfondírozni, hogy „vajon, mire gondolt a költő”, mert pontosan lehet tudni. A téma persze, nem mindig kellemes, ahogy az Életben sem csak piros betűs-szívecskés napok vannak. Amit még nagyon fontosnak tartok, az az anyanyelvünk ápolása, ez szívügyem...

1
Megosztás
Megosztás

2 Responses

  1. Kedves Erzsébet!

    Csodálatos sorok. Bizony nem fáj mindenkinek. Akik soha sehová nem mentek, azok lettek a jöttmentek. Gyalázatos, ami történt és az, ahogy elhallgatják és a magyarjainkat idegeneknek mondják.

    Szeretettel: Rita💖

  2. Köszönöm, Rita, hogy elolvastad – sajnos, igazság van a soraidban. Ahogy én is szívesebben írnék a felhőkről, a fákról, a csicsergő madárkákról.
    Üdv : Erzsébet🌷

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Prózák
A. J. Vale

Csipi csibe és a síró medvebocs

Egyik reggel Róka Robi és Réka elindultak a baromfiudvar felé, hogy meglátogassák kis barátjukat, Csipit. A kapuban összetalálkoztak Károly kakassal, aki éberen őrizte az udvar

Teljes bejegyzés »

Rendezvény Cegléden

Még valamikor nyáron jelentetett meg egy „versíró pályázatot” a Ceglédi Kossuth Művelődési Központ. A pályázat témája a következő volt: „Szerinted is több rejlik a magyar

Teljes bejegyzés »

Kávéházi parafrázis

Attila, mondd, az hogy’ lehet: ki költő ma, és hisz, szeret, feles- leges?   A vers, az édes, ősi szó, ha fáj, ha szívdobogtató, sehol

Teljes bejegyzés »

A Bankus

Kornél a sötétségbe mered. Verandáján áll és dohányzik. Közben a gyengefényű izzó karcosan berregni kezd, a szél felerősödik. Szaladnak a gallyak. Úgy érzi, mintha figyelnék.

Teljes bejegyzés »