A Határ -szikla átka
Éhes, vad Énekes rohant a sárban,Szennyet dobált a digitális lázban,Úgy üvöltött az internetes éjben,Mint ki megfagy a magányos sötétben.
Tépte a húsát, a titkait marta,Azt akarta, csak azt, csak azt akarta:Figyeljen rá egy idegennek szeme,S legyen a mocsok a kapcsolás fegyvere.
De jött a Költő, a büszke és tiszta,Ki a gyalázatot dühvel nem bírta,
Elegáns, finom, úri ujjakkal,Szembenézett e tomboló viharral.„Szép vagy, te tépett, viharos asszony!” –Szólt a Költő, hogy a szitok elhallgasson.E dicséret-ostor úgy suhant a testen,Hogy a troll-álarc porba hullt le esten.
S rászakadt a Csendre a titok-áradat,Ömlött a szennyvíz, s a gát mind elszakadt,Azt hitte az esztelen, a korlátlan, bátor:Mindent szabad, ha kibújt a zsákból.
Azt hitte, ha szép, s ha vérzik a lelke,Vak idegenre vár a nehéz terhe,Hogy a Költő majd a vállára veszi
Minden sötét nyomorát, s elviseli.Megállj, te dőre! A Költő nem szolga!Szent békességem nem adjuk a porba!
Vadidegen vagy, s ha a szennyedet hordod,A tiszta oltárra rá nem pakolhatod!
Amikor újra a határra hágott,S a képembe vágta a bizar világot,Nem vitáztam én, nem kértem a jussom,Kihúztam a falat a sötét sors-úton.Egy kattintás volt: a Nagy Fal felépült,
A lázadó Énekes magára szépült,Kint rekedt a zaj, s a fura, vad ének,Én meg hátat fordítok a sötétnek.
Szent az én békém, s ki sárral akarni,Nem engedem többé a lelkembe lépni,Aki a határt nem bírja tisztelni,Sötét feledésben fog az elenyészni!
Author: Tóth Brigitta
Kedves Olvasók! Brigitta vagyok, egy fiatal lélek, aki az írásban és a művészetekben találja meg a világ valódi jelentését. Minden szó, minden mondat egy apró darabja annak a végtelen mozaiknak, amelyet az élet formál körülöttem. Az alkotás számomra nem csupán kifejezésmód, hanem egy utazás – egy belső táj, ahol a gondolatok szárnyalhatnak, és az érzések formát ölthetnek. Művészetemben az érzelmek finom szálait igyekszem megragadni. A vers az a tükör, amelyben a lélek színei tükröződnek, a próza pedig a világ szépségét és árnyait meséli el. A festészet titkai, a színek és formák harmóniája mindig is lenyűgöztek, és sokszor ezek a hatások köszönnek vissza az írásaimban, ahogyan a szavak is megpróbálnak egy-egy képet, egy-egy pillanatot megörökíteni. Szeretem a csendes, ámde mélyebb rétegeket keresni az életben: a törékeny, de erős emberi kapcsolatokat, az érzelmek árnyalatait, a finom, szinte észrevétlen szépséget, amit a legtöbben hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni. A művészetek azok a kulcsok, amelyek segítségével beléphetünk a lélek legmélyebb zugaiba, és talán egy kicsit jobban megérthetjük magunkat és másokat. Ez a blog az én kis világom, ahová meghívlak benneteket is. Itt megosztom veletek az alkotásaimat – verseimet, történeteimet, érzéseimet –, és remélem, hogy együtt egy olyan közösséget alkothatunk, ahol a művészet nem csupán...
