Mozaik szerelem
Ez vagy nekem:
Mozaik szerelem,
A darabkákat épp most teszem,
A színeket még kikeresem.
Szép lesz,
Ha majd kész lesz,
Pedig így is kell már —
Hisz a fiatal szív nem vár.
Apró kis kockák,
Alaktalan formák,
Alkotják minden gondolatom,
S ez legyen mesteri fondorlatom.
Mit kérsz, milyen színeket?
Olyat, mint a néma est,
Melyben lassan rám hajolsz,
S pillantásomra csókkal válaszolsz.
Egy kevés kéket az égre,
Pirosat a dél körére,
Bíbort a vágy helyére,
Fehéret pillantásod emlékére.
Zöldet kérek a szemedhez,
Pírt a halkan mondott nevedhez,
Aranyat, ha hozzám érsz,
S vöröset, mikor ideérsz.
Mert a kép még nincs egészben,
De már itt ragyogsz a nagy részében,
S mire minden összeér,
Te leszel a teljes kép.
S ha egyszer minden összeáll,
A sok darabka helyt talál,
S nem lesz többé szétesés,
Csak te és én. Így leszünk mi egy egész.
Author: Czermann Olivér
Költő és író vagyok, aki a klasszikus világ örökségét és a modern ember legbelső kérdéseit próbálja közös nyelvre fordítani. Verseim és prózáim középpontjában a szerelem, az idő, az emlékezés és a hazatalálás állnak. Hiszem, hogy egyetlen tekintet, az alkonyi égbolt vagy egy elcsendesülő liget ugyanannyit elmondhat az emberről, mint a leghosszabb vallomás. Írásaimban ezért a természet képei és a belső érzelmek szinte mindig egymás tükrei. Különösen közel érzem magam az ókori Hellász és Róma szellemiségéhez. A mítoszok, a latin költészet és a történelem nem pusztán visszatérő motívumok nekem, hanem olyan élő hagyományok, amelyek ma is képesek megszólítani az embert. Gyakran keresem azt a pontot, ahol egy mai érzés találkozik egy kétezer éves történettel. Az Oczeanus név számomra a tenger és az alkony találkozását idézi: azt a pillanatot, amikor a nappal csendben átadja helyét az éjszakának. Talán minden írásom erről a határmezsgyéről születik – arról a rövid pillanatról, amikor az emlék még nem múlt el teljesen, de már örökkévalóvá válik. Hiszem, hogy az irodalom nem csupán emlékezés, hanem otthonteremtés is. Minden versemmel és minden történetemmel ugyanazt keresem: azt a néhány sort, amelyben valaki önmagára ismerhet.
